Néha egy másik ember titka, amelybe úgy kevernek bele, hogy sejtelmed sincs róla, egyetlen pillanat alatt árulóvá és főellenséggé tehet. Nóra története éppen erről szól: arról, milyen kegyetlen árat kellett fizetnie valaki más könnyelmű élvezetéért.
Nóra a konyha közepén állt, ujjai görcsösen szorították a telefont, és képtelen volt rendesen levegőt venni. A vonal túlsó végén már csak a megszakadt hívás rövid sípolása hallatszott, mégis úgy érezte, Katalin ordítása tovább visszhangzik a fejében. Katalin a férje édestestvérének, Gábornak volt a felesége.
– Hogy tehetted ezt velem?! – üvöltötte az előbb rekedtre szakadt hangon. – Hiszen nemrég még együtt szilvesztereztünk! A szemembe néztél, mosolyogtál rám, ajándékot adtál a gyerekeimnek! Közben pedig beengedted a férjemet azzal a nővel a házadba! Ti mind cinkosok vagytok, Nóra! Te is, meg a férjed is tudtatok erről a mocsokról, és falaztatok nekik! Többé látni sem akarlak benneteket, átkozottak legyetek!
Nóra fuldokló sírással rogyott meg a sértettségtől és a rá zúdított igazságtalanságtól. Katalin azzal vádolta, hogy része volt Gábor hűtlenségének eltitkolásában. Pedig Nóra maga is mindössze két nappal korábban szerzett tudomást arról, hogy Gábornak szeretője van. Így kezdődött az egész.
Nórának és a férjének, Zoltánnak volt egy kicsi, barátságos hétvégi házuk egy festői falucskában. Pontosabban a ház jogilag is, lélekben pedig végképp Nórához tartozott: az öröksége egy részét költötte rá, és minden szeretetét beleszőtte. Ez volt az ő menedéke, az a hely, ahol újra erőt tudott gyűjteni. Saját kezével varrta meg a vászonfüggönyöket, aprólékosan válogatta össze a konyhai csészéket, odavitte a kedvenc kasmírplédjeit és a könyveit is.
Zoltán sokkal józanabbul viszonyult a házhoz. Szívesen lement, ha lehetett grillezni, vagy ha le kellett nyírni a füvet, de ennél mélyebb kötődése nem alakult ki. Októbertől április végéig a házat mindig téliesítették, bezárták, és hónapokon át üresen állt.
Nóra egyébként remekül kijött a férje rokonaival. Zoltán bátyja, Gábor már régóta élt stabil házasságban Katalinnal. Nóra és Katalin nem voltak olyan bizalmas barátnők, akik éjfélkor is felhívják egymást, de kölcsönös jóindulat és bizalom volt közöttük. A családi ebédeken rendszerint egymás mellé ültek, halkan női dolgokról beszélgettek, recepteket cseréltek, és néha a férjeikre panaszkodtak.
Meleg áprilisi napok jártak. Zoltán hosszabb külföldi munkára utazott, a városban pedig hirtelen szinte nyárias hőség lett. Nóra ezért úgy döntött, nem várja meg a májusi ünnepeket.