Összepakolta hát az első adag palántát, mellé néhány szükséges holmit, és egyedül indult ki a nyaralóba, hogy megnézze, miként vészelte át a szeretett ház a hosszú, kemény telet.
Alig fordította el a kulcsot a zárban, és lépett be az előszobába, Nóra homloka máris összerándult. Valami nem stimmelt. Egy fél éve lezárt háznak fagyos, kiszáradt fa, hideg por és enyhe dohszag keverékével kellett volna fogadnia. Ehelyett azonban a levegőben melegség ült, és egy alig érezhető, idegen illat lebegett körülötte.
Lassan ment tovább a konyha felé, miközben a mellkasában egyre nőtt a nyugtalanító érzés, amely szinte undorrá sűrűsödött. A fényes mosogatón nem látszott a megszokott téli porréteg; nyilvánvaló volt, hogy valaki nemrég használta a vizet. A kedvenc, gyűjtői teáscsészéje sem azon a polcon állt, ahol mindig tartotta, az edényszárító pedig el volt tolva a helyéről.
A szíve úgy vert, mintha felcsúszott volna a torkába. Nóra átment a nappaliba, a régi tölgyfa szekrényhez, hogy magára kapja puha, otthoni kasmír kardigánját, mert a házban mégiscsak húzott a levegő. Szinte gépiesen leakasztotta a ruhadarabot, az arcához emelte, majd mozdulatlanná dermedt.
A kardigánból átütően áradt egy idegen parfüm. Édeskés, émelyítő női illat volt, olyan, amilyet Nóra soha életében nem használt. Reszkető kézzel belenyúlt a zsebébe, és ujjai valami kemény tárgyba ütköztek. Előhúzott egy strasszokkal kirakott, műanyag hajcsatot, amelyre egy hosszú, festett szőke hajszál tekeredett. Nóra maga sötét hajú, rövid frizurás nő volt.
Abban a pillanatban mintha összeomlott volna körülötte a világ. A felismerés kalapácsütésként csapódott a fejébe: valaki nem egyszerűen eltöltött itt egy éjszakát. Egy idegen nő otthonosan mozgott a házában. Ivott az ő bögréjéből, pimaszul felvette az ő ruháját, és ami a legelviselhetetlenebb volt: valószínűleg az ő ágyában aludt. A személyes, sérthetetlennek hitt tereit durván, kíméletlenül taposták végig.
A dühtől és a feltörő könnyektől szinte vakon kereste ki Zoltán számát. A fejében egyetlen gondolat zakatolt, a legkézenfekvőbb és egyben a legrettenetesebb.
– Te ide hordasz valami nőt a nyaralónkba?! – üvöltötte a telefonba, amint a férfi felvette. – Az én házamba?! Az én ágyamba?! Találtam idegen hajszálat és hajcsatot, Zoltán!
A vonal túlsó végén egy pillanatra dermedt csend támadt.