Amikor véletlenül meghallottam, hogy a férjem húga ki akar penderíteni a lakásból, olyan meglepetést találtam ki neki, amire biztosan nem számított
Eszter gyors mozdulatokkal pakolta be a zsíros tányérokat a mosogatógépbe, majd elindította a rövid programot. A péntek esti vacsora kifejezetten jól alakult: Gábor elégedetten ette a gombás pitét, sőt még Lilla is elfogyasztott belőle két szeletet, pedig ő rendszerint fintorogva nézte Eszter főztjét, és magában csak afféle „nagyképű konyhatündérkedésnek” csúfolta.
– Én lezuhanyozom – szólt ki Gábor az előszobából. – Holnap focizunk a fiúkkal, muszáj kipihennem magam.
– Menj csak nyugodtan – felelte Eszter, miközben a konyhapultot törölte szárazra.
Lilla a nappaliban terpeszkedett, teljesen belefeledkezve a telefonjába. Előző este állított be hozzájuk, természetesen minden előzetes jelzés nélkül, több táskával és azzal az állandóan elégedetlen arckifejezésével. Hát igen, „családi hétvége”.
– Főzzek neked teát? – kérdezte Eszter az ajtóból bekukkantva.
– Nem kell – vetette oda Lilla, anélkül hogy egy pillanatra is felpillantott volna.
Eszter csak megvonta a vállát. Már régen hozzászokott ehhez a hangnemhez. Három év házasság alatt megtanulta, hogy a sógornője maró megjegyzéseire nem érdemes válaszolni. Gábor mindig ugyanazzal nyugtatta: „Lilla ilyen, kicsit szúr, aztán elmúlik neki. Ne vedd a szívedre.”
A fürdőszoba felől megindult a víz zaja. Eszter bekapcsolta a vízforralót, és felnyúlt a felső polcra a kedvenc bögréjéért. Ebben a pillanatban Lilla hangja kiszűrődött a nappaliból.
– Anya, mi újság veled? Igen, náluk vagyok… Nem, már megint főzött valami borzalmat… Figyelj, beszéltem az ügyvéddel.
Eszter keze a levegőben megállt, ujjai a bögre fülére szorultak. Lilla ugyan halkabbra fogta a hangját, szinte suttogni kezdett, de a csendes lakásban minden egyes szó tisztán átszűrődött a konyhába.
– Igen, bíróságon át meg lehet oldani… A lakást ugyanis a nagymama Gáborra íratta, nem kettőjükre… Nem, ez az ostoba liba nem is sejti, hogy simán kijelenthető onnan… Gábor pedig bármit aláír, ha ügyesen kérik tőle…
A bögre kicsúszott Eszter kezéből, és éles csattanással darabokra hullott a járólapon.
– Mi volt ez? – Lilla hangja azonnal erősebb lett.
– Elejtettem egy bögrét – nyögte ki Eszter, miközben belül valami jéghideg félelem markolta össze a mellkasát.
A lakás. A belvárosi, háromszobás otthonuk, ahol már három éve éltek Gáborral. A nagymama ajándéka volt. Akkor azt mondta: „A fiataloknak.” És most ez a mérges kígyó azt tervezi, hogy őt egyszerűen kiszorítja innen?
– Te aztán tényleg kétbalkezes vagy – bukkant fel Lilla a konyhaajtóban. – Minden kiesik a kezedből.
– Ne haragudj, elkalandoztam – hajolt le Eszter a cserepekért, és közben hálás volt, amiért Lilla nem láthatja az arcát.
– Ne szórd szét még jobban. Hozz seprűt meg lapátot.
Eszter szó nélkül elővette a takarítóeszközöket. Az ujjai annyira remegtek, hogy alig tudta megfogni a nyelet.
– Mi bajod van, miért reszketsz így? – nézett rá hunyorítva Lilla. – Eltört, hát eltört. Nem történt tragédia.
– Csak megijedtem a zajtól – hazudta Eszter.
– Persze. A mi kis érzékeny lelkünk – sziszegte Lilla gúnyosan, majd visszafordult a nappali felé.
Eszter fejében egyetlen mondat dobolt újra meg újra: „Ki akarnak rakni. A saját otthonomból akarnak eltüntetni. Ezért jött ide Lilla…”
Ekkor Gábor kilépett a fürdőből, jókedvűen fütyörészve, törölközővel a vállán.
– Ó, eltört egy bögre? – kérdezte mosolyogva. – Semmi baj, veszünk majd másikat.
– Igen… persze – préselt ki magából Eszter egy mosolyfélét.
Gábor könnyed puszit nyomott a feje búbjára, aztán eltűnt a hálószobában.
Azon az éjszakán Eszter egyetlen percet sem tudott aludni. Gábor mellette békésen szuszogott, ő pedig mozdulatlanul feküdt, a plafont bámulta, és kétségbeesetten próbálta kitalálni, mit tegyen. Mondja el a férjének? Csakhogy Gábor rajongott a húgáért, és mindig talált rá mentséget. Forduljon az anyósához? Az sem lenne megoldás: az asszony kezdettől fogva Lilla oldalán állt, és bár igyekezett palástolni, Eszter pontosan érezte a hűvös távolságtartását.
„Nekem kell lépnem” – határozta el hajnal felé. Csak azt nem tudta még, hogyan.
Reggel ő kelt fel elsőként. Óvatosan, lábujjhegyen osont ki a konyhába, nehogy felébressze Gábort vagy Lillát. A keze annyira remegett, hogy a kávét kétszer is melléöntötte a csészének.
– Nyugodj meg – súgta saját magának. – Gondolkodj tiszta fejjel.
Ekkor megakadt a tekintete a hűtőre mágnessel feltűzött névjegykártyán. Egy ügyvédé volt: Péter Valentinovics neve állt rajta, és Eszter hirtelen megértette, hogy talán ez az egyetlen ember, aki most tanácsot adhat neki.