Összekészítette az első adag palántát, bedobált néhány szükséges holmit a táskába, és egyedül indult ki a nyaralóba. Látni akarta, hogyan vészelte át a szeretett kis ház a hosszú, zord telet.
Alighogy elfordította a kulcsot a zárban, és belépett az előszobába, Anna homloka ráncba szaladt. Már az első pillanatban megérezte, hogy valami nincs rendben. Egy fél éve lezárt háznak hideg, átfagyott fa, dohos levegő és enyhe nedvesség szagával kellett volna fogadnia. Ehelyett odabent kellemes meleg terjengett, a levegőben pedig valami idegen, alig észrevehető illat úszott.
Lassan bement a konyhába, és a nyugtalanság egyre erősebben szorította össze a mellkasát. Ez az érzés hamar undorba fordult. A krómozott mosogatón nem ült ott a megszokott téli porréteg; nyilvánvaló volt, hogy valaki nemrég vizet használt. A kedvenc, gyűjtött teáscsészéje sem a saját polcán állt, az edényszárítót pedig elmozdították a helyéről.
A szíve úgy vert, mintha a torkában dobogna. Anna átment a nappaliba, a régi tölgyfa szekrényhez, hogy magára kapja a puha, otthoni kasmírkardigánját, mert a házban azért még húzott a levegő. Szinte gépiesen emelte le a vállfáról, az arcához vitte, majd mozdulatlanná dermedt.
A ruhát teljesen átitatta egy másik ember parfümje. Édeskés, émelyítő női illat volt, olyan, amit Anna soha életében nem használt volna. Reszkető kézzel benyúlt a kardigán zsebébe, és ujjai valami kemény tárgyba ütköztek. Egy strasszokkal kirakott, idegen műanyag hajcsat került elő, rajta egy hosszú, festett szőke hajszállal. Anna ezzel szemben rövid hajú, sötétbarna nő volt.
Abban a másodpercben mintha összeomlott volna körülötte a világ. A felismerés kalapácsütésként csapódott a fejébe: itt nem egyszerűen megszállt valaki. Egy idegen nő otthonosan járkált az ő házában. Az ő bögréjéből ivott, szemérmetlenül felvette az ő személyes ruháját, és ami a legelviselhetetlenebb volt: az ő ágyában aludt. A saját, érinthetetlennek hitt terét valaki könyörtelenül bemocskolta.
A dühtől és a könnyeitől szinte vakon kapta elő a telefonját, és remegő ujjal tárcsázta Gábor számát. A fejében egyetlen, rettenetes és mégis kézenfekvő gondolat zakatolt.
– Te ide hordasz valami nőt a nyaralónkba?! – üvöltötte a telefonba, amint a férfi felvette. – Az én házamba?! Az én ágyamba?! Idegen hajszálat és hajcsatot találtam, Gábor!
A vonal túlsó végén egy pillanatra dermedt csend támadt.