– Nagyszerű – mosolyodtam el olyan derűsen, mintha tényleg semmi különös nem történt volna, és beljebb léptem a szobába. – De előbb oldjuk egy kicsit a feszültséget. Hoztam egy tortát, valami elképesztően finom. Erika, legyen szíves, szeletelje fel, én addig kezet mosok.
Néhány perc múlva már mindhárman az asztalnál ültünk. Erika gondosan tányérokra rakta a süteményt, Gábor teát főzött, amelynek illata lassan betöltötte a szobát, a háttérben pedig valami halk, semleges zene szólt. Tökéletes családi idillnek látszott az egész. Olyan kép volt, amelyet akár egy lakberendezési magazin címlapjára is rá lehetett volna tenni: meghittség, rend, porceláncsészék, mosolyok.
– Egyébként – szólaltam meg könnyed hangon, miközben a kanállal lassan megkevertem a teámat –, munka után ma beugrottam a közjegyzőhöz.
Erika keze egy pillanatra megállt a levegőben. A tortaszelet ott pihent a lapáton, ő pedig úgy dermedt meg, mintha valaki hirtelen kikapcsolta volna benne a mozgást. Apró rezdülés volt csupán, de észrevettem. Gábor is azonnal rám kapta a tekintetét.
– A közjegyzőhöz? – kérdezte, és a hangja alig hallhatóan megbicsaklott. – Miért? Történt valami?
– Semmi különös – feleltem nyugodtan. – Csak olvastam egy cikket az újabb ingatlancsalásokról. Tudjátok, amikor rokonok, ismerősök vagy kétes ingatlanosok valamilyen ártalmatlannak tűnő papírt dugnak az ember elé, aztán kiderül, hogy közben tulajdonrészeket íratnak át, vagy hamis nyomtatványokkal trükköznek. Szóval hivatalosan bejegyeztettem, hogy a lakásommal kapcsolatban semmilyen változtatást, átírást vagy bejegyzést nem lehet elvégezni a személyes, közvetlen jelenlétem nélkül. Így valahogy sokkal nyugodtabban alszom.
Olyan csend szakadt a szobára, mintha egy üvegburát borítottak volna ránk. Még a falióra egyenletes ketyegése is hirtelen túl hangosnak tűnt. Erika továbbra is mozdulatlanul állt, a tortadarab még mindig a süteménylapáton billegve. Gábor lesütötte a szemét, és indokolatlan figyelemmel kezdte tanulmányozni az abrosz csipkés szegélyét.
– És mondd csak, Anna – szólalt meg végül Erika, de a hangjából pillanatok alatt eltűnt az a cukormázas kedvesség, amelyet olyan szívesen használt. Most száraz volt, hideg és szúrós. – Mire jó ez a túlzás? Úgy beszélsz, mintha valami bűnbandában élnél, nem pedig a családoddal.
– Arra jó, Erika, hogy az elmúlt huszonnégy órában volt időm elég sok mindent átgondolni – válaszoltam. – És arra jutottam, hogy elég volt abból, hogy kislányos naivitással nézzem, mi történik körülöttem.
Kinyitottam a táskámat, elővettem a borítékot, amelyet magammal hoztam, és lassan az asztalra tettem a benne lévő iratokat. Úgy fordítottam őket, hogy mindketten jól lássák. Legfelül a lakás adásvételi szerződésének eredeti példánya feküdt, alatta régi banki kivonatok és befizetési igazolások.
– Tessék, nézzék meg alaposan. Ez a lakás, ezek a falak már jóval azelőtt az enyémek voltak, hogy Gábor egyáltalán belépett volna az életembe. Minden egyes négyzetcentiméterét a saját pénzemből fizettem ki. A munkámból, az egészségemből, az éveimből. Sem a férjem, sem a férjem családja nem tett bele egyetlen forintot sem. Jogilag ez kizárólag az én tulajdonom. Erre senki másnak nincs és nem is lehet igénye.
Erika azonnal kihúzta magát a székében, és felvette azt a jól ismert arckifejezést, amelyet akkor használt, amikor mélyen sértett, ártatlan asszony szerepébe bújt.
– Anna, ezt a hangnemet kikérem magamnak! – mondta élesen. – Ki akar itt bármit is elvenni tőled? Miféle képtelen célzások ezek? Mi egy család vagyunk, mi csak jót akarunk neked!
– A családtagok nem szerveznek időpontot a közjegyzőnél a lakás tulajdonosának háta mögött, Erika. A családtagok nem próbálnak adókedvezménynek álcázott papírokat aláíratni, amelyek valójában tulajdonrész átruházásáról szólnak. A családtagok leülnek egymással szemben, és nyíltan beszélnek.
Gábor arca olyan fehér lett, mint a fal.
– Anna… kérlek, hallgass meg… mi tényleg nem akartunk rosszat…
– Gábor – fordultam felé, és a hangom is lehűlt, mint a jég. – Tegnap másfél órával korábban értem haza. A folyosón állva mindent hallottam. Az elejétől a végéig. A teljes kis konyhai haditerveteket.
A férjem összeszorította a fogát, majd két tenyerébe temette az arcát. Könyökével az asztalra támaszkodott, és úgy ült ott, mint aki hirtelen elveszítette a talajt maga alól.
Ekkor Erika elővette a nehéztüzérséget. Színpadias mozdulattal a mellkasára szorította a kezét, mintha bármelyik pillanatban rosszul lehetne.
– Hogy merészelsz így beszélni velem? – csattant fel. – Én a férjed anyja vagyok! Az életemet arra tettem fel, hogy őt felneveljem! Mindent megvontam magamtól érte! Engem becsaptak, kiforgattak az otthonomból, most meg még itt, a saját családomban is sárba tipornak?
– Erika – szakítottam félbe csendesen. – Kérem, hagyjuk ezt az olcsó színjátékot. Nem fogok ordítani, nem fogok tányérokat csapkodni, és nem fogok jelenetet rendezni. Nem vádaskodni jöttem. Csak kimondok négy egyszerű tényt.
Erika dühösen összeszorította az ajkát, de ezúttal nem szólt közbe.
– Az első tény: ez a lakás az enyém. Nem a miénk. Nem a „fiatal családunké”. Nem az önök családi örökségének része. Az enyém. A házasság előtt is az volt, és bármi történik, az is marad. Ez sérthetetlen határ. Erről a témáról mostantól nincs vita.
Vettem egy rövid levegőt, majd folytattam.
– A második tény: két évvel ezelőtt azért engedtem meg, hogy ideköltözzön, mert megsajnáltam, és mert tiszteletben tartottam Gábor érzéseit. Nem volt sem jogi, sem erkölcsi kötelességem önnel szemben. Nem tartozom önnek lakhatással, ellátással vagy hálával. Jóindulatból tettem, amit tettem.
Erika arca megrándult, de hallgatott.
– A harmadik tény: ez alatt a két év alatt ön módszeresen, lépésről lépésre próbált kiszorítani engem a saját otthonomból. Először eltüntette a tárgyaimat, lecserélte a megszokott dolgaimat, kigúnyolta a szokásaimat, majd lassan bevezette a saját szabályait. Most pedig eljutottak oda, hogy jogi trükkökkel próbálták megkörnyékezni a lakásomat. Én sokáig tűrtem, mert békét akartam a családban. Ennek most vége.
Felemeltem a csészémet, ittam egy korty teát, aztán egyenesen Erika szemébe néztem.
– És a negyedik tény: nem teszem ki önt ma éjjel az utcára. Továbbra is lakhat ebben a szobában, de a szabályok mostantól megváltoznak. Holnap reggel visszakerülnek a hűtőre az én mágneseim. A falakra visszakerülnek a fényképeim. És többé nem akarok egyetlen megjegyzést sem hallani arról, hogyan főzök, hogyan takarítok, mennyit költök, vagy mire használom a saját pénzemet. Ebben a lakásban egyetlen háziasszony van. És az én vagyok.
Erika szaporán vette a levegőt. A „kedves anyuka” gondosan felépített álarca végleg lehullott róla. Alatta ott maradt egy kemény, uralkodáshoz szokott asszony arca; olyan emberé, aki megszokta, hogy másokat addig hajlít, amíg azok az ő akaratához nem igazodnak.
– És ha nekem ezek a kaszárnyaszabályok egyáltalán nem felelnek meg? – sziszegte.
– Akkor Gáborral segítünk önnek elköltözni – feleltem. – Kész vagyok beszállni egy jó állapotú, egyszobás albérlet első havi díjába itt a környéken. Vagy ha valóban annyira vágyik oda, megszervezhetjük, hogy a nővéréhez menjen Pápára. Utcára nem kerül. De azt, hogy az én lakásomban ön parancsoljon, többé nem fogom megengedni.
Gábor ekkor végre elvette a kezét az arcáról. A tekintetében rémület és teljes tanácstalanság keveredett.
– Anna… és velem mi lesz? Én mit csináljak?
– Neked, Gábor, ideje végre eldöntened, ki vagy ebben az életben – mondtam halkan, de minden szót tisztán ejtve. – Felnőtt férfi és a férjem, vagy engedelmes anyuci pici fia, akinek nincs saját véleménye. Harmadik lehetőség nincs.
– De Anna, ő az anyám. Nem szakíthatom meg vele csak úgy a kapcsolatot…
– Senki sem kéri, hogy szakíts vele. Az, hogy szereted és tiszteled az anyádat, teljesen rendben van. De amikor egy férfi családot alapít, az első számú kötelessége az, hogy megvédje azt. Akkor is, ha a romboló beavatkozás a saját szüleitől érkezik. Az anyád megpróbált becsapni és meglopni engem a saját otthonomban. Ha ezt most nem vagy képes kimondani, akkor a házasságunknak vége.
Erika erre hirtelen felpattant a székről, és a lendülettől kis híján felborította maga előtt a teáscsészét.