– Ezt a sötétítőfüggönyt azonnal levesszük, elveszi a fényt. A nagy szobába pedig bevisszük a holmijaimat, ott rendezek be magamnak hálót – közölte Erika olyan megfellebbezhetetlen hangon, miközben átlépte a házam küszöbét, mintha nem vendégségbe érkezett volna, hanem egy feltétel nélküli megadás átvételére.
Mögötte a férjem toporgott.
Gábor két hatalmas bőrönd alatt görnyedt a félfánál; akkora darabok voltak, hogy akár közepes termetű fáraók szarkofágjának is beillett volna mindkettő. Az a férfi, aki reggel még szentül állította, hogy gumishoz megy kereket cseréltetni, most eltorlaszolta a bejáratot, és feltűnően kerülte a tekintetemet.
– Anya egy ideig nálunk marad. Egyedül már nehéz neki, nem fiatalodik – préselte ki magából, miközben igyekezett határozott, házigazdához illő hangot megütni. – Itt meg van hely bőven, friss a levegő.
Szó nélkül néztem ezt a pazar jelenetet.
Előzetes figyelmeztetés nélkül betoppanni, kész tények elé állítani, majd első lendületből parancsokat osztogatni más függönyeiről – ez nem egy kimerült nyugdíjas asszony váratlan látogatása volt. Sokkal inkább egy gondosan előkészített birtokfoglalási hadművelet.
A ház a szüleimtől maradt rám. Az én menedékem volt: nem nagy, de masszív, világos, tágas verandával, virágba borult kerttel és barátságos nyári konyhával.
Nem Gáboré. Nem az anyjáé. És főleg nem valamiféle bőröndökkel megerősített családi tanácsé.
Csakhogy azok a férfiak, akik öt éven át mindent készen kaptak, olykor hajlamosak összekeverni a más örökségét egy ingyenes üdülővel a rokonságuk számára. Ráadásul ilyenkor mintha a farkastörvények szerint kezdenének gondolkodni: aki előbb jelöli meg a területet, azé az erdő.
– Ezt a fikuszos dézsát vigyétek ki a verandára, zavar a levegővételben – folytatta az anyósom a vezénylést, miközben céltudatosan beljebb haladt a folyosón. – Ide pedig az én cipősszekrényem kerül.
A bevonulás minden tekintetben megfelelt egy taktikai támadás szabályainak: gyors volt, hangos, és azonnal elfoglalta a stratégiailag fontos pontokat.
Nem rendeztem jelenetet a küszöbön. Azt szokás mondani, hogy a rossz béke is jobb a jó veszekedésnél. Valójában azonban az arcátlan emberrel kötött kompromisszum nem más, mint önkéntes beleegyezés abba, hogy az otthonodból kényelmes lábtörlő legyen mások cipője alatt.
Úgy döntöttem, pontosan egy napot adok nekik.
Adj valakinek korlátlan hatalmat huszonnégy órára, és maga ássa meg azt a gödröt, amelybe végül beleesik.
Estére Erika már teljes körű hadműveletet indított.
A konyhámban zajló átrendezés leginkább egy tankroham előtti lánctalpcsörgésre emlékeztetett: a fazekak csattogva vándoroltak egyik polcról a másikra.