A gabonás üvegek közben könyörtelen száműzetésbe kerültek a szekrények legmélyebb, legsötétebb zugaiba.
A fürdőszobában eközben megnyílt a hadszíntér második vonala is.
A krémjeimet, szérumaimat és apró üvegcséimet egyetlen lendülettel belesöpörte egy műanyag lavórba, majd az egészet kitette a folyosóra, mintha valamiféle fölösleges kacat lett volna. A helyükre az üvegpolcokon felsorakozott Erika egész patikai arzenálja: kenőcsök, balzsamok, tégelyek és tubusok, amelyekből kámfor, por és öregség szaga áradt.
Dél körül a verandára megérkezett Judit, a szomszédasszony is. Természetesen nem segítségnek hívták, hanem közönségnek; Erika előadásához kellett a nézőtér.
A saját házi likőrömmel kínálgatta, közben olyan hangerővel magyarázott, hogy a kert végében is tisztán halljam minden szavát:
— Azért jöttem, hogy megmentsem ezeket a fiatalokat. Maguktól teljesen lezüllesztették a háztartást! Por minden sarokban, a függönyök ízléstelenek, a hűtőben meg csak műanyag étel. Muszáj kézbe vennem ezt a házat, mielőtt végképp szétesik.
Én a rózsák elszáradt ágait nyestem a metszőollóval, és közben hallgattam a szónoklatot.
Mit is mondott Márk? Ha a körülményeken nem tudsz változtatni, változtass azon, ahogyan tekintesz rájuk.
Hát én változtattam.
Attól a pillanattól kezdve úgy figyeltem az eseményeket, mint egy biológus, aki tudományos érdeklődéssel vizsgál egy elszemtelenedett egysejtű-kolóniát.
Este Gábor benézett abba a szobába, amely valaha a hálónk volt, de ahonnan az „új ház úrnője” kegyesen áttelepített bennünket.
— Ira, most miért duzzogsz? — kérdezte, és megpróbálta átkarolni a vállamat, elővéve a hízelgő, doromboló kandúr üzemmódját. — Anya értünk csinálja az egészet. Fájnak az ízületei, kell neki a nagyobb ágy. Ne rontsd el a viszonyt, legyél okosabb. Engedj egy idős embernek, hadd érezze, hogy szükség van rá.
Ez a férfiak által oly szívesen használt „legyél okosabb” kifejezés mindig ugyanazt jelenti: intézd el úgy, hogy nekem kényelmes legyen, te pedig maradj csendben.
— Ahhoz, hogy ő fontosnak érezhesse magát, nekem feltétlenül feleslegesnek kell éreznem magam a saját otthonomban? — kérdeztem nyugodtan, miközben összehajtottam a plédet.
— De hát ez a mi házunk! Egy család vagyunk! — háborodott fel Gábor, rutinosan a lelkiismeretemre próbálva hatni.
— Jó éjszakát, Gábor — zártam le a beszélgetést.
A következő reggel nem madárcsicsergéssel indult, hanem a bőröndzárak száraz, módszeres kattanásaival.
Megvártam, amíg Erika elhagyja a hálószobát, aztán munkához láttam. Pontosan húsz perc kellett ahhoz, hogy összepakoljam a holmijait.
A flanelköntösöket és a kámforszagú kenőcsöket olyan aprólékos óvatossággal helyeztem egymás mellé, mint egy tűzszerész: egy rossz mozdulat, és robban az egész.
Erika ókori szarkofágokra emlékeztető bőröndjei után Gábor nagy sporttáskája is a bejáróba került. Belehajítottam a borotváját, a kedvenc ingeit és a laptopját.
A csomagokat az ajtó mellé állítottam, és a mutatóra nézve megvártam azt a pillanatot, amelyet már előre kijelöltem magamban.