– Gondold végig józanul: minek neked egyedül ennyi szoba?
Az anyósom úgy ejtette ki ezt a mondatot, mintha nem is az otthonomról beszélne, hanem egy régi, útban lévő szekrényről, amelyet már rég ki kellett volna dobni. Lassan letettem a csészémet a kistányérra.
Az asztal körül ott ült a férjem teljes családja. Az anyja. Az apja. Gábor öccse, Márk. Márk barátnője. És persze maga Gábor is.
Mindannyian ugyanazzal az arckifejezéssel figyeltek. Mintha a döntés már megszületett volna, és csupán az én beleegyezésemet kellett volna valahogy kipréselni belőlem.
– Elnézést, ezt nem egészen értem – mondtam higgadtan.
Az anyósom elmosolyodott. Azzal a mosollyal, amelyet az évek során megtanultam kimondottan nem kedvelni.
– A lakásod háromszobás, igaz? El lehetne adni. Az árából vehetnénk két garzont. Az egyik a tiéd és Gáboré lenne, a másik Márké. Így mindenkinek jutna valami. Teljesen igazságos.
Egy pillanatra komolyan azt hittem, rosszul hallok. De nem. Ők ezt halálosan komolyan gondolták. Különösen Márk, aki már úgy nézett, mint aki fejben éppen berendezi valaki más nappaliját.
– És miért pont az én lakásommal kellene ezt megoldani? – kérdeztem.
– Mert neked van – felelte az anyósom, mintha ez mindent megmagyarázna.
– Értem. Valóban hibátlan logika. És Márk lakása hol van?
Kellemetlen csend ereszkedett az asztalra.
– Neki egyelőre nincs saját lakása – szólt közbe az apósom.
– Világos. Autója viszont van?
– Van.
– Jó autó?
– Új.
– Érdekes. Autóra tehát akadt pénz. Lakásra már nem.
Márk összevonta a szemöldökét.
– Most ezzel mire akarsz kilyukadni?
– Semmire. Csak próbálom követni a gondolatmenetet.
A lakásomat négy évvel az esküvő előtt vettem meg. Hétvégéket nem ismerve dolgoztam, pluszmunkákat vállaltam, és szinte minden kiadásomon spóroltam. Az önerőt majdnem öt évig gyűjtögettem, utána pedig egyedül fizettem a hitelt. Nem segítettek a szüleim. Nem segített a későbbi férjem sem.
Amikor Gáborral megismerkedtünk, az ingatlan már teljes egészében az enyém volt. Éppen ezért soha nem tekintettem közös vagyonnak. Számomra nem puszta négy falat jelentett, hanem éveket, kimerültséget, álmatlan éjszakákat és rengeteg lemondást. Már akkor sejtenem kellett volna, mennyire különös szabályok szerint működik ez a család.