— Gábor! — fordult Mária kétségbeesetten a fiához. — Állítsd le!
Gábor azonban egy szót sem szólt. Csak Eszterre meredt, olyan arccal, mintha most látná először igazán.
— Tudja mit, Mária asszony? — Eszter levegő után kapkodva beszélt, de a hangja már nem remegett, hanem égett benne a felgyűlt düh. — Akkor most én is elmondok valamit. Emlékszik a tavalyi évre? Amikor a szívével kórházba került?
— Mi köze ennek…
— CSEND! — vágott közbe Eszter. — Ki ült maga mellett három héten át? Ki vett ki fizetés nélküli szabadságot? Én! És hol volt közben a maga drága kisfia? Horgászni ment a barátaival! „Anya, Eszter majd bemegy hozzád, nekem már ki van fizetve az út!”
— Ez hazugság! — Mária a fiára kapta a tekintetét. — Gábor, te azt mondtad, fontos szakmai konferenciád van!
Gábor lesütötte a szemét.
— És azt tudja, hét év alatt hányszor felejtette el a fia a saját lánya születésnapját? Háromszor! És ki vette meg az ajándékokat? Ki írta rájuk, hogy „apától”? Én!
— Eszter… — motyogta Gábor.
— Inkább hallgass! — robbant ki Eszterből. — Amikor Lillának tüdőgyulladása volt, te merre jártál? Céges bulin! „Eszter, nem mondhatom le, megsértődik a főnök!” Amikor pedig anyád eltörte a lábát, három hónapon keresztül én jártam hozzá. Főztem rá, takarítottam, mostam, intéztem mindent!
— Ez a kötelességed volt! — csattant fel Mária.
— Kötelességem? — Eszterből hisztérikus, keserű nevetés tört elő. — Az a kötelességem, hogy eltűrjem a megalázást? Hogy végighallgassam, milyen semmirekellő vagyok? Tudja mit, Mária asszony? Amíg maga otthon ült, és a szomszédasszonyokkal hordta össze a pletykákat, én felépítettem magamnak egy pályát. Ma többet keresek, mint a maga imádott fia.
— Hazudsz — sziszegte az anyósa.
Eszter elővette a telefonját, megnyitotta a banki alkalmazást, és szinte Mária arca elé tolta.
— Nézze meg! Nézze csak! Látja ezeket a számokat?
Mária elsápadt. A képernyőn látható összeg valóban nem volt jelentéktelen.
— Honnan… honnan lenne egy eladónak ennyi pénze? — dadogta.
— Három évig tanultam esténként! — felelte Eszter. — Logisztikai diplomát szereztem. Felvettek egy nemzetközi kereskedelmi céghez. És tudja, közben mit csinált a fia? Feküdt a kanapén, és annyit mondott: „Eszter, hozz már egy sört!”
— Ez azért túlzás… — kezdte Gábor.
— Ne merj most magyarázkodni! — Eszter szinte megállíthatatlan volt. — Tudod, hányszor kértelek, hogy beszélj az anyáddal? Rengetegszer! Te meg mindig ugyanazt hajtogattad: „Eszter, anya már idős, ne vedd magadra!”
Lilla a sarokba húzódva figyelte a felnőtteket, rémült, nagy szemekkel. Eszter meglátta a kislányát, és mintha egy pillanat alatt visszarántották volna a valóságba, halkabbra fogta a hangját.
— Lillácska, menj be a szobádba — mondta már sokkal gyengédebben.
— Anya, ugye nem fogsz többet kiabálni?
— Nem, kicsim. Menj csak, játssz egy kicsit.
Amikor a kislány eltűnt a gyerekszoba ajtaja mögött, Eszter ismét Mária felé fordult.
— Most pedig, Mária asszony, tegye vissza a játékokat, és menjen el. És addig ne is jöjjön ide, amíg meg nem tanul tisztelettel beszélni velem és a családommal.
— A te családoddal?! — visított fel Mária. — Ez az én családom! Az én fiam! Az én unokám!
— Nem — mondta Eszter élesen. — Ez az én családom. És ha a maga fia képtelen megvédeni a feleségét és a gyerekét a saját anyjától, akkor talán jobb lenne, ha összepakolna, és visszaköltözne anyucihoz.
— Eszter! — Gábor végre magához tért. — Te meg mit beszélsz?
— Nahát, megszólaltál? — fordult felé Eszter. — Hét évig hallgattál, most hirtelen megtaláltad a hangod?
Mária lehajolt, felkapta a játékokkal teli táskát, és sértetten kihúzta magát.
— Elég volt! Én elmegyek! Soha többé be nem teszem ide a lábam! Gábor, gyere velem!
Gábor mozdulatlanul állt. Hol az anyjára nézett, hol a feleségére.
— Gáborkám! — sürgette Mária. — Velem jössz, vagy ezzel a… hisztérikával maradsz?
— Igen, Gábor — Eszter összefonta a karját a mellkasa előtt. — Döntened kell. Vagy itt maradsz, és végre férfiként, férjként és apaként viselkedsz. Vagy mész vissza anyád szoknyája mellé.
Gábor hallgatott. Mária kinyújtotta felé a kezét.
— Kisfiam, ez a nő nem érdemel meg téged! Gyere velem! Majd én keresek neked rendes feleséget!
— Anya… — Gábor hátralépett egyet. — Tedd le a játékokat.
— Tessék?! — Mária úgy meredt rá, mintha nem hitt volna a fülének.
— Tedd le Lilla játékait. Azok az övéi.
— Gábor!