— Lilla majd megtanulja, hogy a nagymamától kapott ajándékokat meg kell becsülni! — csattant fel Mária. — Nem pedig az anyjára hallgatni, aki a saját nagyanyja ellen hergeli!
Eszter odasietett a kislányhoz, magához szorította, és próbálta eltakarni előle a jelenetet.
— Ne sírj, kincsem… itt vagyok, semmi baj…
— Anya, a nagyi elvette Rózsikát! — zokogta Lilla, a kedvenc babájára gondolva.
Gábor végre megmozdult, mintha nagy nehezen rájött volna, hogy ez már túlmegy minden határon.
— Anya, add vissza neki azt a babát — mondta bizonytalanul.
— Szó sem lehet róla! — vágta rá Mária. — Vegyen neki új játékokat a drága feleséged! A saját kis eladói fizetéséből!
Eszter állkapcsa megfeszült.
— Három éve nem vagyok eladó — sziszegte. — Beszerzési menedzserként dolgozom.
— Menedzser! — horkant fel Mária gúnyosan. — Szép hangzatos szó ugyanarra a bolti munkára. Gáborkám, fiam, mikor nyílik már ki a szemed? Ez a nő nem hozzád való. Réka, anyám barátnőjének lánya, még mindig egyedülálló. Csinos, rendes, és főkönyvelő egy építőipari cégnél!
— Anya, elég! — emelte fel a hangját Gábor. — Szeretem Esztert!
— Szereti! — tárta szét a karját Mária. — És azt már elfelejtetted, amikor az egész család előtt megszégyenített? Amikor nem volt hajlandó eljönni Judit néni kerek évfordulójára?
— Eszternek majdnem negyven fokos láza volt! — tiltakozott Gábor.
— Láz! Ugyan már, kifogás! Egy tisztességes feleség felkel, összeszedi magát, és elmegy. Ha másért nem, a férje családja iránti tiszteletből!
Mária közben könyörtelenül pakolta tovább a táskát. Mesekönyvek kerültek bele, kirakók, sőt még az a kis ruha is, amelyet ő hozott az előző karácsonyra.
— Nagyi, kérlek, ne! — Lilla kiszabadult Eszter öleléséből, és odaszaladt Máriához. — Jó leszek! Megígérem, szót fogadok!
— Késő — zárta be Mária a táskát. — Anyád mindent tönkretett.
Eszter csak nézte a jelenetet, és úgy érezte, valami lassan, de feltartóztathatatlanul elszakad benne. A hosszú évek alatt lenyelt sértések, a megaláztatások, a hallgatásba fojtott düh egyszerre tört fel belőle.
— Gábor — fordult a férjéhez halkan, de veszélyesen nyugodt hangon. — Állítsd le az anyádat.
— Eszter, most anya nagyon fel van zaklatva… Beszéljük meg később…
— Később?! — Eszter hangja élesen hasított a szobába. — Az anyád éppen elrabolja a saját lányod játékait, te pedig azt mondod, beszéljük meg később?!
— Ne ordíts a fiammal! — vágott közbe Mária.
Eszter hirtelen felé fordult. A tekintetében olyan vad harag lobogott, hogy Mária ösztönösen hátrébb lépett.
— Maga pedig — mutatott rá Eszter remegő ujjal — azonnal takarodjon ki a házamból!
— Tessék?! — hökkent meg Mária. — Hogy merészeled…
— Kifelé! — üvöltötte Eszter, és a hangjától mintha még az ablaküveg is megrezzent volna. — És a lányom holmijai itt maradnak!
— Eszter! — Gábor közéjük lépett volna. — Ne beszélj így anyával!
Eszter most rá nézett. Az arca sápadt volt, de nem a félelemtől, hanem a tomboló indulattól.
— Ne beszéljek így? Hét évig hallgattam! Hét teljes évig nyeltem le mindent! Az anyád nevezett már koldusnak, ügyetlennek, rossz anyának, senkiházinak. És te mit csináltál? Semmit. Álltál, mint egy rongybaba, és hallgattál!
— Eszter… — Gábor hátrált egy lépést.
— Mert igaza van! — kapta fel a szót Mária. — Az vagy, egy nincstelen kis senki! Azt hitted, jól fogtál magadnak férjet? Az én fiam ennél sokkal jobbat érdemel!
Eszter ekkor felkapta az asztalról a vázát, és teljes erőből a padlóhoz vágta. A porcelán csattanva tört szilánkokra, darabjai szétrepültek a nappaliban.
— Menjen a pokolba, maga vén boszorkány! — kiáltotta. — Hogy Gábor jobbat érdemel? A maga fia egy gyáva alak! Anyuci kicsi fia, aki harmincöt évesen sem képes egyetlen szót sem szólni az anyjával szemben!
— Eszter! — Gábor arca elsápadt.
— Hallgass! — förmedt rá a nő. — Tudod, mit fogok most csinálni? Hívom a biztonságiakat. Igen, pontosan őket! Hadd vigyék ki innen ezt az őrültet, aki egy gyerektől lopja el a játékait!
Felkapta a telefonját.
— Ezt nem mered megtenni — sziszegte Mária.
— Dehogynem merem! — Eszter már tárcsázott is. — Halló, biztonsági szolgálat? Kérem, jöjjenek fel a negyvenötös lakásba. Egy zavartan viselkedő nő van nálunk, aki nem hajlandó távozni…
— Elég! — Mária kezéből kiesett a táska. — Ne hívj senkit!
— Na, csak nem megijedt? — Eszter leengedte a telefont, de a tekintete egy pillanatra sem enyhült. — Attól fél, mit szólnak majd a szomszédok, ha a nagyra becsült Mária asszonyt a biztonságiak kísérik ki a házból?