– A hamis pénz nem játék – tette hozzá András fagyos hangon. – Ez komoly törvénysértésnek számít.
Én közben odakint álltam, és a telefonommal rögzítettem az egész jelenetet. Látszott Benedeken, mennyire összezavarodott, és hogy a félelem szinte teljesen lebénította. Az arca eltorzult, a szeme megtelt könnyel; már csak egy hajszál választotta el attól, hogy elsírja magát.
Néhány pillanattal később beléptem a kávézóba, mintha semmiről sem tudnék. Megjátszott döbbenettel néztem körbe.
– Mi történik itt?
András rám emelte a tekintetét.
– Asszonyom, ismeri ezt a fiút?
– Igen – feleltem azonnal. – Ő a mostohafiam. Mi a baj?
– Hamisnak tűnő bankjegyeket találtunk nála – közölte András hivatalos, kimért hangon.
A kezemet a szám elé kaptam, mintha teljesen megrémültem volna.
– Jaj, ne! Biztosan valami félreértés történt – mondtam könyörgő hangon. – Kérem, ő alapvetően jó gyerek. Nem lehetne valahogy békésen rendezni ezt?
Benedek ekkor rám nézett. A szeme hatalmasra nyílt, tele volt könnyel és kétségbeeséssel.
– Kérlek, Nóra, segíts rajtam!
András néhány másodpercig úgy tett, mintha mérlegelné a helyzetet, aztán nagyot sóhajtott.
– Rendben. Mivel ez az első eset, most elengedem egy figyelmeztetéssel. De ha még egyszer ilyesmi előfordul, annak már sokkal súlyosabb következményei lesznek.
– Nagyon köszönöm, biztos úr – mondtam megkönnyebbülést színlelve.
Benedek szinte rám vetette magát, és olyan erősen ölelt át, mintha valóban az utolsó pillanatban mentettem volna ki valami borzalmas bajból.
– Köszönöm, köszönöm! Esküszöm, soha többé nem csinálok ilyet!
Kimentünk a kávézóból. Csak akkor szólaltam meg újra, amikor már elég messzire kerültünk ahhoz, hogy senki se hallhassa, miről beszélünk. Elővettem a telefonomat, és megmutattam neki a felvételt.
– Benedek, ha továbbra is úgy viselkedsz, mint eddig, ezt a videót megmutatom az összes barátodnak.
Az arca egyetlen pillanat alatt megváltozott. A félelem helyét döbbenet vette át.
– Te… te ezt az egészet elrendezted?
– Igen – válaszoltam nyugodtan. – És hidd el, nem azért, hogy megalázzalak. A saját érdekedben tettem. Meg kell tanulnod, hogy minden döntésnek ára van, és minden viselkedésnek következménye.
Benedek lesütötte a szemét. Ezúttal nem dacoskodott, nem próbált visszavágni, és nem keresett kifogásokat.
– Sajnálom, Nóra. Tényleg sajnálom – mondta halkan.
Most először éreztem azt, hogy a bocsánatkérése nem puszta menekülési kísérlet, hanem valódi megbánás.
Attól a naptól kezdve Benedek viselkedése látványosan megváltozott. Többet segített otthon, nem szólt olyan nyersen Lillához és Leventéhez, sőt egy idő után odament hozzájuk, és bocsánatot kért tőlük is.
Egyik este, amikor mindannyian a nappaliban voltunk, váratlanul megszólalt:
– Hé, Lilla, Levente, nincs kedvetek játszani valamit?
Lilla először hitetlenkedve pislogott rá, aztán felragyogott az arca.
– De, persze! – felelte boldogan.
Gábor sem tudta nem észrevenni a változást. Egy este, amikor Benedek már lefeküdt, kíváncsian fordult felém.
– Mintha teljesen kicserélték volna mostanában. Mit csináltál vele?
Elmosolyodtam.
– Csak egy kicsit észhez térítettem.
A házunkban lassan újra nyugalom lett. Én pedig csendes elégedettséget éreztem. Nem volt könnyű, és nem is volt kellemes, de megérte. Elhatároztam, hogy megőrzöm a családunkban a tiszteletre épülő légkört, és úgy tűnt, Benedek végre megértette, miért olyan fontos ez.