Péter édesanyja kamerát szereltetett a konyhába. Eszter a kenyértartó mögött bukkant rá: apró, fekete lencséje egyenesen az ebédlőasztalra nézett.
Első indulatában majdnem letépte a helyéről, hogy azonnal a szemetesbe hajítsa. A keze már meg is mozdult, de végül visszafogta magát. Ha Ilona titokban figyelni akarja őket, akkor biztosan nem puszta kíváncsiságból teszi.
Eszter elhatározta, hogy kideríti, mi áll a háttérben.
Péterrel a férfi kétszobás lakásában éltek. Eszter egy iskolában dolgozott, reggelente még sötétben indult el otthonról, és csak estefelé ért haza. Péter gyárban vállalt munkát, ő rendszerint valamivel később lépett be az ajtón.
Az életük addig csendesen, kiszámítható rendben telt, míg néhány hónappal korábban hozzájuk nem költözött Ilona, Péter anyja.
– Csak átmenetileg – jelentette ki, amikor a bőröndjét letette az előszobában. – Amíg Márk meg nem oldja a lakhatását.
Márk, a kisebbik fia, elveszítette az albérletét, mert a tulajdonos eladta a lakást. Azóta barátoknál húzta meg magát, egyik kanapéról a másikra vándorolva.
Ilona már az első naptól úgy viselkedett, mintha a lakás az övé volna. Előbb átrendezte a tányérokat és poharakat a saját ízlése szerint, aztán kidobta Eszter fikuszát az ablakpárkányról, mondván, „csak gyűjti a port”.
Vacsoránál pedig szinte sosem mulasztotta el megjegyezni, mi nem tetszik neki a menüben. Egyszer túl sósnak találta az ételt, máskor a hús volt szerinte rágós, vagy éppen a saláta nem felelt meg az elképzeléseinek.
Péter ilyenkor mindig ugyanazzal próbálta lezárni a vitát:
– Anya már idős. Bírd ki még egy kicsit, hamarosan elmegy.
Egyik este Eszter észrevette, hogy Péter a lakással kapcsolatos iratokat tartalmazó mappát a konyhaszekrénybe teszi. Betolta a gabonásüvegek mögé, és közben valami olyasmit motyogott, hogy ott aztán biztosan nem fog elkallódni.
Éppen akkor lépett be Ilona a konyhába. Megállt a tűzhely mellett, oldalra pillantott a szekrény felé, de egy szót sem szólt. Eszter akkor nem tulajdonított jelentőséget a jelenetnek. Pedig kellett volna.
Körülbelül egy héttel ezelőtt Ilona vacsora közben váratlanul közölte:
– Felszereltem egy kamerát a lépcsőházban, az ajtónk fölé. Nem valami nyugodt ez a ház, jobb az óvatosság.
Péter segített neki beállítani a wifit, az alkalmazás pedig ott maradt a telefonján. Eszter csak bólintott, aztán nem is foglalkozott tovább vele. Kamera a folyosón? Rendben, legyen.
Csakhogy a kenyértartó mögött megbújó készülék már a második volt, és erről Ilona egyetlen szóval sem tett említést.