Mégis maradt. Azzal áltatta magát, hogy mindez csak egy rossz időszak, egy átmeneti mélypont. Hogy Péter majd összeszedi magát, kimászik ebből a gödörből, és egyszer csak visszatér az a férfi, akibe valaha beleszeretett.
Aztán eljött az a bizonyos este.
Anna az irodában ült, a monitor fénye világította meg fáradt arcát. Egy kiemelten fontos ügyfél prezentációján dolgozott, a koncepció véglegesítésén, amelyet másnap reggel kellett leadni. A grafikus anyagok alig egy órája érkeztek meg hozzá, így pontosan tudta: aznap nem lesz korai hazamenetel. Valószínűleg éjszakába nyúlóan bent kell maradnia.
Este hét körül megcsörrent a telefonja.
— Igen? — szólt bele, miközben tovább nézte a képernyőt.
Péter hangja már az első szóban ingerült volt.
— Nyolcra legyél itthon. Balázs és Tamás átjönnek. Csinálsz valami húst, és hozz sört is. Értetted?
Anna lehunyta a szemét egy pillanatra.
— Péter, ma nem tudok nyolcra hazaérni. Határidős munkám van, holnap reggelre készen kell lennie…
— Tessék? — a férfi hangja hirtelen mélyebb és fenyegetőbb lett.
— Egy nagyon fontos projekten dolgozom. Nem hagyhatom itt félkészen.
— Engem hidegen hagy a projekted! — csattant fel Péter. — Itthon van rád szükség!
Azzal megszakította a hívást.
Anna még néhány másodpercig a telefon elsötétült kijelzőjét bámulta. Az iroda már szinte teljesen kiürült, a folyosóról sem hallatszottak léptek, csak a gépek halk zúgása maradt. Ő pedig visszahajolt a tervei fölé, és megpróbálta befejezni azt a munkát, amely akár komoly szerződést is hozhatott volna az ügynökségnek.
Fél kilenc tájban újra megszólalt a mobilja.
— Hol a francban vagy?! — üvöltött Péter, amint felvette. — Megmondtam, hogy vendégeim lesznek! Itt ülünk, és semmi nincs az asztalon!
Anna nem felelt. Csak hallgatta a dühkitörést. A sértéseket, a vádakat, a jól ismert mondatokat. Hogy önző. Hogy semmibe veszi őt. Hogy még egy rendes feleség szerepét sem képes betölteni.
Egy darabig némán tűrte, aztán minden magyarázat nélkül kinyomta a telefont.
Felállt az asztaltól, elmentette a munkáját, összeszedte a táskáját, és elindult haza.
A lakás ajtaja tárva-nyitva állt. A két vendég az erkélyen dohányzott, Péter pedig a nappaliban járkált fel-alá, széles mozdulatokkal magyarázva valamit. Amint észrevette Annát, azonnal felé fordult, és szinte rávetette magát a szavaival.
— Végre! Hol voltál eddig?! Két órája várunk rád! Balázsék megjöttek, és még vacsora sincs!
Anna elment mellette, mintha meg sem hallotta volna. Egyenesen a hálószobába ment, kinyitotta a szekrényt, előhúzott egy nagy utazótáskát, és elkezdte belepakolni Péter holmijait. Ingeket, nadrágokat, zoknikat, alsóneműt. Amit csak ért.
Péter megállt az ajtóban.
— Te meg mit csinálsz?
Anna nem válaszolt. Nyugodt, szinte ijesztően kimért mozdulatokkal folytatta a pakolást. A ruhák után jöttek a könyvek, a borotvája, a dezodorja, a töltői, az apróságai.
— Anna, hozzád beszélek! — emelte fel a hangját Péter. — Mi a fenét művelsz?
Ő továbbra sem nézett rá. Behúzta a táska cipzárját, felemelte, kivitte az előszobába, majd letette az ajtó mellé. Péter utána ment, hadart, kérdezett, fenyegetőzött, de Anna mintha üvegfal mögül hallotta volna.
Kinyitotta a bejárati ajtót, és kitette a táskát a lépcsőházba. Aztán visszafordult a háló felé a következő adagért.
— Anna, teljesen elment az eszed?! — ordította Péter. — Ezt most azonnal hagyd abba!
Az erkélyen a beszélgetés elhalt. Balázs és Tamás óvatosan benéztek, egyszerre kíváncsian és kínosan feszengve.
Anna végül feléjük fordult, a hangja meglepően nyugodt maradt.
— Fiúk, sajnálom, de a mai vendégségnek vége. Kérlek, menjetek haza.
Balázs és Tamás szinte egyszerre kapták fel a kabátjukat. Zavartan kerülgették a földre tett holmikat, motyogtak valamit arról, hogy „nem akartak rosszkor jönni”, meg hogy „majd máskor beszélnek”, aztán gyorsan eltűntek az ajtó mögött.
Anna pedig folytatta. Kivitte Péter cipőit, az irattáskáját, a borotvakészletét, még azt a bögrét is, amelyen a régi munkahelyének logója díszelgett.
— Anna! — Péter ekkor megragadta a karját. — Legalább mondd meg, mi történik!
Anna kirántotta magát a szorításából, felkapta az utolsó csomagot, és kivitte a lépcsőházba. Az egyik táska azonban kicsúszott a kezéből, és nagy puffanással a földre zuhant.