Az SMS érkezését jelző pittyenés megtörte a lakás esti csendjét. Gábor letette a tévé távirányítóját, és a dohányzóasztalon heverő telefonja után nyúlt.
— Mi jött? — kérdezte Eszter anélkül, hogy felnézett volna a könyvéből.
— A bank írt — felelte Gábor, miközben már olvasta is az üzenetet. Az arcán lassan elégedett mosoly terült szét. — El tudod képzelni? Megemelték a hitelkártya-keretemet kétmillió forintra! Hát ez nem semmi!
Eszter ekkor felpillantott a lapokról. A tekintetében nyoma sem volt annak az örömnek, amely a férje szemében csillogott.
— És ennek pontosan miért kellene örülni? — kérdezte fáradt hangon.
— Hogyhogy miért? — lepődött meg Gábor. — Most már van tartalékunk. Kétmillió forint, Eszter! Ez majdnem olyan, mintha fél évnyi fizetés előre ott lenne a kezünkben.
— Gábor — Eszter becsukta a könyvet, és teljes testével felé fordult —, ez nem tartalék. Ez adósságcsapda. És tudod, minek kellene inkább örülnöd? Ha végre nem a hitelekben látnád a megoldást, hanem elkezdenél komolyan másik munka után nézni.
Gábor arcáról lassan leolvadt a mosoly. Ez a téma egyre gyakrabban került elő köztük, és ő minden alkalommal úgy érezte, mintha sarokba szorítanák.
— Már megint ez — morogta. — Nekem biztos állásom van, Eszter. Jó, most vannak gondok, de ez csak átmeneti.
— Átmeneti? — Eszter felállt a kanapéról, és ideges léptekkel járkálni kezdett a kis nappaliban. — Gábor, három hónapja késve kapod meg a fizetésedet! Fél éve egyetlen prémiumot sem fizettek ki! Miféle átmeneti gondokról beszélsz? Az a cég a szemed láttára esik szét!
— De legalább ismerem a munkát, az embereket…
— Azokat az embereket ismered, akik ugyanúgy pénz nélkül ülnek, mint te! — Eszter hangja egyre élesebb lett. — Nézz már körül! Márk már felmondott, Krisztina talált magának másik helyet, még István is elküldte az önéletrajzát, pedig húsz évet húzott le ott. Te meg továbbra is ülsz, és várod a csodát!
Gábor nagyot sóhajtott. Tudta, hogy a feleségének igaza van, mégis megrémítette a gondolat, hogy új állást kellene keresnie. Itt minden ismerős volt, megszokott, kiszámítható. Igen, akadtak bajok, de hátha majd valahogy rendeződnek.
— Rendben — mondta végül békülékenyen. — Átgondolom, amit mondtál. De most még nincs akkora baj. A hitelkártya segít átvészelni ezt az időszakot.
Eszter megállt, és olyan szomorúan nézett rá, hogy Gábornak összeszorult a gyomra.
— Te tényleg semmit sem értettél meg, Gábor. Semmit.
Felkapta a könyvét, és bement a hálószobába. Gábor egyedül maradt a tévé előtt, de már nem fogta fel, mi történik a képernyőn. A fejében a felesége mondatai kavarogtak, miközben a zsebében ott lapult a telefon a csábító számmal: 2 000 000 forint.
Négy hónap telt el. Gábor munkahelyén nemhogy javult volna a helyzet, inkább tovább romlott. A bérek kifizetése még hosszabb késéssel történt, a prémiumokról pedig már beszélni sem volt érdemes. Közben azonban akadtak olyan események, amelyeknek örülni kellett volna. Az unokaöccse, Benedek felvételt nyert az egyetemre, és sürgősen szüksége lett egy jó laptopra a tanulmányaihoz. Gábor nem tudott nemet mondani. A fiú tehetséges volt, ráadásul a bátyja családjából jött, ahol mindig szűkösen álltak anyagilag.
Aztán a bátyja, Zoltán kért tőle segítséget az új lakás felújításához. Nem is úgy állította be, mintha pénzről lenne szó, hanem családi támogatásról. Hát lehet ilyesmire nemet mondani?
Amikor pedig az édesanyja közölte, hogy az orvosok nyomatékosan gyógyfürdős, szanatóriumi kezelést javasoltak neki, Gábor egy pillanatig sem habozott. Az egészség többet ér minden pénznél.
A hitelkártyán lévő keret lassan, szinte észrevétlenül fogyott, Gábor azonban nem akart túlságosan belegondolni. A pénz jó helyre ment: a családra, fontos dolgokra. A fizetését előbb-utóbb úgyis megkapja, és akkor mindent visszatölt.
Eszter nem ismerte a kiadások részleteit. Annyit látott, hogy a férje bevásárol, befizeti a számlákat, tankolja az autót — látszólag minden a régi rend szerint zajlik. Ő maga viszont addigra már mindenen spórolni kezdett, és könyvelői fizetésének minden félretehető forintját megőrizte. Valami belül azt súgta neki, hogy nehéz idők közelednek.
Gábor azt az estét később is aprólékosan fel tudta idézni. Odakint finom, hideg őszi eső szitált, a tévében pedig egy újabb műsor zaja töltötte be a szobát.