A beérkező SMS éles pittyenése kettévágta a lakás esti csendjét. Gábor letette a tévé távirányítóját, és a dohányzóasztalon heverő telefonjáért nyúlt.
— Mi jött? — kérdezte Eszter, fel sem pillantva a könyvéből.
— A bank üzent — felelte Gábor, miközben már olvasta is a sorokat. Az arcán elégedett mosoly terült szét. — Képzeld, megemelték a hitelkártyám keretét kétmillió forintra! Hát ez nem semmi!
Eszter lassan felnézett a lapok fölül. A tekintetében nyoma sem volt annak az örömnek, amely a férje szemében csillogott.
— És ennek pontosan miért kellene örülni? — kérdezte fáradt hangon.
— Hogyhogy miért? — Gábor szinte felélénkült. — Végre van tartalékunk! Kétmillió, Eszter! Ez majdnem olyan, mintha fél évre előre megkapnánk egy rendes fizetést.
— Gábor — csukta be Eszter a könyvet, majd teljes testével felé fordult —, ez nem tartalék. Ez adósságcsapda. És tudod mit? Ahelyett, hogy a hiteleknek örülnél, ideje lenne végre komolyan elgondolkodnod azon, hogy munkahelyet válts.
Gábor arcáról lassan eltűnt a mosoly. Ez a téma egyre gyakrabban került elő köztük, és ő minden alkalommal úgy érezte, mintha sarokba szorítanák.
— Már megint ezzel jössz — morogta. — Biztos állásom van, Eszter. Igen, most vannak gondok, de ez csak átmeneti.
— Átmeneti? — Eszter felállt a kanapéról, és járkálni kezdett a kicsi nappaliban. — Gábor, három hónapja rendszeresen késik a fizetésed! Fél éve nem kaptatok prémiumot! Miféle átmeneti nehézségről beszélsz? Az a cég a szemed láttára esik darabokra!
— De legalább értem a munkámat, ismerem a csapatot…
— Azt a csapatot ismered, amelyik pénz nélkül ül otthon! — Eszter hangja egyre élesebb lett. — Nézz már körül! Márk már felmondott, Krisztina talált másik helyet, még József is elküldte az önéletrajzát, pedig húsz évet húzott le ott. Te meg csak ülsz, és várod a csodát!
Gábor nagyot sóhajtott. Valahol mélyen tudta, hogy a feleségének igaza van, de már a gondolattól is összeszorult a gyomra, hogy új állást kelljen keresnie. Itt minden ismerős volt, kiszámítható, megszokott. Persze, akadtak problémák, de hátha idővel maguktól elsimulnak.
— Rendben — mondta végül békülékenyen. — Átgondolom, amit mondtál. De most még nincs akkora baj. A kártya segít átvészelni ezt az időszakot.
Eszter megállt, és olyan szomorúan nézett rá, hogy Gábornak hirtelen kényelmetlen érzése támadt.
— Te tényleg semmit sem értesz, Gábor. Semmit.
Felvette a könyvét, és bement a hálószobába. Gábor a tévé előtt maradt, de már nem fogta fel, mi történik a képernyőn. A fejében Eszter mondatai kavarogtak, a zsebében pedig ott lapult a telefon a csábító számmal: 2 000 000 forint.
Négy hónap telt el. Gábor munkahelyén nem javult a helyzet, sőt inkább rosszabb lett. A béreket még hosszabb késéssel utalták, a jutalmakról pedig jobb volt nem is álmodni. Közben azonban adódtak olyan események is, amelyeket ő örömtelinek látott. Az unokaöccse, Benedek felvételt nyert az egyetemre, és sürgősen szüksége lett egy jó laptopra a tanuláshoz. Gábor nem tudott nemet mondani. Tehetséges gyerek volt, ráadásul a bátyja családjában mindig szűkösen álltak anyagilag.
Aztán Tamás kérte meg, hogy segítsen az új lakás felújításában. Nem is pénzről volt szó — gondolta Gábor —, hanem arról, hogy az ember kiáll a saját testvére mellett. Hogy lehetne ilyesmire nemet mondani?
Amikor pedig az édesanyja elmondta, hogy az orvosok határozottan gyógykezelést és pihenőkúrát javasoltak neki, Gábor egy pillanatig sem habozott. Az egészség mégiscsak fontosabb, mint a pénz.
A hitelkártya kerete lassan apadt, de Gábor nem sokat rágódott rajta. Úgy érezte, a pénz jó helyre megy: a családra, szükséges dolgokra, valódi segítségre. A fizetését előbb-utóbb úgyis megkapja, és akkor mindent visszafizet.
Eszter nem ismerte a kiadások részleteit. Csak annyit látott, hogy a férje továbbra is bevásárol, rendezi a számlákat, tankolja az autót — látszólag minden ugyanúgy megy, mint korábban. Ő maga viszont egyre szigorúbban fogta a pénzt, és könyvelői fizetéséből minden forintot félretett, amit csak tudott. A megérzése azt súgta neki, hogy nehéz időszak közeledik.
Azt az estét Gábor később minden apró részletével együtt fel tudta idézni. Odakint finom őszi eső szitált, az ablaküvegen vékony csíkokban csorgott lefelé a víz, a tévében pedig éppen egy újabb beszélgetős műsor kezdődött.