Eszter egy autószervizben találkozott először Gáborral, ahová egy kisebb koccanás után vitte be a kocsiját. A magas, sötét hajú férfi, kedves tekintetével és biztos, ügyes mozdulataival azonnal megmaradt benne. Szerelőként dolgozott, nagyjából havi kétszázezer forintot keresett, de mindig arról beszélt, hogy egyszer saját vállalkozást indít. Függetlenségre vágyott, kiszámítható életre és olyan munkára, amelyben nem más parancsol neki.
Az esküvőjük visszafogott volt, nem csaptak nagy felhajtást. Eszter egy magánállatorvosi rendelőben dolgozott, havonta körülbelül kétszáznyolcvanezer forintot vitt haza. A lakást a nagyapjától örökölte: kétszobás otthon volt egy csendesebb, lakótelepes környéken, nem fényűző, de rendezett és jó állapotú. A házasságkötés után Gábor áthozta a holmijait, és beköltözött a feleségéhez.
Az első hónapok békésen teltek. Gábor kivette a részét a házimunkából, gyakran vacsorával várta Esztert, mire az hazaért a rendelőből. Esténként hosszasan mesélt arról, hogyan gyűjtenek majd pénzt, hogyan nyitják meg a saját autóműhelyüket, és milyen biztos alapokra építik a közös jövőjüket. Eszter hitt neki. Nemcsak hallgatta az álmait, hanem őszintén támogatta is.
Mónika asszony lassan, szinte észrevétlenül szivárgott be az életükbe. Eleinte csak esténként telefonált, hogy megkérdezze, hogy van a fia. Később szombatonként már személyesen is megjelent, házi süteménnyel, rétessel vagy pogácsával, és természetesen egy csokor jó tanáccsal a háztartás vezetéséről. Ötvenöt év körüli, mozgékony, beszédes asszony volt, élelmiszerboltban dolgozott eladóként.
— Kisfiam, egészen lefogytál — sopánkodott Mónika asszony, valahányszor meglátta Gábort. Aztán Eszter felé fordult. — Drágám, rendesen eteted te a férjedet? Egy férfinak jóllakottnak kell lennie, különben honnan lenne ereje dolgozni?
Eszter tudott főzni, nem is rosszul, az anyósa azonban mindig talált valamit, amibe beleköthetett. Egyszer a leves volt túl híg, máskor a hús túl rágós, megint máskor szerinte kevés köret készült. Gábor ezeknél a megjegyzéseknél többnyire hallgatott, néha pedig alig észrevehetően bólintott, mintha egyetértene az anyjával.
Idővel a látogatások egyre hosszabbra nyúltak. Mónika asszony már nem sietett haza szombat este, hanem arra hivatkozott, hogy későn megy a busz arra a környékre, ahol lakik. A nappali kanapéján rendezkedett be, elővette a magával hozott lepedőt és párnát, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Reggel aztán ráérősen készülődött, teát főzött magának, és közben tanácsokkal látta el a fiatal házasokat.
— Eszter, mondd csak, minek zuhanyozol te mindennap? — kérdezte egyszer reggelinél. — Csak folyik el a víz feleslegesen. És az áram, amivel melegítitek? Meg kellene tanulnotok takarékoskodni.
— Mónika asszony, állatokkal dolgozom. Nálam az alapvető higiénia nem választás kérdése — magyarázta Eszter nyugodtan, bár belül már feszült.
— Persze, persze, értem én. De azért hetente kétszer bőven elég lenne. Én egész életemben így csináltam, aztán látod, semmi bajom.
Gábor ekkor is bólogatott, mintha az anyja szavait erősítené meg. Eszter lassan kezdte felfogni, hogy a férje nem igazán akar kiállni mellette. Mégis abban reménykedett, hogy ez csak átmeneti bizonytalanság, és idővel majd rendeződik a helyzet.
Egy hónappal később Mónika asszony látogatásaihoz Nóra is csatlakozott, Gábor húga. A lány levelező tagozaton tanult egy főiskolán, és az anyjával élt, nagyjából kétórányi útra a belvárostól. Elvileg az órái miatt jött be, aztán ott maradt éjszakára, mert állítása szerint nem akarta naponta kétszer az utazásra költeni a pénzt.
— A mi Nórikánk olyan okos lány — dicsérgette a lányát Mónika asszony. — Közgazdász lesz belőle. Nem úgy, mint egyesek, akik állatok körül sürögnek. Nóra még sokra viszi, jó karriert csinál, és rendesen férjhez megy.
Nóra öt évvel fiatalabb volt Eszternél, mégis úgy viselkedett a lakásban, mintha legalábbis ő lenne a ház úrnője. Reggelenként hosszú időre elfoglalta a fürdőszobát, a mosatlan tányérokat és bögréket gond nélkül a mosogatóban hagyta, éjjelente pedig hangosan telefonált, mintha senkinek sem kellene másnap dolgozni mennie. Gábor gyengéd elnézéssel bánt a húgával, és minden alkalommal magyarázatot talált a viselkedésére.
— Diák, elfárad a tanulásban — mondta, amikor Eszter próbálta szóba hozni a kellemetlenségeket. — Bírd ki egy kicsit, hamarosan vége a vizsgaidőszaknak.
A vizsgaidőszak azonban lezárult, Nóra mégsem tűnt el. Előbb a gyakorlati órákra hivatkozott, később külön tanfolyamokra, végül már egyszerűen csak arra, hogy nincs kedve annyi időt elpazarolni az utazással. Apránként a ruhatárának a fele is Eszter lakásába költözött.
Mónika asszony látogatásai szintén megszaporodtak. Már nemcsak hétvégén toppant be, hanem hétköznapokon is. Azzal indokolta, hogy törődik a gyerekeivel, és segíteni szeretne a ház körül. Rövidesen a konyha lett a családi tanácskozások színtere, ahol háztartási ügyekről, pénzről és a jövő nagy terveiről beszéltek.
— Gáborka, te észrevetted, mennyi áramot használ el Eszter? — elmélkedett Mónika asszony tea mellett. — Mindenhol ég a villany, megy a tévé, a mosógép is szinte naponta jár. Sokkal takarékosabban kellene élni.
— Anya, ez nem a mi lakásunk — próbált halkan tiltakozni Gábor.
— Hogyhogy nem a tiétek? Itt laksz, tehát te is gazda vagy benne. A gazdának pedig figyelnie kell a kiadásokra.
Eszter gyakran a folyosóról hallgatta ezeket a beszélgetéseket, és nem tudta eldönteni, inkább dühös legyen-e vagy elképedt. Az anyósa úgy beszélt más kiadásairól, mintha a rezsit a saját pénztárcájából fizetné. Gábor azonban nem zárta le ezeket a vitákat. Sőt, néha még igazat is adott az anyjának.
A lakás levegője lassanként megváltozott. Mónika asszony már nem elégedett meg a háztartási megjegyzésekkel: tanácsokat osztogatott Eszter munkájával kapcsolatban, bírálta a beosztását, és részletesen elmagyarázta, szerinte hogyan kellene egy rendes családi életet felépíteni. Nóra is bekapcsolódott ezekbe a beszélgetésekbe, és nagy komolyan kifejtette, hogy egy feleségnek több időt kellene otthon töltenie.
— Eszter, miért érsz haza mindig ilyen későn? — kérdezte az anyósa, amikor Eszter este nyolc körül beesett a munkából. — A családnak kellene első helyen állnia. Gáborka egész nap vár rád, te meg csak az állataiddal foglalkozol.
— Műtéteim vannak, sürgős esetek is beesnek. Nem mindig lehet percre pontosan felállni és eljönni — felelte Eszter, igyekezve megőrizni a türelmét.
— Hát persze, mindig van valami kifogás. És a férjed talán nem ember? Nóra bezzeg főz, takarít, figyel a házra. Látod, milyen ügyes háziasszony?
Eszter ekkorra már egyre világosabban érezte: a saját lakásában lassan vendéggé válik.