Eszter hangtalanul elővette a telefonját — éppen azt, amelynek a jelszavát az anyósa olyan makacsul próbálta kiszedni belőle —, és sorban lefotózta a leveleket. Mindegyiket közelről, úgy, hogy jól kivehető legyen rajtuk a tartozás összege és azoknak a gyorskölcsönöket osztogató cégeknek a neve, amelyek a követeléseket küldték. Ezután óvatosan letette a vérnyomásmérős zacskót az előszobai szekrényre, nesztelenül kilépett a lépcsőházba, majd maga mögött határozottan behúzta az ajtót, amíg a zár kattanása meg nem szólalt.
Otthon, este Eszter nem rendezett jelenetet. Megvárta, míg Gábor hazaér a munkából, lezuhanyozik, és leül vacsorázni. A konyhát meleg, sárgás fény töltötte be, a levegőben frissen főzött kakukkfüves tea illata keveredett az étel gőzével. Eszter elé tette a tányért, aztán leült vele szemben, és az asztalra helyezte a telefonját. A kijelzőn már megnyitva vártak a peren kívüli fizetési felszólításokról készült fényképek.
— Ez meg mi? — Gábor összehúzott szemmel hajolt közelebb a képernyőhöz.
Eszter nem emelte fel a hangját. Nyugodtan, szinte tárgyilagosan mondta el neki mindazt, amit Mária lakásában hallott. Lassan beszélt, minden szót pontosan megformálva. Elmesélte, hogyan akartak körülbelül kétmillió forintot átutalni, hogyan találták ki, hogy majd csalókra fogják az egészet, és miként számított Mária arra, hogy Gábor ráveszi a feleségét: vonja vissza a rendőrségi feljelentést.
Ahogy a beszámoló haladt előre, Gábor arca fokozatosan megváltozott. A munkanap fáradtságát előbb értetlenség váltotta fel, aztán döbbenet, végül valami hideg, égetően tiszta harag. Hosszú ideig nézte a behajtó cégek leveleiről készült képeket. Az állkapcsa annyira megfeszült, hogy a bőre kifehéredett rajta.
— Szóval ezért kellett az a patikai rendelés — szólalt meg végül rekedt, mély hangon, és félretolta maga elől a tányért. Az étvágya egyetlen pillanat alatt eltűnt. — És persze nálunk nincsenek titkok a családban. Meg akartak lopni téged, Eszti. A vállalkozásodat, amiért évek óta gürcölsz, és jó, ha napi öt órát alszol.
— Igen, Gábor. Ha tegnap bedőlök a provokációnak, és a szeme láttára beírom a jelszót, ma nem lenne elég pénz a számlámon az eszközbeszerzésre — felelte Eszter, egyenesen a férje szemébe nézve. — Sok mindent lenyeltem már. A beszólásait, a kéretlen tanácsait, azt, hogy állandóan azt bizonygatta, milyen rossz háziasszony vagyok. De azt nem fogom eltűrni, hogy pénzügyi bűncselekményt próbáljanak elkövetni ellenem.
Gábor hirtelen felállt az asztaltól. Néhány lépést tett a konyhában, közben ökölbe szorította, majd újra kiengedte az ujjait.
— Én fogok beszélni velük — mondta kemény, fémesen csengő hangon. — Holnap. Idehívom őket. És ezt az ügyet egyszer s mindenkorra lezárjuk.
Másnap este megszólalt a csengő Eszter és Gábor lakásában. Mária és Márk komor, megszeppent arccal lépték át a küszöböt. Az anyósa egy kisebb műanyag dobozt szorongatott, benne almás pitével; nyilván úgy gondolta, ezzel majd enyhíteni tudja a vasárnapi jelenet utórezgéseit. Márk közben egyik lábáról a másikra állt, és feltűnően kerülte mindenki tekintetét.
— Menjetek be a nappaliba — mondta Gábor minden bevezető nélkül.
A vendégek leültek a kanapéra. Mária megpróbált mosolyt erőltetni az arcára, miközben zavartan igazgatta a szoknyája redőit.
— Gáborkám, hoztunk egy kis süteményt. Eszter, ne haragudj rám a tegnapi miatt, öregszem már, az idegeim sem a régiek. Család vagyunk, meg kellene értenünk egymást. Márknak most nagyon nehéz időszaka van, én meg teljesen kikészültem…
Gábor a szoba közepén állt, karba tett kézzel. Eszter egy fotelben ült, és kívülről nézve teljesen higgadtnak tűnt.
— Márk nehézségei engem innentől nem érdekelnek — vágott anyja szavába Gábor. Felvette az asztalról a színesben kinyomtatott fényképeket, amelyek a behajtói leveleket ábrázolták, és a rokonok elé dobta őket a dohányzóasztalra. — Engem most valami egészen más érdekel. Mondd el, anya, pontosan hogyan tervezted átutalni Eszter telefonjáról azt a kétmillió forintot ennek a semmirekellőnek a számlájára.
Mária olyan gyorsan elsápadt, mintha egyetlen pillanat alatt kiszívták volna belőle az összes vért. A szája résnyire nyílt, de hang nem jött ki rajta. Márk belesüppedt a kanapé háttámlájába, és riadtan kapkodta a tekintetét egyik sarokból a másikba.
— Én… milyen kétmillió? Gáborkám, miket beszélsz? — próbálta Mária eljátszani, hogy semmit sem ért, de a hangja árulkodóan remegett.
— Ne fáraszd magad hazugságokkal — szakította félbe Gábor élesen. — Eszter tegnap elvitte neked a vérnyomásmérőt. És minden egyes szót hallott abból, amit a nappaliban megbeszéltetek, beleértve azt is, hogyan akartátok meglopni őt.