A levegő odabent párásan meleg volt, sűrűn terjengett benne a tőzeg, a tőzegmoha és a frissen sarjadó zöld növények illata. Két alkalmazottja óvatos mozdulatokkal ültetett át hatalmas lantlevelű fikuszokat masszív, építészeti betonból készült álló kaspókba. Eszter egy fém polcrendszer mellett állt, és a szállítóleveleket ellenőrizte.
Az üzlet remekül ment. Az előző héten elnyert egy pályázatot egy új közösségi irodaközpont növényesítésére, és az egyéni vállalkozása számlájára már meg is érkezett a tekintélyes előleg: tizenkétmillió forint. Ezt az összeget nem magának szánta. Ritka, stabilizált mohafajtákat kellett belőle beszereznie, valamint automata öntözőrendszereket, amelyek nélkül a megrendelés teljesítése lehetetlen lett volna.
Késő délután csörgött a telefonja. Gábor hívta.
— Eszter, ma tovább bent ragadok az építkezésen — mondta fáradt hangon. — Újra át kell néznem az alapozást. Be tudnál ugrani anyához? Tegnap vettem neki egy új vérnyomásmérőt, ott van a kocsim hátsó ülésén. Kérlek, vidd fel neki, mert reggel óta hívogat, hogy megint rossz a vérnyomása.
— Persze, elviszem — felelte Eszter. — Egy órán belül ott leszek nála.
Amikor leparkolt a régi, szürke, kilencemeletes panelház előtt, kivette a csomagot az orvosi műszerrel, majd felment a negyedikre. Mária lakásának ajtaja résnyire nyitva állt. Valószínűleg lement kidobni a szemetet, és visszafelé nem húzta be rendesen a zárat.
Eszter óvatosan belökte az ajtót, és belépett a szűk előszobába, amelyet a gyógyszerszag, a korvalolra emlékeztető kesernyés illat és a pirított hagyma nehéz párája lengte be. Már éppen szólítani akarta az anyósát, amikor a nappali felől tompa férfihang ütötte meg a fülét.
Márk beszélt.
— Anya, hát érted te egyáltalán, hogy ez már a vég? — sziszegte kétségbeesetten. — Tegnap a behajtók felhívták a volt barátnőm főnökét! Meg fognak találni, és eltörik a lábam! Egymillió-kétszázezer forint kellett volna már tegnapra, különben olyan kamat indul el, hogy még ezt a lakást is bukjuk!
Eszter megtorpant. A csomagot ösztönösen a mellkasához szorította.
— Halkabban már, ne ordíts! — förmedt rá Mária fojtott hangon. — Azt hiszed, nem teszek meg mindent? Tegnap az egész ebéd alatt azon voltam, hogy kiszedjem abból a fennhéjázó nőből a telefonja kódját. Ha csak egyetlen percre feloldja a képernyőt, és a kezembe adja a készüléket, már bent is lettem volna a banki alkalmazásában.
— És mit értél volna el egy perc alatt? — vágott vissza ingerülten Márk.
— Megoldottam volna, ne félj! — mondta Mária fölényesen. — Gábor elszólta magát a minap, hogy most tizenkétmillió van a számláján, valami előleg azokért a bokraiért. Ha megvan a telefon kódja, a banki jelszó sokszor ugyanaz, vagy az arcazonosítással simán belép. Átutaltam volna a te számládra kétmilliót a telefonszámod alapján. Ennyi pénz között elsőre észre sem vette volna. Később meg azt mondjuk, banki hiba történt, vagy csalók fértek hozzá a számlához. Mire ő elkezd utánajárni, te már rendezed a tartozásaidat, aztán majd apránként visszapótoljuk.
— Anya, ez bűncselekmény. Feljelentést tehet — remegett meg Márk hangja, de nem a lelkiismerettől, hanem a következményektől való félelemtől.
— Ugyan miféle feljelentést? — horkant fel Mária. — Nagy üzletasszony, na és? Olyan, mint az a karót nyelt Júlia Prokofjevna az Irodai románcból: száraz, számító, csak a számok járnak a fejében, a család meg nem érdekli! Mi viszont egy család vagyunk. Gábor majd lecsillapítaná, nem hagyná, hogy ügy legyen belőle. A lényeg az lett volna, hogy megszerezzem a kódot. Csakhogy úgy kapaszkodott abba a telefonba, mintha az élete múlna rajta. Ki kell találnunk valami mást. Gáborra kell hatni. Mondjuk azt, hogy nekem fizetős műtétre van szükségem.
Eszter hátán undorító, nyirkos hideg futott végig. Egy pillanat alatt minden a helyére került benne. A tegnapi patikai rendelés körüli jelenet nem volt más, mint olcsó színjáték. A férje saját anyja és az öccse hideg fejjel, részletekbe menően azt tervezgették, hogyan emeljenek le hatalmas összeget az ő vállalkozói számlájáról. Azzal nyugtatták magukat, hogy neki úgyis van elég pénze, tehát nem fog belerokkanni.
Csakhogy ez nem egyszerű családi „segítség” lett volna. Ezzel veszélybe sodorták volna a szerződését, a megrendelés teljesítését, a beszállítói kifizetéseket, és akár kötbért is a nyakába varrhattak volna. Mindössze azért, hogy Márk újabb felelőtlen adósságait eltüntessék.
A dühtől egy pillanatra elakadt a lélegzete. Tekintete az előszobai kis szekrényre esett. A megsárgult újságok tetején kinyomtatott levelek hevertek, rajtuk vörös bélyegzőkkel: „PEREN KÍVÜLI FIZETÉSI FELSZÓLÍTÁS”. Mindegyik Márknak volt címezve.