— Úgy látszik, elfelejtette, hogy a lakás az én nevemen van. Miből gondolta, hogy csak úgy eladhatja? — az arcátlan anyósom ingatlanossal állított be hozzám.
Pontban délelőtt tízkor szólalt meg a csengő.
Eszter éppen a munkahelyi beszámoló utolsó sorait javította, és egyáltalán nem számított látogatóra. Futó pillantást vetett a kémlelőnyílásra, aztán meglepetten összeráncolta a homlokát.
A küszöb előtt az anyósa állt.
Csakhogy nem egyedül.
Mellette egy ismeretlen férfi várakozott sötét, hivatalos öltönyben, a hóna alatt iratokkal teli mappával. Mögöttük pedig egy fiatal pár álldogált, akik kíváncsian méregették a lépcsőházat, mintha máris elképzelték volna magukat itt lakóként.
Eszter kinyitotta az ajtót.
— Judit?
Az asszony még annyit sem mondott, hogy jó reggelt.
— Na végre.
Azzal hátrafordult, és türelmetlen mozdulattal intett a többieknek.
— Jöjjenek csak, jöjjenek. Mindjárt mindent megmutatunk.
A mappás férfi magabiztosan előrelépett.
— Jó napot kívánok. Ingatlanközvetítő vagyok.
Eszter néhány másodpercig szótlanul nézte a jelenetet. Nem a szavak fogytak el belőle, inkább az értelme próbálta utolérni azt, ami a saját ajtaja előtt történik. Végül az anyósára emelte a tekintetét.
— Elnézést, de mi folyik itt?
Judit úgy nézett rá, mintha a kérdés teljesen felesleges volna.
— Hogyhogy mi? Megmutatjuk a lakást.
— Kinek?
— A vevőknek.
A fiatal pár zavartan elmosolyodott. Látszott rajtuk, hogy ők sem értik, a lakás tulajdonosa miért tűnik ennyire döbbentnek, ha egyszer állítólag előre egyeztetett bemutatóra érkeztek.
Eszter lassan kifújta a levegőt. Aztán szinte ijesztően nyugodt hangon megszólalt:
— Úgy látszik, elfelejtette, hogy ez az ingatlan az én nevemen van. Miből gondolta, hogy joga van eladásra kínálni?
Kínos csend telepedett a lépcsőházra.
Az ingatlanos tanácstalanul Juditra pillantott. A vevőjelöltek egymásra néztek, mintha most kezdenék sejteni, hogy valami nagyon nincs rendben.
Judit felháborodottan tárta szét a karját.
— Már megint kezdődik!
— Mi kezdődik már megint? — kérdezte Eszter halkan.
— A családi cirkusz. Ne hozz szégyenbe minket idegenek előtt.
Eszternek majdnem nevethetnékje támadt. Ha valaki éppen szégyent készült hozni bárkire, az biztosan nem ő volt.
Az egész történet gyökere egyszerű volt.
A lakás valóban Eszter tulajdona volt. Teljes egészében. Nem közös szerzemény, nem házasság alatt vásárolt vagyon, nem olyan otthon, amelyhez bárki másnak köze lehetett volna.
Még Bence megismerése előtt vette meg.
Az ár egy részét a nagymamája házának eladásából teremtette elő.