— Anyám elfáradt a séta után. Vidd innen a fiadat, ne csapjon ekkora zajt! — vágta oda élesen Gábor, majd Kinga nyolcéves fia, Márk orra előtt becsapta a nappali ajtaját.
A kisfiú mozdulatlanul állt a folyosó közepén. A kezében egy építőkockás dobozt szorongatott: kék volt, a tetején egy tűzoltóautó képével. Egyedül rakta össze, segítség nélkül, és egész délelőtt arra várt, hogy végre megmutathassa a nagymamának.
Kinga a fal mellett állt, és a gyermekét figyelte. Márk nem sírta el magát. Csak lassan lesütötte a szemét, megfordult, és szó nélkül kiment a konyhába.
Valami fájdalmasan összerándult benne. A saját otthonában a fia úgy állt ott, mint egy betolakodó. És Kinga hirtelen megértette: túl sokáig tett úgy, mintha ezt nem venné észre.
Harminchat éves volt. Alacsony termetű, sötét hajú nő, a haját többnyire szoros lófarokba fogta. Egy kisebb nagykereskedelmi cégnél dolgozott beszerzési menedzserként. A munkahelyén higgadtnak, fegyelmezettnek ismerték, olyannak, aki ritkán emeli fel a hangját. Otthon is igyekezett ugyanígy tartani magát.
Az első házassága felbomlása után évekig kettesben élt Márkkal. A csendes környéken lévő háromszobás lakásuk Kinga számára valódi menedéket jelentett: tágas volt, világos, és minden szeglete az övék. Reggelenként a fia berontott hozzá a szobába, és már az ajtóból kiáltotta: „Anya, kész a reggeli?” Kinga ilyenkor nevetni kezdett, még mielőtt rendesen kinyitotta volna a szemét. Hozzászoktak ehhez a lakáshoz, a benne lévő nyugalomhoz, a saját kis rendjükhöz.
Gáborral véletlenül találkozott, egy közös ismerősüknél. A férfi valamivel idősebb volt nála, csendes természetű, halk beszédű, és volt benne valami ritka türelem: végighallgatta az embert, nem vágott közbe.
— Te sosem szakítasz félbe — jegyezte meg egyszer Kinga.
— Mert érdekel, mit mondasz a következő pillanatban — felelte Gábor, és elmosolyodott.
Márkkal meglepően hamar megtalálta a hangot. Elvitte fociedzésre, segített neki az iskolai barkácsfeladatokban, nem akart erőszakkal „új apuka” lenni, de nem is húzódott ridegen félre. Az esküvő után beköltözött hozzájuk, és az első év szinte gond nélkül telt.
A nyugtalanság később kezdődött. Egy este Gábor anyja, Erzsébet asszony telefonált, és közölte, hogy eladta a lakását. Az indoklása egyszerű volt:
— Szeretnék közelebb lenni a fiamhoz. Egy darabig nálatok lakom, amíg találok valami megfelelőt.
Kinga Gáborra pillantott. A férfi csak megvonta a vállát.
— Hiszen ideiglenes. Ugye nincs ellene kifogásod?
Akkor Kinga valóban nem tiltakozott.
Erzsébet asszony nem érkezett üres kézzel: négy hatalmas bőröndöt és két doboznyi edényt hozott magával.