valamint a kedvenc karosszékét is. Új otthon után azonban nem különösebben igyekezett nézni. Hol az ingatlanos „nem hívta vissza”, hol a környék „nem volt megfelelő”, hol pedig az árak bizonyultak „elképesztően magasnak”. A hetek lassan hónapokká nyúltak. A bőröndök bekerültek a szekrények mélyére, a fotel pedig elfoglalta a legjobb helyet az ablak mellett.
Kinga érezte, hogy a lakás levegője megváltozik, mégsem szólt. Azt remélte, majd magától rendeződik minden.
Az új szabályok észrevétlenül szivárogtak be a mindennapokba, egymás után, mintha éjszakánként valaki csendben átrendezné a lakást.
Először Márk kapott megjegyzést, amiért végigszaladt az előszobán.
— Ez a gyerek úgy dobog, mint egy ló — jegyezte meg Erzsébet asszony vacsora közben, látszólag senkihez sem intézve a szavait.
Gábor a fiára nézett.
— Márk, kérlek, halkabban. A nagyinak ez megterhelő.
Kinga hallgatott. Később már a meséket sem nézhette hang nélkül, mert a tévé „idegesítő” volt. Aztán a kihangosított telefonbeszélgetések következtek. Utána a barátok is sorra kerültek: Erzsébet asszony kijelentette, hogy más gyerekek csak felfordulást hoznak a házba. Játszani kizárólag a saját szobájában lehetett, és legfeljebb este hétig. Még a nevetés is rosszalló pillantást váltott ki a nappaliból, ha túl hangosra sikerült.
— Anyának nyugalomra van szüksége — mondta Gábor minden alkalommal, amikor Kinga megpróbált tiltakozni. — Próbáld megérteni. Idős ember.
Kinga megpróbálta. Újra meg újra.
Azzal nyugtatta magát, hogy mindez csak átmeneti. Hogy az anyósa fáradékony. Hogy Gábor egyszerűen nem akar vitát. Csakhogy Márk hétről hétre csendesebb lett. Reggelente már nem rohant be hozzájuk. Nem hagyta a nappali asztalán a játéképítő darabjait. Egyre gyakrabban ült a szobájában a tablettel vagy egy könyvvel, és mintha azt is megfontolta volna, kimerészkedjen-e egyáltalán.
Egy este Kinga benézett hozzá. Márk az ágyán feküdt, és a plafont bámulta.
— Miért nem alszol? — kérdezte halkan.
A fiú egy ideig nem felelt, aztán oldalra fordította a fejét.
— Anya… én útban vagyok nektek?
Kinga leült mellé az ágy szélére, és erősebben ölelte magához, mint tervezte. Nem talált megfelelő szavakat. Márk pedig nem kérdezett többet.
Vasárnap együtt tértek haza a sétából: Kinga, Gábor, Márk és Erzsébet asszony. Kint kellemes idő volt, az őszi nap még melegen sütött, Márk a lehullott leveleket rugdosta maga előtt, és végre nevetett. Kinga nézte őt, és arra gondolt, talán ennek kellene természetesnek lennie.
Otthon rögtön nekilátott a vacsorának. Márk körülötte sürgött-forgott, tányérokat rakott az asztalra, és megkérdezte:
— Anya, betehetem a kenyeret a kosárba?