„Vagy elnézed, hogy megcsaltalak, vagy csomagolsz!” – jelentette ki a férje, de egy apró részlettel nem kalkulált…
— Két út van — közölte Gábor, miközben még a vacsorás tányért sem húzta el maga elől. — Vagy túlteszed magad a félrelépésemen, vagy elmész.
— Mondd ezt még egyszer.
— Ha megbocsátasz, maradunk együtt. Ha nem, összepakolsz, és visszamész anyádhoz. Nekem elegem van ebből az állandó cirkuszból.
— Kivel történt?
— Petrával. A részlegről. Nem kell túlmisztifikálni, csak megtörtént. Te meg úgyis folyton a kimutatásaiddal vagy elfoglalva.
— Gábor.
— Mi az?
— A tányérodat vidd ki magad után. És akkor tisztázzuk: szerinted vagy megbocsátok, és itt maradok, vagy nem bocsátok meg, és én költözöm el. Így értetted?
— Pontosan.
— A harmadik változat eszedbe sem jutott?
— Milyen harmadik?
— Az, hogy te mész el innen.
— Tessék? Ez az én családom, az én… — itt hirtelen elharapta a mondatot.
— A lakás kinek a nevén van?
— A miénk… vagyis a tiéd. De ez akkor sem normális.
— Az sem normális, ha valaki megcsalja a feleségét — vettem fel egy szalvétát az asztalról. — Különben kávéfoltot hagytál.
— Este majd higgadtan megbeszéljük. Most csak indulatból beszélsz — felkapta a kulcscsomóját. — Én elmondtam a feltételeimet. Gondolkodj rajta.
Finoman csukta be maga mögött az ajtót. Abban a pillanatban elővettem a telefonom jegyzetét, és írni kezdtem:
„1) Zárszerelő — zárbetétcsere. 2) Kartondobozok. 3) Közös képviselő — kapukód módosítása. 4) Felhívni Lillát.”
Már csak azt kellett eldönteni, pontosan kinek is kellene távoznia.
— Ezt tényleg így mondta? — sziszegte Lilla a vonal túlsó végén. — Hogy majd meglátja, megbocsátasz-e, és ha nem, akkor te menj el? Mivel gondolkodik ez az ember?
— Olyan nyugodtan adta elő, mintha munkahelyi határidőkről egyeztetnénk.
— És te hogy bírod?
— Furcsán. Mintha kiürültem volna. Nem sírok, csak listákat írok.
— Remek. Akkor haladjunk pontról pontra. Zárszerelő megvan? Dobozokat rendeltél? Papírok? Lefotóztál mindent? Az okostévéről le kell választani a fiókját.
— Igen. És még valami: hivatalosan nincs ide bejelentve. Az anyjánál van a lakcíme, Vácott. A lakás az enyém, még a házasság előtt kaptam ajándékozási szerződéssel. A rezsi is az én nevemen fut.
— Akkor egyértelmű: nem te költözöl. Estig csinálj meg mindent. Én is átmegyek.
— Ne próbálj rábeszélni semmire.
— Nem rábeszélni megyek. Szemeteszsákokat viszek.
Felnyitottam a laptopot, és írtam a munkahelyi csoportba: „Ma otthonról dolgozom.”
Ezután megrendeltem a zárszerelőt, kértem kartondobozokat, majd felhívtam a közös képviselőt a kapukód miatt.
— Jó napot, zárszerelőt keresek. Igen, még ma. Lehetőleg kettő körül.
— Futárszolgálat? Négy doboz kellene. Könnyűek. Igen, fel kellene hozni az emeletre.
— Közös képviselő? A kapukódot holnap szeretném módosítani. Bemegyek a személyimmel.
Közben Gábor üzenetet küldött: „Hatkor benézek. Beszélünk. Ne kezdj hisztizni.” Erre egyszerűen repülő üzemmódba tettem a telefonom.
Amikor a nagy szavaknál többet ér néhány kartondoboz
A zárszerelő fél három körül érkezett meg: szerszámos táska, határozott kézmozdulatok, fölösleges kérdések nélkül.
— Normális betétet tegyek be, ne valami olcsó fajtát?
— A normálisat.
Pár perc sem telt el, és az új zár már a helyén volt.