– Ráadásul kíváncsi voltam arra is, meddig vagy hajlandó elmenni, ha a cég pénzéről van szó. Ezért két hónappal ezelőtt elrendeltem egy csendes, belső vizsgálatot.
Gábor lehajtotta a fejét.
Abban a pillanatban minden a helyére került benne.
Ezért kérte Eszter azokat a bizonyos bankszámlakivonatokat. Ezért változtatta meg a belső ellenőrzési osztály a megszokott eljárásait. Ezért tartottak mostanában feltűnően tovább a jóváhagyások.
Eszter soha nem volt olyan naiv, mint amilyennek ő hitte.
Csak csendben gyűjtötte a bizonyítékokat.
– Eszter, nézz rám – szólalt meg Gábor rekedten. – Hibáztam. Nagyon sok mindent elrontottam. De ezt még helyrehozhatjuk.
– Nem.
– A férjed vagyok.
– Akkor is a férjem voltál, amikor megütöttél.
A mondat úgy csapódott közéjük, mint egy végleg bezáruló ajtó.
Eszter aláírta a felmondását.
Gábort még aznap, azonnali hatállyal, súlyos kötelezettségszegés miatt elbocsátották. A vállalat pedig büntetőfeljelentést tett ellene hűtlen kezelés, sikkasztás és a céges pénzeszközök jogosulatlan felhasználása miatt.
Eközben Erzsébet asszony és Nikolett számára is lassan világossá vált, hogy az addigi életük egyetlen nap alatt omlott össze.
Miután el kellett hagyniuk a házat, az éjszakát egy éjjel-nappal nyitva tartó kávézóban töltötték. Nikolett zokogva hívta fel a vőlegényét, Márkot, és biztosra vette, hogy a férfi azonnal értük megy.
– El kell jönnöd értem – sírta a telefonba. – Eszter kidobott minket, mintha bűnözők lennénk.
Márk néhány másodpercig egy szót sem szólt.
– Láttam a videót.
– Nem ismered az egész történetet – vágta rá Nikolett kétségbeesetten.
– Láttam, ahogy a bátyád megüti őt. Hallottam, ahogy az anyád gúnyolódik rajta. És azt is hallottam, amikor te azt mondtad, hogy egy dolgozó nő semmit sem ér, ha nem szolgálja ki a férje családját.
Nikolett görcsösen szorította a telefont.
– Dühösek voltunk.
– Az én családom is látta a felvételt. Az esküvő elmarad.
– Tessék?
– Nem akarok olyan emberrel közös életet kezdeni, aki természetesnek tartja mások megalázását.
Márk bontotta a vonalat.
Nikolett még hosszú ideig meredt a kijelzőre, mire Erzsébet asszony megkérdezte, mi történt.
– Elhagyott – suttogta.
Erzsébet asszony dühösen az asztalra csapott.
– Ez is mind annak a nőnek a hibája!
Csakhogy a bajok valójában még csak akkor kezdődtek.
A hitelkártyákat, amelyeket Gábor adott nekik, bírósági végzés alapján zárolták. A számlát, amelyről a bérautókat, a kezeléseket és a luxusvásárlásokat fizették, a nyomozás részeként befagyasztották.
Mivel még egy szállodára sem maradt elég pénzük, anya és lánya végül kénytelen volt elutazni egy Nógrád megyei hegyvidéki faluba. Erzsébet asszonynak ott állt még egy régi, szülőktől örökölt háza.
Több mint húsz éve nem lakott benne senki.
A falak nyirkosak voltak. A tető egy részét rozsdás bádoglemezek fedték. Az udvart gaz és bozót nőtte be. A vizet egy tartályból lehetett nyerni, amelyet kézi pumpával kellett feltölteni, az internet pedig néhány percenként megszakadt.
Nikolett belépett a házba, körülnézett, és azonnal sírva fakadt.
– Én itt nem fogok élni.
Erzsébet asszony lerogyott egy öreg, kopott faszékre.
– Nincs hová mennünk.
Két nappal később Gábor is megérkezett, mindössze egy hátizsákkal. Az ügyészség ismét beidézte. Addigra már a saját magánszámláit is zárolták, és még a buszjegyre való pénzt is kölcsön kellett kérnie.
Erzsébet asszony nemhogy megölelte volna, még csak fel sem állt, amikor meglátta.
– Nézd meg, hová jutottunk miattad.
Gábor hitetlenkedve meredt rá.
– Miattam?
– Ha rendesen bántál volna Eszterrel, még mindig abban a házban laknánk.
Nikolett ekkor kilépett a szomszéd szobából.
– És én még mindig menyasszony lennék.
Gáborban ekkor elszakadt valami.
– Ti folyamatosan követeltetek tőlem valamit! Utazásokat, táskákat, autókat, pénzt! Valahányszor azt mondtam, hogy ezt már nem engedhetem meg magamnak, anya azt sulykolta belém, hogy egy sikeres férfinak kötelessége eltartani a családját. Te pedig, Nikolett, minden alkalommal könyörögtél, hogy csak még egyszer szerezzek valahonnan pénzt!
– Te döntöttél úgy, hogy lopsz – vágta a fejéhez Nikolett.
– Ti meg úgy döntöttetek, hogy elköltitek azt, amit loptam!
A veszekedéseik heteken át visszhangoztak a roskadozó ház falai között. Egyikük sem akarta kimondani, hogy a saját részéért is felelősséget visel.
Eszter eközben először hosszú idő óta nem félelemben élt. Beadta a válókeresetet, és átadott minden bizonyítékot, amelyet az évek során összegyűjtött: orvosi látleleteket, üzeneteket, hangfelvételeket, banki tranzakciókat és fényképeket.
A válóper tárgyalásán Gábor követelni kezdte a ház felét, valamint részesedést Eszter befektetéseiből.
– Házastársak voltunk – jelentette ki a bíró előtt. – Jogom van ahhoz, ami közösen épült fel a házasságunk alatt.
Tamás ekkor elővette a házassági szerződést.
Vagyonelkülönítés.
A házat Eszter már a házasságkötés előtt megvásárolta. A vállalati részesedéseiről is egyértelműen igazolható volt, hogy a különvagyonához tartoznak.
Ráadásul Gábor több hitelt is felvett Eszter hozzájárulása nélkül, kizárólag azért, hogy az anyja és a húga kiadásait finanszírozza.
Gábor arca elsápadt.
Halványan rémlett neki, hogy az esküvő előtt aláírta az iratokat. Akkor még nevetett is rajta, és azt mondta, az egész házassági szerződés „csak formaság, hogy Eszter biztonságban érezze magát”.
Most éppen ez a formaság zárta el őt teljesen Eszter vagyonától.
A bíró kimondta a válást, és megerősítette, hogy Eszter vagyontárgyai kizárólag az ő tulajdonát képezik. A tartozásokkal és a sikkasztással kapcsolatos pénzügyi igényeket külön eljárásokban vitték tovább.
Amikor Eszter kilépett a bíróság épületéből, Gábor megpróbálta utolérni.
– Eszter.
A nő nem lassított.
– Csak még egy dolgot szeretnék mondani.
Eszter megállt, de nem fordult hátra.
– Én tényleg szerettelek – mondta Gábor.
Eszter lassan beszívta a levegőt.
– Én is téged. Pont ez volt a baj. Túl sokáig hittem azt, hogy szeretni valakit azt jelenti, mindent el kell tűrni tőle.
Azzal továbbment.
Hónapokkal később Gábort a vállalattal összefüggő, több rendbeli vagyon elleni bűncselekmény miatt elítélték.