A férjem szeretője belé karolva jelent meg a családi ünnepségen, majd mindenki előtt arcul ütött, és gúnyosan odavetette: „Nemsokára ez a család az enyém lesz.” A férjem még csak meg sem próbálta megállítani. Szótlanul letöröltem az arcomról a rúzsnyomot. Ekkor az apósom nyugodtan megkocogtatta az asztalt, és csak ennyit mondott: „Most én következem.” Amit ezután kimondott, örökre megváltoztatta az egyetlen fia jövőjét.
1. rész
– Szóval te vagy Júlia? Nagyszerű. Akkor kimondom itt, mindenki előtt: András már nem szeret téged. Ha maradt benned akár egy csepp méltóság is, aláírod a válási papírokat, és eltűnsz az életéből.
Az ismeretlen nő hangja úgy hasított bele a szilveszteri vacsora meghitt zajába, mintha egy templom csendjében törne darabokra egy kristálypohár.
Júlia mozdulatlanná dermedt.
Két teljes napon át készült erre az estére a férje szüleinek vidéki házában, Balatonfüred közelében. Hajnal előtt kelt, ellenőrizte a halas fogást, a hagyományos ünnepi köreteket, a sültet, a salátákat, sőt még a desszertasztal minden apró részletét is ő felügyelte.
Erzsébet asszony, az anyósa, mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a családi összejövetelek kifogástalanok legyenek. Az elmúlt három évben Júlia gondoskodott szinte mindenről.
Csak egyetlen ember hiányzott.
A férje.
András hetek óta későn járt haza, állandóan rejtegette a telefonját, és olyan parfüm illata lengte körül, amelyet Júlia egészen biztosan soha nem vett neki.
Már régóta érezte, hogy valami nincs rendben.
Mégis kapaszkodott abba a halvány reménybe, hogy ezen az estén legalább a saját családja előtt képes lesz tiszteletet tanúsítani.
Este kilenc óra húsz perckor kinyílt a bejárati ajtó.
András szürke öltönyben lépett be.
A karján egy fiatal nő függött vörös ruhában, tökéletes sminkkel és olyan magabiztossággal, amely harminc embert is képes volt egyszerre elnémítani.
– Apa, anya – szólalt meg András anélkül, hogy akár egy pillantást is vetett volna a feleségére. – Ő Viktória.
Júlia úgy érezte, mintha hirtelen kirántották volna a lába alól a padlót.
Viktória elmosolyodott.
– Andrással már majdnem egy éve együtt vagyunk.
Valahol az asztal körül koppanva hullott a földre egy villa.
Erzsébet asszony rémülten kapta a kezét a mellkasához.
Az asztalfőn István úr, András apja, annak a vállalatcsoportnak az alapítója, amelyet időközben a fia vezetett, lassan letette a poharát.
Júlia a férjére nézett.
– Mondd, hogy hazudik.
András elfordította a tekintetét.
– Ne rendezz jelenetet. Majd később megbeszéljük.
Ezek a szavak jobban fájtak, mint maga a vallomás.
Amikor Júlia férjhez ment hozzá, bezárta a kis festőműtermét, mert András meggyőzte arról, hogy többé nem kell dolgoznia. A félretett pénzét a férje első üzleti vállalkozásába fektette. Gondját viselte a szüleinek, megszervezett minden családi eseményt, és a saját álmait újra meg újra későbbre halasztotta.
És most éppen ő kérte tőle, hogy ne csináljon jelenetet.
Viktória egy lépést tett felé.
– Hallottad, mit mondott. Döntött. Te már csak húzod az elkerülhetetlent.
Júlia felállt.
– Állj félre az utamból.
Viktória azonban megragadta a csuklóját.
– Ne játszd itt az előkelő, méltóságteljes asszonyt.
Júlia ki akarta rántani a kezét.
A következő pillanatban minden megtörtént.
Viktória felemelte a kezét, és az egész család szeme láttára arcul ütötte.
A csattanás végigvisszhangzott az ebédlőben.
Júlia feje oldalra billent az ütéstől. Az arca égett, a szájában pedig fémes íz terjedt szét.
András nem tett semmit.
Még csak egy mozdulatot sem tett, hogy visszatartsa Viktóriát.
István úr némán ült a helyén.
Egy másodperc telt el.
Aztán még egy.
Majd a harmadik.
Végül letette az evőeszközeit, felállt, és először a menye arcán húzódó vörös nyomra nézett.
Csak ezután fordította tekintetét a fiára.
– Júlia – mondta olyan higgadtsággal, amely félelmetesebb volt bármilyen kiabálásnál –, adj nekem három percet.
András elsápadt.
Viktória továbbra is mosolygott. Meg volt győződve róla, hogy az idős férfi végül az egyetlen fiát fogja védeni.
Fogalma sem volt arról, mire készül István úr.
És még Júlia is alig hitte el, ami akkor kezdődött, amikor az a három perc elindult.
2. rész
István úr megkérte a család többi tagját, hogy menjenek át a nagy nappaliba kávézni.
Amikor az ebédlő ajtajai bezárultak, már csak Júlia, András, Viktória és András szülei maradtak odabent.
– Először is – szólalt meg István úr –, hozzon valaki jeget Júliának.
Erzsébet asszony ekkor már nem tudta visszafogni magát.
– András! Teljesen elment az eszed? Behozod a szeretődet a házunkba, és hagyod, hogy megüsse a feleségedet?
Viktória azonnal közbevágott.
– Mi szeretjük egymást. Egy szerelem nélküli házasságnak amúgy sincs semmi értelme.
István úr hideg pillantást vetett rá.
– Én a fiammal beszélek. Magának senki nem adott szót.
Viktória arca elvörösödött.
András megfeszítette az állkapcsát.
– Apa, Júliával már nem működik köztünk semmi. El akarok válni tőle, és feleségül akarom venni Viktóriát.
István úr rápillantott az órájára.
Még húsz másodperc.
– Befejezted?
– Igen.
Az idősebb férfi felegyenesedett.
– Akkor most nagyon figyelj rám. A mai nappal azonnali hatállyal felmentelek a Salazar-csoport ügyvezetői tisztségéből.
András szeme elkerekedett.
– Tessék?
– Ezt a céget én alapítottam. És még mindig én vagyok a többségi tulajdonos. Azért ültettelek a vezetői székbe, mert azt hittem, felelősségteljes ember lett belőled.
– Nem veheted el tőlem azt, amit én építettem fel!
– Felépítetted? – István úr hangja alig emelkedett meg, mégis minden szava súlyként zuhant az asztalra. – Ennek a családnak a pénzéből. Ennek a családnak a kapcsolataival. És amikor eladósodtál, annak az asszonynak a megtakarításaiból, akit az imént mindenki előtt megaláztál.
András elnémult.
István úr az ajtó felé intett.
– Maga pedig, fiatal hölgy, most azonnal elhagyja a házamat. Ha még egyszer hozzáér Júliához, a következő beszélgetést már nem velem fogja lefolytatni, hanem az ügyvédeimmel.
Viktória kétségbeesetten András karjába kapaszkodott.
– Mondj már valamit!
András azonban egyetlen szót sem tudott kipréselni magából.
Még azon az estén kénytelen volt újabb vallomást tenni Viktóriáról, és ez a beismerés mindent még bonyolultabbá tett.