Egy hét sem telt el, amikor Erzsébet megjelent a szüleim házánál.
Nem egyedül érkezett: két rokont is magával hozott, és már a bejárati ajtó előtt olyan hangon kezdett kiabálni, hogy a fél utca hallhatta.
– A lányuk kidobta a fiamat az utcára! Követeljük, ami őt megilleti!
Anyám azonnal felhívott.
Nem mentem oda egyedül. Velem tartott a családunk ügyvédje, és szóltam a lakópark biztonsági szolgálatának is.
Mire megérkeztem, Erzsébet már a nappaliban ült, és teljes meggyőződéssel azt állította, hogy Gábor „az egész házat ő fizette”.
Szó nélkül letettem az első iratcsomót az asztalra.
– Tulajdonos: Katalin Fejlesztési Csoport.
Aztán elővettem a bankszámlakivonatokat.
– A bútorok: céges beszerzésből.
Újabb számlákat csúsztattam elé.
– Az autó: vállalati lízing.
Majd következtek a további dokumentumok.
– A hitelkártyák: az én számlámhoz tartozó társkártyák.
Erzsébet arca minden egyes papírlappal sápadtabb lett.
– Ez még nem bizonyítja, hogy a fiam nem tett bele semmit – préselte ki magából.
– Itt van a havi fizetése.
Megmutattam neki az utalásokat. Utána pedig Gábor kiadásait.
A számok magukért beszéltek: Gábor közel kétszer annyit költött havonta, mint amennyit megkeresett.
– Éveken át én pótoltam a különbözetet.
– Mert a felesége voltál – vágta rá Erzsébet. – Egy asszonynak ez a dolga.
Néhány másodpercig csak néztem rá.
– Akkor azt nem értem, miért nevezett engem éveken keresztül élősködőnek.
Erre már nem válaszolt.
De nem ez volt az egyetlen dolog, amit magammal hoztam.
Hónapokkal korábban kezdett bennem megfogalmazódni a gyanú, hogy Gábor megcsal. Nem bosszúból nézettem utána. Nem azért, hogy fegyvert szerezzek ellene. Egyszerűen tudnom kellett, hogy a megérzéseim tévútra visznek-e.
Nem vittek.
Voltak fényképek, amelyeken Gábor egy Lilla nevű nővel szállodákba ment be. Rendszeres átutalások. Éttermi számlák. Ajándékok. És egy kisebb budai lakás, amelynek foglalója a belső vizsgálat szerint a cég beszállítóival kötött, igencsak gyanús ügyletekből származott.
Néhány fotót az asztalra tettem.
Erzsébet felemelte az egyiket. Az ajka megremegett.
– Erre… erre biztosan van valami magyarázat.
– Természetesen van. A fia szeretőt tartott.
Az egyik rokona halkan füttyentett.
Erzsébet megpróbálta visszaszerezni a támadó hangját.
– Akkor biztosan te hanyagoltad el.
Abban a pillanatban végleg megértettem valamit.
Ettől az asszonytól soha nem fogok valódi bocsánatkérést kapni.
És már nem is volt rá szükségem.
– Ennek a beszélgetésnek vége. Kérem, hagyják el a szüleim házát.
Erzsébet még vitatkozni akart, de a biztonságiak udvariasan, ugyanakkor félreérthetetlenül kikísérték őket.
Még aznap délután beadtam a válókeresetet.
Három nappal később Lilla jelent meg az irodámban.
Nem számítottam rá.
Fiatal volt, ápolt, elegáns, és láthatóan ideges. Úgy állt előttem, mint aki egyszerre dühös és rémült.
– Beszélnünk kell Gáborról.
– Hallgatom.
– Azt ígérte, hogy a válás után nekem adja a házat.
Nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak.
– Melyik házat?
Az arca azonnal megváltozott.
Röviden elmagyaráztam neki a helyzetet.
Az ingatlan a cégem tulajdona volt. Az autó lízingelt céges jármű. A kártyákat már letiltottuk. Gábort felfüggesztették a munkavégzés alól. Az ügynökségnél pedig több százmilliós nagyságrendű ügyeket vizsgáltak.
Lillának kellett néhány másodperc, mire mindezt felfogta.
– De azt mondta, több vállalkozása is van.
– Nincs.
– Azt mondta, az ügynökség gyakorlatilag tőle függ.
– Ez sem igaz.
– És azt is mondta, hogy te az ő pénzéből élsz.
– Ez volt a kedvenc részem.
Lilla köszönés nélkül távozott az irodámból.
Aznap este Gábor telefonált.
– Mit mondtál neki?
– Az igazat.
– Tönkreteszel.
– Nem. Csak mostantól nem védelek meg a saját döntéseid következményeitől.
Ezután megérkezett a belső vizsgálat végleges eredménye.
A Gábor felügyelete alá tartozó projektekben szabálytalan elszámolási rendszereken keresztül több mint kétszáznegyvenmillió forintnyi összeg mozgott át. A cég jogi lépésekre és pénzügyi követelések érvényesítésére készült.
A következő válási tárgyalásra Gábor már ügyvéddel érkezett.
Nem viselt többé új, méregdrága márkás ruhákat. A régi fölényeskedő magabiztossága is eltűnt róla. Ennek ellenére még mindig alkudozni próbált.
– Húszmilliót kérek, és cserébe lemondok minden követelésemről a cégeiddel szemben.
Az ügyvédnőm ekkor egy iratot tett az ő ügyvédje elé.
Az a vagyonjogi megállapodás volt, amelyet évekkel korábban írtunk alá, amikor a vállalkozásom intézményi befektetőket vont be. Gábor személyesen megjelent a közjegyzőnél. A szerződés világosan kimondta, hogy a céges részesedések és a vállalati vagyon nem képezik a házastársi közös vagyon részét.
Az ügyvédje kétszer is végigolvasta a dokumentumot.
– Gábor, ez jelentősen megnehezít bármiféle igényt ezekre a részesedésekre.
– Nem tudtam, mit írok alá.
– Az iratanyagban benne van az igazolványának másolata, a nyilatkozata és a közjegyzői hitelesítés is – mondta az ügyvédnőm higgadtan.
Gábor gyűlölettel nézett rám.
– Te ezt az egészet előre kitervelted.
Megráztam a fejem.
– Én egy vállalatot akartam megvédeni. Ha a házasságunk működött volna, leélhetted volna mellettem az egész életedet anélkül, hogy valaha is eszedbe jutnak ezek a pontok.
Az ügyvédje tovább lapozta az iratokat.
A vagyonelkülönítési megállapodás mellett ott volt az ügynökségi vizsgálat anyaga is.
Gábor többé nem emlegette a húszmilliót.
Két héttel később elfogadta a válási egyezséget, amelyben sem a cégeimre, sem a vállalati ingatlanokra nem tartott igényt.
A munkaügyi és pénzügyi vizsgálat ettől függetlenül folytatódott.
Nem söpörtem el a következményeket az útjából.
Nem találtam ki nem létező bűnöket sem, csak hogy megbüntessem.
Egyszerűen hagytam, hogy a dokumentumok beszéljenek helyettem.
Ez bőven elég volt.
Az ügynökség megszüntette Gábor munkaviszonyát, és megindította a szükséges eljárásokat azoknak az összegeknek a visszakövetelésére, amelyek eltűnését papírokkal is igazolni lehetett.
A Lillához köthető lakás szintén a vizsgálat részévé vált, mivel a foglaló egy része ezekből a kétes ügyletekből származott.
Gábor nagyon gyorsan elveszítette szinte az összes barátját, akik addig körülötte lebzseltek, amíg ő fizette a számláikat.