— Vagyis válni akarsz? Rendben. Akkor beszéljük meg mindjárt azt is, hogyan osztjuk el a vagyont — mondta a felesége higgadtan.
Gábor egyáltalán nem ilyen fogadtatásra számított. A konyha közepén állt, kezében még mindig az autókulcsot szorongatta, és úgy nézett Nórára, mintha az asszony kihagyott volna egy kötelező jelenetet: könnyeket, szemrehányásokat, könyörgést, esetleg kétségbeesett próbálkozást, hogy visszatartsa őt.
A nyitott ablakon át betódult a júliusi utca zaja. Az udvaron élesen visított egy fűnyíró, a felforrósodott aszfalt fölött remegett a levegő, a szomszéd házból pedig fúrás, kopácsolás és valakinek a felújítása hallatszott át. A lakásban sült hús és friss uborka illata keveredett. Nóra éppen befejezte a vacsorakészítést, amikor a férje közölte vele, hogy el akar válni.
Nem nagy bevezető után tette. Két teljesen hétköznapi mondat közé szúrta be. Előbb megkérdezte, nem telefonáltak-e az autószervizből, aztán szinte ugyanazzal a hanggal kijelentette, hogy nem látja értelmét tovább fenntartani a házasságukat.
— Egyáltalán felfogtad, mit mondtam? — kérdezte Gábor, mert a csendes válasz kizökkentette.
— Tökéletesen.
Nóra lekapcsolta a páraelszívót, majd leült vele szemben az asztalhoz. Könnyű otthoni ruha volt rajta, a haját hátul összefogta. Az arca nyugodt maradt, csupán a mutatóujja siklott végig néhányszor az asztal peremén, mintha fejben már egymás után rendezné a következő lépéseket.
— Akkor miért a vagyonról beszélsz? — vonta össze a szemöldökét Gábor. — Azt hittem, előbb kettőnkről kellene beszélnünk.
— Kettőnkről te már döntöttél nélkülem. Innentől az maradt hátra, hogy tisztázzuk, ki mit visz magával ebből a házasságból.
A férfi letette a kulcsokat az asztalra.
— Nem akarok háborúzni.
— Remek. Én sem. A háború ott kezdődik, amikor valaki olyasmit próbál megszerezni, ami nem az övé. Ha mindenki azt kapja, ami jár neki, hamar végzünk.
Gábor az ablak felé fordította a tekintetét. Egyre jobban bosszantotta, hogy a beszélgetés nem azon az úton halad, amelyre ő előre felkészült. Az elmúlt két hétben későn járt haza, rövid, elharapott válaszokat adott, sőt néhányszor látványosan a nappaliban aludt. Nóra pontosan érezte, merre tartanak a dolgok, mégsem faggatta. Soha nem rohant olyan ember után, aki menni készült. Sokkal fontosabb volt számára kideríteni, Gábor a háttérben meddig jutott már a saját terveivel.
— A lakás nálam marad — szólalt meg végül a férfi egy hosszabb szünet után. — Ez lenne az ésszerű.
Nóra kissé oldalra billentette a fejét.
— Miért lenne az?
— Mert én nem akarok elköltözni. Innen kényelmesen bejárok dolgozni. Te addig elleszel anyád lakásában, amíg kitalálod, hogyan tovább.
Nóra néhány másodpercig csak nézte őt. Aztán kihúzta a konyhaasztal fiókját, és elővett belőle egy vékony, kék dossziét.
— Tehát már azt is eldöntötted, hová költözzek?
— Nem eldöntöttem. Csak felvetettem egy normális megoldást.
— Kinek normálisat?
— Mindkettőnknek.
Az asszony elé tolta a tulajdoni lap másolatát.
— Ezt a lakást két évvel az esküvőnk előtt vettem. Egyetlen tulajdonosa van: Sokolova Nóra. A te neved sehol nem szerepel benne.
Gábor még csak rá sem pillantott a papírra.
— Hét évig éltem itt.
— Lakni valahol és birtokolni valamit nem ugyanaz.
— Én is ráköltöttem a felújításra.
— Egy tisztasági festés, pár csere és kisebb javítás nem tesz társtulajdonossá. Ráadásul a munkák nagy részét még a házasságkötés előtt fizettem ki. A szerződések és a számlák megvannak.
A férfi ekkor már mégis maga elé húzta az iratot. Gyorsan átfutotta az első sorokat, noha nagyon is tisztában volt vele, mi áll bennük.
— Régóta gyűjtögeted ezeket?
— A józan ember mindig rendben tartja az ingatlanpapírjait.
— Szóval készültél a válásra?
— Nem. Arra készültem, hogy ha egy nap eszedbe jut, hogy hét év itt lakás feljogosít a lakásom feletti rendelkezésre, akkor ne maradjak fedél nélkül.
Gábor arca elvörösödött. Félretolta a tulajdoni lapot, odalépett a hűtőhöz, de végül ki sem nyitotta.
— Jó. A lakás akkor világos. A nyaralót viszont eladjuk, és megfelezzük az árát.
— Pontosan melyik nyaralóról beszélsz?
— Ne kezdd ezt. A berekfürdői házról.
— A berekfürdői ház az anyám tulajdona.
— Évek óta odajárunk. Rengeteg energiát tettünk bele.
— Te kétszer kicserélted a szivattyút, egyszer pedig megjavítottad a kaput. Ettől még nem lettél tulajdonos.
Gábor hirtelen megfordult.
— Most úgy állítasz be, mintha én csak beköltöztem volna a készbe?
— Nem. Te próbálsz bevonni a vagyonmegosztásba olyasmit, ami soha nem volt a tiéd.
A férfi visszaült az asztalhoz. A magabiztossága már repedezni kezdett, de esze ágában sem volt hátrálni.
— Akkor az autó.
— Az autót a házasság alatt vettük. Azt valóban számításba kell venni.
— Az én nevemen van.
— A forgalmi engedélyben szereplő név nem dönti el, kié a közösen szerzett vagyon.
— Én használom.
— Éppen ezért megtarthatod, ha kifizeted nekem a piaci értékének a felét.
Gábor röviden, hitetlenkedve felnevetett.
— Már az árát is kiszámoltad?
— Múlt héten kértem értékbecslést.
Erre elhallgatott.
Nóra minden elégtétel nélkül figyelte a férjét. Nem érzett diadalt. Hét év házasság nem válik semmivé csak azért, mert az egyik fél egyszer úgy dönt, kisétál belőle. Voltak közös nyaraik a Balatonnál, együtt ápolták az anyját a műtét után, egyszer egy lerobbant autóban köszöntötték az új évet az országúton, és ugyanazon az ostoba reklámon tudtak nevetni újra meg újra. A szép emlékek azonban nem kötelezték arra, hogy váláskor kényelmes, könnyen félretolható szereplővé váljon.
Nóra nem a mai bejelentés után kezdett felkészülni. Egy hónappal korábban Gábor otthon, a számítógépen nyitva hagyta az egyik ingatlanközvetítővel folytatott levelezését. Arról érdeklődött, gyorsan el lehet-e adni egy lakást, ha a feleség nem egyezik bele, és azt is tudakolta, mennyit érnek a hasonló ingatlanok a környékükön.
Nóra akkor nem vont le hangosan semmilyen következtetést. Nem rendezett jelenetet, nem kérte számon, nem dobta elé a kinyomtatott üzeneteket. Lefotózta a képernyőt, átnézte az iratokat, friss tulajdoni lapokat kért le, összeszedte az autóra vonatkozó adatokat, és utánanézett a közös megtakarításuknak is. Néhány nappal később pedig észrevette, hogy Gábor már levette a pénz egy részét.