Nem csupán biztos kezet és gyors ujjakat. Hanem embereket. Rengeteg, egymástól teljesen különböző embert, akik előbb csak a kezüket bízzák rád, aztán idővel a mondataikat is.
Volt a vendégeim között Andrea is. Fél évvel korábban még a „Brixben” mosogatott. Nem kirúgták, ő jött el. Azt mondta, valami nagyon nem volt rendben azzal, ahogyan ott az élelmiszereket tárolták. Nem beszélt nyíltan, inkább kerülgette a témát, de én rég megtanultam kihallani azt is, amit valaki nem mond ki egyenesen.
A Máriával folytatott beszélgetés másnapján este otthon leültem, és nekiálltam összeállítani egy iratot.
Nem panaszkodó levelet. Iratot. Címmel, dátumokkal, pontos leírásokkal. Első pont: szellőzőrendszer. Második: élelmiszer-tárolás. Harmadik: a szeméttárolók környékének higiéniai állapota. Utána következett a személyzet dohányzása a kiszolgálóhelyiségekben. Aztán a rágcsálók. Majd még tizennyolc külön pont, mindegyik mellett dátummal és azzal, honnan származott az információ.
Összesen huszonhárom pont lett belőle.
Este végigolvastam, aztán újra. Kihúztam belőle mindent, ami fölöslegesnek tűnt. Átfogalmaztam a mondatokat, hogy ne egy megsértett ember sirámának hasson, hanem jegyzőkönyvszerű, ellenőrizhető anyagnak. Éjfélre már csak az maradt benne, amit valóban meg lehetett vizsgálni.
Ezután fogtam a kabátomat – igen, azt a bizonyosat –, és bevittem a sarki tisztítóba.
Másnap, amikor a „Brix” mellett mentem el, a hátsó bejáratnál lelassítottam. Elővettem a telefonomat. Lefényképeztem a fedél nélküli kukákat. Lefotóztam a szellőzőaknát is; még márciusban is érezni lehetett, ahogy dől belőle a szag. Megálltam egy pillanatra, és figyeltem.
Aztán továbbmentem az „Almeriába”. Fogadtam az első vendéget, elkészítettem a lakkozást, jött a második, majd a harmadik. Este megnyitottam a népegészségügyi hatóság honlapját.
Az állampolgári bejelentéshez tartozó űrlap meglepően egyszerű volt. „Az érintett hely címe.” „A szabálytalanságok leírása.” „Fájlok csatolása.”
Feltöltöttem a dokumentumot. Mellé a fényképeket is.
Rákattintottam a „Küldés” gombra.
Néhány másodpercig csak néztem a képernyőt.
Aztán felálltam, és lefeküdtem aludni.
Szerda reggel ugyanúgy mentem el a „Brix” előtt, mint máskor. A bejáratnál két fehér furgon állt. Láthatósági mellényes emberek léptek be a főbejáraton, táblagépekkel és mappákkal a kezükben. Nem álltam meg. Továbbmentem.
Eszter délután egykor hívott.