Odabent Péter már az íróasztala mögött ült, és látszott rajta, hogy nem most érkezett: várt rám. A szoba másik felében László foglalt helyet a biztonsági osztályról, előtte jegyzetfüzet, mellette a telefonja.
— Jöjjön be, Katalin — intett az igazgató a székre. — A rokona odakint azt állítja, hogy ön hivatali visszaélést követett el. Hallgatom.
Nem ültem le azonnal. Letettem eléjük a mappát, amit egész délelőtt magamnál tartottam.
— Ebben vannak a földhivatali ingatlan-nyilvántartásból lekért adatok, valamint Mária adóbevallási kimutatásai. Az alap szabályzata egyértelmű: ha a támogatott személynek havi ötezer forintot meghaladó, eltitkolt külső jövedelme van, a folyósítást meg kell szüntetni. Mária az elmúlt két évben havi negyvennyolcezer forintos bevételt nem jelentett be.
László magához húzta az iratokat, pár mozdulattal átfutotta a lapokat, aztán bólintott.
— Az adatok stimmelnek, Péter. Ráadásul Katalin tegnap saját hatáskörben indította el az ellenőrzést, ezzel gyakorlatilag megóvta a céget a külső audit következményeitől. Ha ezt holnap az auditorok találják meg, félmilliós bírságot kaptunk volna az alap pénzeszközeinek szabálytalan felhasználása miatt.
Az igazgató egy darabig az iratokra meredt, majd a csukott ajtó felé nézett, amely mögül még mindig átszűrődött Mária dühödt hangja.
— És ez eddig miért nem derült ki?
— Az adatbázisok összekapcsolása eddig technikailag nem tette lehetővé a teljes keresztellenőrzést — válaszoltam nyugodtan, miközben egyenesen a szemébe néztem. — Amint a rendszer engedte az átfogó vizsgálatot, a szabálytalanság láthatóvá vált.
Péter hosszan kifújta a levegőt.
— Rendben. László, kísérje ki Máriát. És tájékoztassa, hogy ha nem fejezi be a jelenetet, feljelentést teszünk a rendőrségen csalás gyanúja miatt. A tavalyi évre kifizetett összeget teljes egészében vissza kell térítenie. Három napot kap. Utána bíróság.
Felálltam, de az igazgató kézmozdulattal maradásra kért.
— Katalin, egy pillanatra még. — Megvárta, amíg László kilép az irodából. — Tudom, hogy ez családon belüli ügy, és kellemetlen. De jól járt el. A munka nem lehet személyes szívességek függvénye. Mehet.
Amikor visszaléptem az előtérbe, Máriát már éppen kifelé terelték. Rángatózott, az arca sötétvörös foltokban égett. Ahogy meglátott, felém vetette volna magát, de László erősen tartotta a karját.
— Te… te egy fillér nélkül fogsz maradni! — hörögte rekedten. — Gábor el fog hagyni! Kinek kellenél te, te senki?
Egészen közel mentem hozzá. László ösztönösen megfeszült, mintha attól tartana, hogy valami olyat teszek, amit később jegyzőkönyvbe kell foglalni.
— Mária — mondtam halkan. — A kártyáját zárolták. Az alap online fiókját megszüntettük. Ja, és a sálamat kérem vissza. Önnek már úgysem lesz rá szüksége. A tárgyalóteremben elég hűvös szokott lenni.
Kinyitotta a száját, de egyetlen szó sem jött ki rajta. Csak bámult rám, mintha most látna először. És valahol igaza is volt. Azt a Katalint, aki némán bólogatott, aztán a fürdőszobában sírta ki magát, többé nem találta sehol.
Visszamentem a helyemre. Júlia nem kérdezett semmit, csak a billentyűzete kattogott sebesen.
— Hallottad? — fordultam felé.
— Kati, ezt szerintem az egész épület hallotta — felelte anélkül, hogy felnézett volna. — Keményen odatetted neki. Csak most majd Gábort fogja széttépni.
— Tépje. Felnőtt ember.
Aznap a telefonom szinte megállás nélkül rezgett. Gábor hívott újra meg újra. Először letiltottam a számát, aztán mégis feloldottam, mert a holmijairól valahogy beszélnünk kellett. Nem sokkal később üzenetet küldött:
„Katalin, anyám kis híján infarktust kapott. Most boldog vagy? Miért kellett ezt pont most? El lehetett volna intézni csendben is…”
Csendben. Vagyis úgy, hogy megint én nyelek, én fizetek, én takargatom más mohóságát?
Nem írtam vissza.
Munka után betértem egy boltba. Vettem egy üveg jobb bort és hozzá sajtot. Amikor hazaértem, a lakás gyanúsan néma volt. Gábor dolgai a folyosón sorakoztak: két bőrönd és egy sporttáska. Ő a konyhában ült, az ablak tárva-nyitva, a cigarettafüst kifelé kúszott az esti levegőbe.
— Elmész? — kérdeztem, miközben letettem a szatyrot az asztalra.
— Anyához. Rosszul van. Katalin, én ezt nem bírom. Mindent tönkretettél. A családunkat. Az ő életét…
— A te családodat az ő kapzsisága rombolta szét, Gábor. A saját életedet pedig te teszed tönkre azzal, hogy hagyod neki, hogy belenyúljon a hálószobánkba, a szekrényembe, az egész életembe.
Felállt, megfogta a bőröndöket.
— Megváltoztál. Hideg lettél. Mint egy gép.
— Nem. Csak nem melegítem tovább azokat, akik közben belém harapnak. A kulcsokat tedd a komódra.
Amikor becsukódott mögötte az ajtó, vártam, hogy történjen bennem valami. Fájdalom. Könnyek. Megkönnyebbülés. De nem jött semmi. Csak egyenletesen vettem a levegőt, nyugodtan, szinte idegenül. Kinyitottam a bort, töltöttem magamnak egy pohárral.
Leültem a kanapéra. A csend sűrű volt, mintha kézzel meg lehetett volna érinteni.
Körülbelül egy óra múlva jelzett a telefonom. Banki értesítés.
Jóváírás: 25 000 Ft. Teljesítményprémium.
Elmosolyodtam. Ez volt az a bizonyos „éberségi jutalom”, amiről László beszélt.
Kimentem az előszobai tükörhöz. A nyakam fedetlen volt. A bőröm megnyugodott, a vörösség eltűnt.
A polcon ott hevert a kék sál, közepén azzal a szakadt lyukkal. Két ujjal megfogtam, kivittem a lépcsőházi szemétledobóhoz, és elengedtem a fekete nyílás fölött.
Amikor visszatértem, újra belenéztem a tükörbe.
— Szóval senki vagyok? — kérdeztem az üres lakástól.
A tükörkép nem felelt. De a szeme élt. Öt év után először.
Felhívtam anyámat. Sokáig kicsöngött, aztán álmos hangon szólt bele:
— Katikám? Baj van? Hiszen mindjárt tizenegy.
— Nincs baj, anya. Csak azt akartam mondani… szombaton megyek. Végleg. Találunk nekem ott valami munkát?
— Hát persze, kislányom. A gyárban épp keresnek valakit a személyzetis részlegre. És Gábor?
— Gábor maradt a sállal, anya. Neki az az ismerős.
Letettem a telefont az asztalra, kijelzővel lefelé.
A számlámon ott volt a huszonötezer forintos prémium. Előttem még magyarázatok, bíróság Máriával, vagyonmegosztás, papírok és kellemetlen beszélgetések álltak. De ezek már más történetek lesznek.
Most csak lefeküdtem keresztben az ágyra. Egyszerre mindkét párnára.
A plafon ugyanaz maradt.
Minden más megváltozott.