— Látod, hová juttattál minket? — sziszegte Márk. — A gyerek hallgatózik, itthon állandó a feszültség. Így nem lehet élni.
— Nem, Márk. Ide te sodortad a családot. Oda, hogy egy hétéves kisfiú teljes természetességgel kimondja a szeretőd nevét.
— Ne csinálj már színházat az egészből. Nem teszlek ki titeket az utcára. Maradhattok itt. Még pénzt is fogok utalni.
— Pontosan milyen pénzt?
— Ezt hogy érted?
— Azt, ami legfeljebb az üzleti ebédjeidre, a benzinre meg arra elég, hogy az osztály előtt nagyfiúnak tűnj?
Márk arca megfeszült.
— Te már teljesen elvesztetted a józan eszedet.
— Nem. Te felejtetted el, hol laksz, és kinek dolgozol valójában.
— Mi van?
— Semmi. A kulcsokat tedd le az előszobaszekrényre.
— Most kirúgsz a saját otthonomból?
— Te indulsz el. Én csak nem keverem össze a melodrámát a gyakorlati teendőkkel.
Márk úgy vágta le a kulcscsomót, hogy az nekicsapódott a vázának, és tompa csörrenéssel megpattant mellette.
— Ilyen természettel majd szépen egyedül maradsz.
— Nem. Egyedül pontosan addig leszek, amíg kiszellőzik innen a kölnid és a hazugságaid szaga.
— Nagyon szellemes. Majd meglátjuk, egy hónap múlva milyen hangon beszélsz.
— Meglátjuk. És még valami, Márk… holnap ne késs el a munkahelyedről.
— Komolyan most a munkám miatt oktatsz ki?
— Teljesen komolyan.
Úgy csapta be maga mögött az ajtót, mintha még mindig az övé lenne az utolsó szó joga. Eszter néhány másodpercig mozdulatlanul állt, aztán felvette a telefonját.
— Gábor úr, jó estét. Holnap kilencre hívja össze az osztályvezetőket, a jogászt és a biztonságiakat. Igen, mindenkit. És még valami… készítsék elő Márk Baranov céges levelezésének kivonatát, valamint a CRM-hozzáféréseinek naplóját az elmúlt két hétből. Nem, nem túlzás. Eljött az ideje.
Másnap reggel az iroda kávé, olcsó parfüm és mások magabiztosságának szagát árasztotta. A tárgyalóban már zsongtak a hangok.
— Ugyan mit értene ő ebből az egészből? — hallatszott Márk hangja az üvegajtó mögül. — Az agya legfeljebb a háztartásig terjed. Megmondtam neki, hogy vége, kifújt, elegem van. Még azt sem fogta fel, hogy most lépek igazán komoly szintre.
— Biztos vagy benne, hogy most okos dolog felmondani? — kérdezte Nóra elnyújtott, nőies hangon. — Előbb ki kell szedni a teljes ügyfélbázist. Anélkül a konkurencia nem fog veled alkudozni.
— Mindent kiszámoltam. Még egy hét, és elegánsan távozunk. Az ügyfelek fele úgyis jön utánam.
Eszter ekkor benyitott.
— Jó reggelt. Csak nyugodtan, folytassák. Főleg az ügyfélbázisról szóló rész volt érdekes.
Márk hátrafordult, és egy pillanat alatt kifutott a vér az arcából.
— Te… te mit keresel itt?
Nóra végigmérte Esztert tetőtől talpig azzal a pillantással, amelyet azok a nők engednek meg maguknak, akik öt perccel korábban még győztesnek hitték magukat.
— Ha jól tudom, ez vezetői értekezlet.
— Pontosan — bólintott Eszter. — Ezért vagyok itt.
Gábor úr, az ősz hajú vezérigazgató felállt az asztaltól, és kihúzta számára a széket az asztalfőn.
— Eszter asszony, mindent előkészítettünk.
Nóra szemöldöke összerándult.
— Hogy érti azt, hogy Eszter asszony?
Márk rövid, ideges nevetést hallatott.
— Ez most valami előadás? Gábor úr, maga meg mit művel?
Eszter leült, majd a telefonját és egy mappát az asztalra helyezett.
— Ne rendezzünk cirkuszt. Úgy látom, néhányan még mindig nincsenek tisztában azzal, ki a GrandLine tulajdonosa. Akkor most pótoljuk ezt a hiányosságot. A nevem Lánszky Eszter. Én alapítottam a céget, és én vagyok az egyedüli tulajdonosa. A Lánszky a leánykori nevem; a vállalkozás kétezer-tizenhét óta erre a névre van bejegyezve. Te kétezer-húszban kerültél ide, Márk, egyszerű értékesítőként. Az én jóváhagyásommal. A prémiumaid, a pozíciód, az ügyfélhozzáféréseid szintén az én engedélyemmel születtek.
Olyan csend lett, hogy az ablakon túlról még az is behallatszott, ahogy egy teherautó tolatni kezd az udvaron.
— Ne hordj össze baromságokat — préselte ki magából Márk. — Gábor úr, mondja már meg neki.
— Épp most erősítem meg — felelte szárazon az igazgató. — Az alapító okiratok a jogásznál vannak. Ha szükséges, azonnal bemutatjuk őket.
Nóra előrehajolt.
— Várjanak. Tehát… ön a felesége?
— Sajnos egyelőre még igen.
— És a cég tulajdonosa is ön?
— Képzelje, Magyarországon néha ilyen is előfordul. Egy nő nem csak levest tud melegíteni.
Márk felpattant a székéből.
— Ez képtelenség.