— Miért nem szólt erről nekem senki?
— Azért, mert te mindig csak azt akartad meghallani, ami simogatta az egódat — felelte Eszter. — Kényelmesebb volt elhinned, hogy te vagy a családfenntartó, az értékesítés csillaga, a vállalkozás motorja. Egyszer sem kérdezted meg magadtól, hogyan lehet az, hogy a feleséged „otthoni kis mellékese” fedezi az anyád lakáshitelét, Levente iskoláját és a te tartozásaidat. Tetszett neked ez a mese. Beköltöztél, és úgy tettél, mintha valóság volna.
— Menj a fenébe.
— Látod, ez már ismerősebb. Amikor elfogynak az érvek, előkerül az anyanyelv.
Nóra arca hamuszürkére váltott, mégis makacsul felszegte az állát.
— Még ha minden így is lenne, akkor sincs joga berontani ide, és mindenki előtt megalázni bennünket.
— A nyilvános megaláztatást maguk rendezték meg saját maguknak. Én csak hangot adok hozzá.
Eszter megnyomta a telefon kijelzőjét. A készülékből Márk előző napi hangja szólalt meg:
— „Az ügyféladatbázist majdnem teljesen lementettem. Balázs zsíros szerződéshez jut. Ez a nő úgysem ért hozzá, bármit aláír. Otthon meg majd közlöm, hogy belefáradtam az élősködők eltartásába, aztán elegánsan lelépek.”
Utána Nóra hangja következett:
— „Csak ne bénázd el, és ne bukj le a belépésekkel. Ja, és töröld ki az üzeneteket.”
Nóra olyan hirtelen sápadt el, mintha valaki kihúzta volna belőle az áramot.
— Ez törvénytelen — préselte ki magából Márk rekedten. — Nem volt joguk rögzíteni.
— Ügyféladatbázist ellopni viszont joguk volt? — kérdezte nyugodtan az ügyvéd. — Érdekes jogértelmezés.
— Én nem loptam el semmit.
— Akkor miért történt éjszaka exportálás a maga fiókjából? — Gábor egy köteg kinyomtatott dokumentumot tett az asztalra. — Itt a belépés időpontja. Itt a letöltött fájlok mérete. Itt a továbbítás a privát e-mail-címére. És itt van Nóra belépési kísérlete egy külső IP-ről.
— Ezt rám kentétek!
— Nem, Márk — szólalt meg Eszter. — A csapda az, amikor a férj hónapokon át a te házadban eszik, a te ágyadban alszik, mosolyog a gyerekedre, közben pedig a hátad mögött üzletet készít elő. Ez itt nem csapda. Ez bizonyíték.
Márk maga elé rántotta a mappát, idegesen átlapozta, aztán visszavágta az asztalra.
— Tönkre akarsz tenni? Egy nő miatt? Féltékenységből?
— Nem. Azért, mert nemcsak megcsaltál. Azt hitted, a házamból elviheted a tiszteletet, a cégemből pedig az adatokat. Mindkettőben tévedtél.
Nóra felugrott.
— Márk, te azt mondtad, minden tiszta. Azt állítottad, ő csak egy háztartásbeli.
Eszter lassan felé fordult.
— És én akkor maga szerint mi vagyok? Díszlet? Háttér a férfi hőstörténetéhez?
— Én nem tudtam…
— Annyit azért tudott, hogy lopott adatbázisra lehet terveket építeni. Most ne játssza el a szerencsétlen lányt, aki véletlenül eltévedt az értékesítési osztály és a lelkiismerete között.
Az ajtónál ekkor már két biztonsági ember állt.
Márk észrevette őket, és ordítani kezdett:
— Nincs jogotok itt tartani! Én vagyok a gyerek apja! Most azonnal elmegyek Leventéért, és magammal viszem. Kíváncsi vagyok, hogyan játszod majd a nagyfőnököt, ha a fiad nálam lakik!
Eszter azon a reggelen először emelte fel a hangját.
— Tegnap azt sem vetted észre, hogy mezítláb állt a folyosón és reszketett. Ne merj a gyerekkel takarózni, mint valami utolsó bevásárlószatyorral. Annyi jogod van hozzá, amennyire képes vagy megkülönböztetni a felelősséget a kényelmedtől.
— Te hangoltad ellenem!
— Nem. Ezt te intézted el. A telefonoddal az autóban, a hazugságaiddal otthon, meg ezzel az olcsó színjátékkal az „élősködőkről”. A gyerek hamarabb átlátott mindent, mint ahogy te felnőttél volna.
Az ügyvéd higgadtan felállt.
— Márk úr, a feljelentés már megtörtént. A rendőrség megérkezéséig azt javaslom, ne rontson tovább a helyzetén.
— Rendőrség?…
— Igen — mondta Eszter. — Képzeld, nálunk az üzleti adatok kiszivárogtatásáért még mindig nem dicséret jár.
Nóra visszaroskadt a székre.
— Márk… te azt mondtad, legfeljebb fegyelmi lesz belőle.
— Fogd be.
— Nem, most te fogd be! — csattant fel hirtelen, dühösen. — Nekem is ugyanúgy hazudtál. Azt mondtad, a lakás közös, a cég másé, a feleséged pedig nálad senki.