— Hallottam, hogy van valakid.
— Van — mondta Zsuzsanna.
— Milyen?
— Rendes ember.
Rövid csend. Aztán:
— Remélem, nem lesz belőle gond. Mert tudod, Zsuzsi néni, te nekem olyan vagy, mint az anyám. Én rád számítok.
Zsuzsanna akkor nem értette, mit jelent ez pontosan. Később megértette.
Sándor és Borbála először egy karácsonyi vacsorán találkoztak. Zsuzsanna főzött, Borbála hozott egy üveg bort, amit Zsuzsanna fizetett, mert Borbála azt mondta, most épp szűkös a hónap.
Sándor segített felszolgálni. Kérdezte Borbálát, hogyan megy az állás, mi van a tervekkel.
Borbála mosolygott és válaszolt, de Zsuzsanna látta a szemén, hogy méri. Hogy figyel. Hogy valami nem tetszik neki.
Vacsora után, amikor Sándor kiment a konyhába, Borbála odahajolt Zsuzsannához.
— Zsuzsi néni — mondta halkan —, ez az ember fukar.
Zsuzsanna felnézett.
— Miért mondod ezt?
— Látom rajta. Az ilyenek mindig a pénzre mennek. Vigyázz magadra.
Zsuzsanna nem szólt semmit. De a gyomra összeszorult.
Sándor visszajött a konyhából egy tál süteménnyel, amit ő hozott, és amit Borbála az este folyamán mind megevett.
Ez volt az első alkalom.
Aztán jöttek a többiek.
Amikor Zsuzsanna és Sándor összeköltöztek, Borbála felhívta és azt mondta:
— Remélem, nem fogja befolyásolni a mi kapcsolatunkat.
— Miért befolyásolná? — kérdezte Zsuzsanna.
— Mert az ilyenek mindig beleszólnak. Azt mondják, hogy túl sokat adsz, hogy ez nem normális, hogy—
— Borbála — mondta Zsuzsanna —, Sándor nem szól bele semmibe.
— Még — mondta Borbála.
Aztán csend.
Zsuzsanna letette a telefont, és arra gondolt: talán csak félti. Talán csak biztos akar lenni benne.
Sándor soha nem szólt bele. Soha nem mondta, hogy elég. Soha nem kérdezte, mennyi ment már el. Egyszer, évekkel később, amikor Zsuzsanna egy este a bankszámlakivonatot nézte és nem szólt semmit, csak ült és nézett, Sándor odajött és a vállára tette a kezét.
— Jól vagy? — kérdezte.
— Igen — mondta Zsuzsanna.
— Biztos?
— Igen.
Sándor nem kérdezett tovább. De ott maradt mellette, amíg Zsuzsanna be nem csukta a füzetet.
Ez volt Sándor.
Borbála esküvőjét Zsuzsanna fizette. Nem az egészet — Margit is adott valamit, meg a vőlegény szülei —, de a nagy részét. A termet. A zenekart. A virágokat.
Négyszázötvenezer forint.
Borbála a lagzin azt mondta:
— Zsuzsi néni, te vagy az igazi anyám. Mindig tudtam.
Zsuzsanna sírt. Boldog volt.
Sándor mellette ült, és fogta a kezét. Nem mondott semmit.
Két évvel az esküvő után Borbála felhívta, hogy lakást vennének, de a bank nem ad elég hitelt, és kellene még kétmillió forint.