Kétmillió.
Zsuzsanna akkor egy percig nem szólt semmit.
— Kétmillió — mondta végül.
— Tudom, hogy sok — mondta Borbála —, de te tudod, hogy visszaadom. Csak most nincs. Zsuzsi néni, te nekem olyan vagy, mint az anyám. Az anyám nem hagyná, hogy az utcán maradjak.
— Nem fogtok az utcán maradni — mondta Zsuzsanna.
— De ha nem kapjuk meg a lakást—
— Tudom.
Csend.
— Meglesz — mondta Zsuzsanna.
Sándor este, amikor Zsuzsanna elmondta, nem kérdezett semmit. Csak ült az asztalnál, és a kávéját kavargatta.
— Sándor — mondta Zsuzsanna.
— Igen.
— Mondd el, amit gondolsz.
Sándor felnézett.
— Nem az én pénzem — mondta.
— De a véleményed az a tiéd.
Sándor letette a kanalat.
— Azt gondolom — mondta lassan —, hogy te egy nagyon jó ember vagy. És azt gondolom, hogy néha a jó emberek megfeledkeznek arról, hogy ők is számítanak.
Zsuzsanna a kezét nézte.
— Visszaadja — mondta.
— Lehet — mondta Sándor.
Nem adta vissza.
Nem az egészet. Nem a felét. Egyszer utalt vissza ötvenezer forintot, és azt mondta, ez az első részlet. Aztán nem jött több részlet. Aztán Zsuzsanna abbahagyta a várást.
Borbála közben felhívta, hogy a lakásba kell egy új konyha, mert a régi tönkrement. Hogy a gyerek bölcsődéje drága. Hogy a férje nem keres eleget.
— A férjed fukar — mondta egyszer Borbála. — Látom rajta, hogy nem akarja, hogy segíts nekem.
— Sándor soha nem mondta, hogy ne segítsek — mondta Zsuzsanna.
— Még — mondta Borbála. Ugyanúgy, mint évekkel ezelőtt.
Zsuzsanna arra gondolt: ezt már hallottam. Ezt pontosan így hallottam.
De nem mondott semmit.
Az évek mentek. Zsuzsanna fizetett. Borbála kért. Sándor mellette maradt, és soha nem mondta, hogy elég.
Egyszer, egy téli estén, amikor Zsuzsanna épp a telefonját tette le egy újabb átutalás után, Sándor azt mondta:
— Zsuzsi.
— Igen.
— Mikor voltál utoljára fogorvosnál?
Zsuzsanna felnézett.
— Miért?
— Mert tudom, hogy halasztod. Mert drága.
Zsuzsanna nem válaszolt.
— A konyha — mondta Sándor csendesen —, amit Borbálának fizettél. Az háromszáznyolcvanezer forint volt.
— Tudom.
— A fogorvos százhúszezer lett volna.
Csend.
— Tudom — mondta Zsuzsanna újra.
Sándor nem mondott többet. De Zsuzsanna azon az éjszakán sokáig nem aludt.
A diagnózis januárban jött. Zsuzsanna hatvan éves volt, és az orvos azt mondta, hogy komoly, hogy kezelni kell, és hogy van egy klinika Debrecenben, ahol jobb feltételek vannak, mint itthon.
Sándor azonnal azt mondta:
— Megyek veled.
— Nem kell — mondta Zsuzsanna.
— Tudom, hogy nem kell — mondta Sándor. — Megyek.