— Miféle színjátékot rendezel itt? — csattant fel Krisztina. — Senki sem hatalmazott fel rá, hogy idegenek előtt szégyeníts meg minket!
Anna lassan felé fordult.
— Felhatalmazás? Épp te beszélsz jogokról? Te, aki a férjem körül forgolódtál, aki a nevem mögött átírattad magadra a közös cégünket, és most még neked áll feljebb?
— Nem feküdtem le vele! — visította Krisztina, a hangja élesen hasított bele a terembe. — Mi csak barátok vagyunk! A vállalkozás pedig Erzsébet ajándéka volt!
— Ajándék? Más vagyonából? — Anna elővett a táskájából egy irattartót. — Ezt esetleg láttátok már? Itt van egy hangfelvétel arról, ahogy a férjem az ügyvéddel arról egyeztet, miként lehetne kimenteni a vagyonelemeket a válás előtt. És van egy másik is, ahol Erzsébet világosan kimondja: „Írassatok mindent Krisztina nevére.” Ez bőven elég lesz ahhoz, hogy az ügyletet semmisnek nyilvánítsák. És elhihetitek, meg is fogom tenni.
Erzsébet úgy pattant fel, mintha megcsípték volna.
— Te felvettél minket? Kémkedtél utánunk?
— A saját érdekeimet védtem — felelte Anna hűvösen. — Érzitek a kettő között a különbséget?
Gábor hirtelen megragadta a felesége könyökét.
— Anna, menjünk ki. Ezt ne itt intézzük.
— De. Pontosan itt — rántotta ki magát a szorításából. — Ezt érdemled. Most pedig válaszolj mindenki előtt: miért írattad át Krisztinára a részedet anélkül, hogy nekem egyetlen szót is szóltál volna?
Gábor hallgatott. A szája megmozdult, de hang nem jött ki rajta. Ekkor Erzsébet lépett előre, arca torz volt a dühtől.
— Azért, mert nem vagy méltó a fiamhoz. Senki vagy. Egy bőrönddel érkeztél ebbe a családba, és most azt képzeled, jár neked a pénzének a fele? Nem fogsz kapni semmit. Mindent törvényesen csináltunk.
Anna elmosolyodott, de a mosolyában nem volt melegség. Kivett a mappából egy másolatot, és Erzsébet felé nyújtotta.
— Törvényesen? Ez itt a keresetlevél a házasság alatt szerzett vagyon megosztására és az átruházás érvénytelenítésére. Egy órája adtam be elektronikus úton a bírósági rendszeren keresztül. Amíg ti itt süttetitek magatokat, a cég számláit már zárolták. Gratulálok.
Erzsébet kikapta a papírt a kezéből, végigfutotta a sorokat, majd a színe egyszerre kifutott az arcából. Gábor visszarogyott egy székre, két kezével a fejét fogta. Krisztina magához szorította a fiát, és némán, tágra nyílt szemmel figyelte, ahogy minden összeomlik körülöttük.
Anna nem mondott többet. Megfordult, és kilépett az étteremből. Tudta, hogy még egy fontos hívás vár rá.
Visszament a szobájába, elővette a jegyzetfüzetét, és megkereste benne Eszter számát. Valaha, még Gáborral való kapcsolatuk legelején hallott a férfi első feleségéről. Gábor egy kisbabával hagyta magára, amikor Annához költözött, ő pedig akkor nem akart belegondolni, milyen sebet okozott ezzel egy másik nőnek. Mostanra azonban minden más fényt kapott. Eszter a főváros környékén élt, és mint nemrég kiderült, könyvelőként dolgozott abban a jótékonysági alapítványban, amelyet Erzsébet vezetett. Anna egy hónappal korábban, közös ismerősöktől tudta meg ezt véletlenül, és biztos, ami biztos, elmentette a telefonszámát. Most jött el az ideje, hogy használja.
— Halló, Eszter? Anna Vörös vagyok. Igen, az az Anna. Szükségem lenne a segítségére.
A vonal túlsó végén hosszú csend támadt. Aztán felhangzott egy fáradt, keserű nevetés.
— Segítség? Neked? Azután, hogy elvitted a férjemet?
— Nem vittem el. Ő jött. De most nem erről van szó. Tudom, hogy Erzsébet pénzt lop az alapítványból. Vannak bizonyítékai?
Ismét hallgatás következett. Amikor Eszter megszólalt, a hangja sokkal halkabb volt.
— Vannak. Régóta gyűjtöm az iratokat, csak féltem. Az a nő tönkretenne.
— Ha összefogunk, nem fog. Én már elindítottam a válást és a vagyonmegosztást. Szükségem van mindenre, ami az ő pénzügyi trükkjeit igazolja. Ez nemcsak nekem segíthet, hanem neked is, hogy végre elszámoltathasd.
— Miért ajánlod ezt fel nekem? — Eszter hangja megremegett.
— Mert ez a család mindenkit felőröl, aki a közelükbe kerül. Te voltál az első. Én a második. Elég volt.
Eszter egy ideig nem válaszolt, majd végül kimondta:
— Rendben. Holnap találkozzunk nálam. Odaadom a kifizetési bizonylatok másolatait, a levelezést és azt a hangfelvételt is, amelyen utasít, hogy utaljak pénzt fedőszámlákra. Ez már elég lehet egy büntetőeljáráshoz.
Másnap Anna repülőre ült, és visszautazott a fővárosba, Gábort, Erzsébetet és Krisztinát pedig Törökországban hagyta. Az ablak mellett ült, nézte a felhők fehér vonulatait, és fejben újra meg újra végigvette a következő lépéseket. Pontosan tudta, hogy a legnehezebb még előtte áll: haza kell térnie, meg kell védenie Leventét, és végig kell vinnie az ügyet.
A fővárosba érve egyenesen Eszterhez ment. Az ajtót egy kimerült tekintetű asszony nyitotta ki, sötét hajában ősz szálak csillantak. Az asztalon egy vastag, iratokkal megtömött mappa feküdt.
— Ebben minden benne van — mondta Eszter. — Három év utalási bizonylatai, Erzsébet utasításai, sőt még egy saját kezű feljegyzése is, amelyben azt kéri, hogy nyolcszázezer forintot utaljak át Krisztina számlájára „rászoruló család támogatása” megjelöléssel. Krisztina mint rászoruló család… nevetséges.
Anna lapozni kezdte a dokumentumokat. A pénzek összege több tízmillió forintra rúgott. Felnézett.
— Miért nem fordultál korábban a rendőrséghez?
— Mert féltem tőle. A válás után azt mondta: „Ha csak egy hangot is kiadsz, elveszem tőled az unokámat, téged pedig addig hurcollak bíróságra, amíg belerokkansz.” Egyedül voltam a gyerekkel, pénzem semmi. Később bekerültem az alapítványhoz, és elkezdtem apránként gyűjtögetni mindent. Arra gondoltam, egyszer még hasznát veszem.
— Most eljött az az egyszer.
Megölelték egymást. Két nő állt ott egymással szemben, akiket ugyanaz a férfi árult el, és ugyanaz az anyós próbált eltiporni. A megkönnyebbülés furcsa, kesernyés érzése lengte körül őket.
Este Anna elhozta Leventét az édesanyjától, majd hazament vele. A lakás csenddel fogadta. Lefektette a kisfiút, aztán kiült a konyhába, és felhívta az ügyvédjét.
— Balázs úr, új fejlemények vannak. Az anyósom pénzt sikkaszt a jótékonysági alapítványból. A bizonyítékok nálam vannak.
Az ügyvéd halkan füttyentett.
— Anna, ez már büntetőügy. Ha az adatok megállnak, Erzsébet akár letöltendő szabadságvesztésre is számíthat. És a férje is bajba kerülhet, ha tudott róla, vagy bármilyen módon közreműködött.
— Legalább tudott róla. De ez már nem az én gondom.
Két nappal később Gábor, Erzsébet és Krisztina visszatértek Törökországból. Anna a lakásban várta őket. Szándékosan nem cseréltette le a zárakat, mert pontosan tudta, hogy szüksége lesz arra, ami ezután következik.