Délelőtt tízkor megszólalt a csengő.
Anna az ajtóhoz ment, és kinyitotta. A küszöbön mindhárman ott álltak. Erzsébet arca vöröslött a dühtől, Gábor megtörtnek és kimerültnek látszott, Krisztina pedig a fiával együtt igyekezett a többiek háta mögé húzódni.
— Te aztán végképp elszemtelenedtél — sziszegte Erzsébet már az ajtóból. — Zároltattad a számlákat? Feljelentést tettél ellenünk? Hát én majd megmutatom neked…
— Mit mutat meg? — kérdezte Anna nyugodtan, miközben beljebb lépett a folyosóra. A zsebében észrevétlenül megnyomta a diktafon gombját. — Ha már idejöttek, fáradjanak be. De halkan. Levente alszik.
Erzsébet szinte berobbant a nappaliba.
— Egyetlen bőrönddel fogsz innen távozni, te nyomorult. Leventét majd én magamhoz vetetem. Vannak ismerőseim a gyámügyön. Elintézem, hogy azt is elfelejtsd, milyen a saját gyereked arca.
Anna rezzenéstelenül nézett rá.
— Ezt mondja el még egyszer.
— Mit mondjak el még egyszer? — csattant fel Erzsébet. — Hát jó, elmondom. Elveszem tőled az unokámat. Te nem anya vagy, hanem egy önző kakukk. Gábor pedig hamarosan feleségül veszi Krisztinát, Márknak végre rendes családja lesz. Te meg senki vagy. Érted? Senki.
Anna elővette a telefonját, leállította a felvételt, majd kihangosította. A készülék hangszórójából tisztán hallatszott Erzsébet hangja: „Egyetlen bőrönddel fogsz innen távozni, te nyomorult. Leventét majd én magamhoz vetetem. Vannak ismerőseim a gyámügyön.”
Erzsébet arca egy pillanat alatt elsápadt.
— Mit művelsz te?
— Rögzítem, amit mondanak — felelte Anna higgadtan. — Az imént nyíltan kijelentette, hogy hivatalos személyeket készül megvesztegetni a gyámhatóságnál, és megfenyegetett a gyermekem elvételével. A Büntető Törvénykönyvnek vannak erre vonatkozó paragrafusai, méghozzá nem enyhe következményekkel.
Gábor ekkor tett felé egy lépést.
— Anna, hagyd abba. Anya csak felindulásból beszélt. Üljünk le, és rendezzük ezt normálisan, emberi módon.
— Emberi módon? — Anna hitetlenkedve felvonta a szemöldökét. — Átíratod a vállalkozást a szeretődre, hónapokig hazudsz nekem, magára hagyod a saját fiadat, és most te beszélsz emberségről?
— Nem így akartam. Anya erőltette…
— Anya? — ismételte Anna gúnyosan. — Felnőtt férfi vagy, Gábor, vagy még mindig gyerek? A tetteidért te felelsz. És ezeket a döntéseket te hoztad meg.
Ekkor újra csengettek.
Anna ajtót nyitott. A küszöbön két rendőr és egy nyomozó állt.
— Anna? A bejelentése ügyében jöttünk. Bűncselekmény gyanújára vonatkozó információ érkezett hozzánk.
— Fáradjanak be — mondta Anna, majd a nappali felé mutatott. — Ezek az emberek az imént azzal fenyegettek, hogy elveszik tőlem a gyermekemet, és arról beszéltek, hogy kapcsolatokat használnak fel a gyámhatóságnál. A felvétel megvan. Emellett rendelkezem iratokkal is a „Könyörület” nevű jótékonysági alapítvány pénzügyeiről, amelyet Erzsébet vezet. A dokumentumok alapján komoly visszaélések történtek.
Erzsébet hátratántorodott, és a mellkasához kapott. Gábor úgy állt mellette, mintha minden vér kiszállt volna az arcából. Krisztina sírni kezdett.
Az egyik rendőr Erzsébethez lépett.
— Kérem, jöjjön velünk. Vallomást kell tennie, illetve tisztázni kell néhány körülményt.
— Ez valami tévedés! — kiáltotta Erzsébet. — Ez a nő hazudik! Mindent kitalált!
— Majd kivizsgáljuk — válaszolta nyugodtan a nyomozó.
Fél órával később a lakást hivatalosan lezárták. Erzsébetet elvitték. Gábor a folyosón maradt, tanácstalanul, összeomlott emberként.
— És most mi lesz? — kérdezte alig hallhatóan.
— Most bíróság lesz — felelte Anna. — A vagyonmegosztási keresetet már benyújtottuk. A cégrészed Krisztinának ajándékozásáról szóló szerződést megtámadjuk, mert a társasági részesedés a házasság alatt szerzett közös vagyon része, és ehhez nem adtam közjegyző előtt hozzájárulást. Az alapítványt is át fogják vizsgálni, és valami azt súgja, sok érdekes dolgot találnak majd. Te pedig, Gábor, végül semmi nélkül maradsz. Legfeljebb az édesanyád adósságai jutnak neked.
Gábor leült egy székre, és mindkét kezébe temette az arcát.
A következő hónapokban egymást követték a tárgyalások és a hivatalos eljárások. Anna megnyerte a vagyonmegosztási pert. A bíróság kimondta, hogy az ajándékozási szerződés érvénytelen, mivel a cégben lévő üzletrész a házassági közös vagyonhoz tartozott, Gábor pedig a felesége beleegyezése nélkül rendelkezett róla. Krisztina így üres kézzel maradt, és nem sokkal később sietve egy másik városba költözött.
Erzsébet ellen csalás miatt emeltek vádat. A pénzügyi szakértői vizsgálat igazolta, hogy az alapítványból több mint huszonnyolc millió forint tűnt el különböző fantomszámlákon keresztül. Végül felfüggesztett szabadságvesztést kapott, és eltiltották minden jótékonysági tevékenységtől. A hírneve romokban hevert.
Gábor próbálta megtámadni az ítéleteket, de hiába. Pénz, vállalkozás és az anyja befolyása nélkül hirtelen elveszett, bizonytalan emberré zsugorodott. Krisztina pedig, amint megtudta, hogy a cég visszakerült Annához, már a telefonhívásaira sem válaszolt. Márkot többé nem látta.
Eltelt egy év.
Anna az előszobában állt, és megigazította a könnyű sálat a nyakában. Levente, a hatéves, erős kisfiú izgatottan ugrált a bőrönd mellett.
— Anya, ugye tényleg ma repülünk?
— Tényleg, kicsim. Három óra múlva indul a gép.
Anna kézen fogta a fiát, és kiléptek a lépcsőházból. A járda mellett már várta őket a taxi. Betette a bőröndöt a csomagtartóba, segített Leventének beszállni, majd éppen ő is beült volna, amikor a közeli padnál észrevett egy magányos alakot.
Gábor volt az.
Soványabb lett, a kabátja kopottan lógott rajta. Egy nagy bőrönd mellett ült, és Annát figyelte.
— Anna — szólalt meg tompa hangon.
Anna tett felé két lépést.
— Mit keresel itt?
— Eljöttem elköszönni. Anya eladta a lakását, hogy ki tudja fizetni az ügyvédeket. Most egy bérelt, egyszobás lakásban élünk a város szélén. Nincs munkám. Csak adósságaink vannak. Mindent elveszítettem.
Anna csendesen nézte.
— Ezt az utat te választottad.
Levente kidugta a fejét a taxi ablakán.
— Anya, apa miért sír?
Anna a fiára pillantott, majd újra a volt férjére.
— Azért, mert elvesztette mindazt, amije volt. Mi viszont most kezdünk el igazán élni. Gyere, indulnunk kell. Vár minket a tenger.
Beszállt a taxiba, és becsukta maga mögött az ajtót. Az autó elindult. Anna nem fordult hátra. Előre nézett, az útra, amely a repülőtér felé vezetett, miközben ujjai között szorosan tartotta Levente apró kezét.
A visszapillantó tükörben egyre kisebbé vált annak a férfinak az alakja, aki valaha a férje volt, de most már végleg a múlt részévé vált.
A taxi felgyorsított. Előttük ott volt a tenger, a napfény és egy új élet.