Anna ezért nem akarta kivárni a májusi hosszú hétvégét. Összekészítette az első adag palántát, bedobált néhány szükséges holmit a táskába, és egyedül indult ki a családi nyaralóba, hogy megnézze, miként vészelte át szeretett kis házuk a kemény telet.
Ám alig fordította el a kulcsot a zárban, és lépett be az előszobába, máris összeráncolta a homlokát. Valami nem stimmelt. Egy háznak, amely fél éven át zárva állt, hideg, átfagyott fa, enyhe dohszag és téli nyirkosság illatával kellett volna fogadnia. Ehelyett odabent meleg volt, a levegőben pedig idegen, alig érezhető, mégis félreismerhetetlen illat lebegett.
Anna lassan bement a konyhába, és a gyomrában kellemetlen szorítás kezdett növekedni, amely néhány pillanat alatt undorral kevert aggodalommá változott. A krómozott mosogatón nem ült ott a megszokott, vékony téli porréteg; nyilvánvaló volt, hogy valaki nemrég használta a vizet. A kedvenc, gyűjtői teáscsészéje sem a saját polcán állt, a csepegtetőt pedig arrébb tolták.
A szíve úgy vert, mintha a torkába költözött volna. Átment a nappaliba, az öreg tölgyfaszekrényhez, hogy magára kapja kedvenc otthoni kasmírfelsőjét, mert a házban azért még huzat járta a sarkokat. Gépszerű mozdulattal levette a vállfáról, az arcához emelte, majd mozdulatlanná dermedt.
A ruhából idegen parfüm áradt. Édeskés, émelyítő női illat volt, olyan, amelyet Anna soha életében nem használt volna. Reszkető kézzel belenyúlt a felső zsebébe, és valami kemény tárgyat tapintott ki. Amikor kihúzta, egy strasszokkal kirakott, olcsó műanyag hajcsat feküdt a tenyerében, rajta egy hosszú, festett szőke hajszállal. Anna ezzel szemben rövid hajú, sötétbarna, szinte fekete hajú nő volt.
Abban a másodpercben mintha összeomlott volna körülötte a világ. A felismerés úgy csapott le rá, mint egy kalapács: itt nem egyszerűen megszállt valaki. Egy idegen nő otthonosan mászkált az ő házában. Az ő bögréjéből ivott, pofátlanul felvette a személyes ruháját, és ami a legelviselhetetlenebb volt: minden bizonnyal az ő ágyában aludt. A saját, sérthetetlennek hitt tere úgy lett meggyalázva, mintha sáros csizmával taposták volna végig.
A dühtől és a szemébe toluló könnyektől szinte vakon, remegő ujjakkal hívta fel a férjét. A fejében egyetlen, rettenetes és mégis logikus gondolat zakatolt.
— Te idegen nőt hordasz a nyaralónkba?! — kiáltotta a telefonba, amint Gábor beleszólt. — Az én házamba?! Az én ágyamba?! Találtam egy idegen hajszálat és egy hajcsatot, Gábor!