Nektek persze ez óriási eltérés, értem én: egy kanapén sokkal nehezebb úgy viselkedni, mintha az ember lenne a ház úrnője.
Gábor leült az asztalhoz.
— Lilla, most az igazat mondd. Péter tényleg kidobott?
— Azt mondta, menjek el.
— Zárat cserélt?
— Nem mindegy?
Ekkor megszólalt a csengő. Lilla arca egy pillanat alatt kifakult.
— Ne nyissatok ajtót.
Nóra már indult is.
— Na, ezek után pláne kinyitom.
A küszöbön egy alacsony férfi állt szürke dzsekiben, kezében mappával és igazolvánnyal.
— Lilla itt van? Péter vagyok. Nem veszekedni jöttem. Elhoztam az iratait, meg a szerződést a garzonról, a bérlő várja az aláírását.
— Milyen garzonról? — Gábor lassan felemelkedett a székről.
Péter fáradt tekintettel nézett Lillára.
— Szóval ezt sem mondta el. Lillának van egy huszonnégy négyzetméteres garzonja Szegeden. Kiadja havi százhuszonnyolcezer forintért. A válás után az az ő tulajdona maradt, én nem szólok bele.
Nóra halkan közbeszúrt:
— Vagyis azért nincs hol laknia, mert a saját lakásában bérlő lakik?
Lilla felcsattant:
— Ott nem lehet élni! Egy lyuk az egész, az ablak az útra néz, a szomszédok részeges alakok!
— De másoktól százhuszonnyolcezret elkérni érte lehet — jegyezte meg Nóra. — Ilyen a magyar ingatlanpiac: lakni alkalmatlan, kiadni tökéletes.
Péter letette a mappát az asztalra.
— Nem akartam cirkuszt csinálni. Tényleg nem. De Lilla majdnem nyolcszázezer forinttal tartozik különféle gyorskölcsönös cégeknek. Egy részét én fizettem be, mert a behajtók már az anyámat hívogatták. Tegnap azon vesztünk össze, hogy megint az én számomat adta meg. Nem dobtam ki. Azt mondtam neki: döntsd el, mit kezdesz magaddal. Ő meg összepakolt és elment.
Gábor az anyjára fordította a tekintetét.
— Te erről tudtál?
Erzsébet asszony félrenézett.
— Azt tudtam, hogy bajban van.
Lilla keserűen felnevetett.
— Anya, te magad mondtad: „Menj Gáborhoz, Nóra majd fújtat egy kicsit, aztán elhallgat. Csak az a fontos, hogy rögtön a hálóba menj be, mert később már nem enged oda.”
A csend sűrű lett és ragacsos, mint a tegnapról maradt leves.
— Anya — szólalt meg Gábor lassan, mintha most először rakná egymás mellé a saját mondatait. — Te nem Lillán akartál segíteni. Te rajtam keresztül akartad lenyomni Nórát.
— Én a lányomat akartam megmenteni!
— És közben a feleségemet nyugodtan össze lehetett taposni?
— Ő erős — vágta rá az anyja.
Nóra szája gúnyos mosolyra húzódott.
— Nálatok ez a legnagyobb női kitüntetés: ha erős, akkor úgyis kibírja.
Gábor most már egészen más szemmel nézett az anyjára. Eltűnt belőle a korábbi engedékenység.
— Amikor Lilla összetörte a biciklimet, azt mondtad, én vagyok a hibás, mert rossz helyre tettem. Amikor elvette a pénzemet, az volt a válaszod, hogy ne legyek irigy, hiszen ő lány. Amikor Nóra azt kérte, legalább szóljatok előre, mielőtt átjöttök, fennhéjázónak nevezted. Én sokáig azt hittem, ez gondoskodás. Pedig csak az a régi szokás, hogy az egyiktől elveszünk valamit, aztán szeretetnek hívjuk a másik iránt.
Erzsébet asszony kinyitotta a száját, de egy hang sem jött ki rajta. Lilla leült a hokedlire, és a tenyerébe temette az arcát.
— Nem akartam, hogy így alakuljon — mondta tompán. — Tényleg egy barátnőmhöz készültem. Csak nem engedett be. Azt mondta, múltkor sem adtam vissza a pénzét. Aztán anya elkezdte mondogatni, hogy a bátyámnál kötelesség, hogy legyen nekem hely. Idejöttem, és azonnal éreztem, hogy ez undorító. De ha bevallom, mindenki látja, mekkora idióta vagyok.
— Lilla — mondta Nóra —, ezt már láttuk. A kérdés csak az, becsületes idióta leszel-e, vagy olyan, aki más ágyába próbál bemászni.
Péter váratlanul felhorkant.
— Kemény, de pontos.
Lilla felnézett.
— És most mi lesz? Kiraksz?
— Nem. Ma éjjel még a kanapén alszol, mert nem vagyok szörnyeteg. Holnap vagy visszamész a saját garzonodba és felmondod a bérleti szerződést, vagy a bérleti díjból kiveszel magadnak egy szobát. Gábor pedig többé nem utal neked titokban egyetlen forintot sem. Ha segítség kell, leülünk hárman, megnézzük a számokat, és eldöntjük, mit lehet tenni. De nincs több előadás a bézs kabátos szegény kis árvalányról.
— És a hitelek?
— A hiteleknél Péter, ha akar, nem pénzzel segít, hanem azzal, hogy felhívjátok a bankokat. Átütemezés, részletfizetés, minden hivatalosan. Én szívesen csinálok hozzá táblázatot. De helyetted nem fogok fizetni.
Péter bólintott.
— Segítek. De csak akkor, ha abbahagyja a hazudozást.
Lilla úgy nézett rá, mint valakire, akit eddig kényelmes volt gyűlölni, most viszont már nem ment olyan könnyen.
— Tényleg segítenél?
— Igen. Nem azért, mert sajnálnivaló vagy. Hanem mert nekem is ideje kiszállnom a te káoszodból.
Erzsébet asszony felpattant.
— Nagyszerű! Mindenki megtalálta a bűnös anyát! Az egész életemet rátok tettem, ti meg most engem oktattok ki!
Gábor felállt, és az anyja elé lépett.
— Anya — kezdte nyugodt, de megváltozott hangon.