Pontban nyolckor beléptem a konyhába.
Erika már teljes hadműveletet folytatott a serpenyőimmel: csörömpölt, pakolt, mintha mindig is ő rendelkezett volna felettük. Gábor közben az asztalnál ült, és unott mozdulatokkal görgette a telefonján a híreket.
— Gábor. Erika. Kifelé — mondtam halkan, mégis olyan keménységgel, hogy szinte megcsendültek a kredenc üvegei.
Egyszerre jelentek meg az előszobában.
Amikor Erika meglátta az ajtónál felállított bőröndfalat, mindkét kezét a magasba kapta, és azonnal magára öltötte a halálosan megsértett asszony szerepét.
— Ez meg micsoda?! — visította, és egy pillanat alatt lehullott róla a gondoskodó anya álarca. — A menyem kidob egy idős asszonyt az utcára! Gáborka, nézd meg ezt a kígyót!
— Erika, te teljesen megőrültél? — Gábor megpróbálta elővenni azt a mély, parancsoló hangját, amellyel máskor a ház urát játszotta, de a hangja áruló módon elvékonyodott. — Mi ez a cirkusz a cuccainkkal?
— Ez nem cirkusz, Gáborka. Ez szervezés — feleltem, és nyugodtan a folyosó falának dőltem, karba tett kézzel. — Tegnap közölted, hogy anyádat idehoztad háziasszonynak. Csakhogy egy birtokon nem lehet két úrnő. Ez természeti törvény.
— Ha mostantól anyád parancsol, akkor mindkettőtöknek ott ésszerű laknia, ahol az ő felségterülete van. Én csak visszaküldöm a háziasszonyt a saját címére. Téged pedig mellé, ingyenes tartozékként.
— Én innen sehova nem megyek! Ez az én otthonom is! — Gábor arca haragtól sötétvörösre váltott, miközben a megtömött sporttáskáját bámulta.
— Ez a ház az enyém, Gábor. Örökség. Nem közös vagyon. Nem anyádé. És nem a családotok vidéki kirendeltsége — ejtettem ki a szavakat lassan, egyenként. — Ha anyád irányítása alatt akartok élni, az nektek biztosan kényelmesebb lesz. De csak az ő lakásában. Kifelé. Mindketten.
— Judit! — rikoltotta hirtelen Erika, és dühében kitárta a bejárati ajtót, mert észrevette a kerítés mögött a szomszédasszony alakját. — Legyen tanú! A saját anyját teszik ki a házból!
Judit közelebb lépett, kezében a locsolókannával.
Előbb a nyitott ajtón át szemügyre vette a bőröndökből emelt torlaszt, aztán a folyosón álló lavórt a krémjeimmel, végül a küszöbön háborgó anyósomat.
— Hát tegnap még azt mondta, rendet fog itt teremteni — jegyezte meg teljes nyugalommal Judit. — Úgy látom, sikerült. Most már csak kiviszik.
Ekkor olyan sűrű, ragadós csend ereszkedett közénk, amelyért megérte elviselni az előző napi önkényeskedést.
Erika, aki alig huszonnégy órával korábban még magabiztosan tépte le a függönyeimet, egyszerre elveszítette minden parancsoló fölényét. Mintha egyetlen perc alatt megöregedett volna.
Más dolog más tágas, verandás házába megérkezni parancsnokolni.