Nyugtalanul aludt. Éjszakánként hol az egyik oldalára fordult, hol a másikra, aztán felkelt, ivott egy pohár vizet, és hosszú percekig mozdulatlanul ácsorgott az ablak előtt.
Eszter egyre gyakrabban kapta magát azon a gondolaton, amelytől összeszorult a mellkasa:
– Lehet, hogy van valakije?
És ettől hirtelen olyan üresség telepedett rá, mintha minden levegő kiszorult volna a lakásból.
Egyik reggel benyúlt a konyhaszekrénybe, a befőttesüvegek mögé, hogy elővegye a lakással kapcsolatos iratokat tartalmazó mappát. Csakhogy a mappa nem volt ott. Eszter először csak félretolta az üvegeket, aztán egyre idegesebben pakolta ki őket sorban. Átnézte a szomszédos polcokat is, de semmit sem talált. Pedig tisztán emlékezett rá: Péter tette oda, méghozzá az ő szeme láttára.
Este, amikor Péter megint a kanapén ült, és a telefonját bámulta, Eszter már nem kerülgette tovább a dolgot.
– Eltűnt a mappa a lakás papírjaival – mondta feszülten. – Hová raktad át?
Péter még csak fel sem pillantott.
– Lehet, hogy máshová tettem… Majd megkeresem.
Eszter az ablak felé fordult. Odakint már besötétedett, az üvegben csak a saját sápadt arca tükröződött vissza. Mostanra alig maradt benne kétség: az iratokat Ilona vitte el. Péter pedig vagy nem akarta észrevenni, mi történik, vagy egyszerűen nem érdekelte.
Olyan érzése támadt, mintha a padló lassan, hangtalanul nyílna meg alatta, ő pedig hiába kapálózna, nem lenne mibe kapaszkodnia.
Végül döntött. Megvárta, amíg Ilona átmegy a szomszédasszonyhoz sorozatot nézni, aztán leült Péterrel szemben.
– Péter, van egy kamera a konyhában, a kenyértartó mögött – kezdte csendesen, de remegő hangon. – Eltűnik a pénz a pénztárcámból. A csizmámnak is nyoma veszett. Most meg a lakás iratai sincsenek meg. Én ezt már nem bírom tovább.
Arra készült, hogy a férje megint az anyja mellé áll majd, ahogy korábban a tabletták ügyében is. Már szinte látta maga előtt, ahogy fel kell állnia, össze kell szednie néhány holmit, és el kell mennie.
Péter azonban letette a telefont az asztalra. Hetek óta először nézett Eszter szemébe igazán. Aztán felé fordította a kijelzőt.
– Tudok a kameráról – mondta halkan. – Anya szólt róla. Azt állította, csak szemmel akar tartani téged. Aznap este megnyitottam az alkalmazást, és láttam, hogy nem egy eszköz van csatlakoztatva, hanem kettő. A második a konyhát mutatta. Három hete nézem vissza a felvételeket.
Eszter először fel sem fogta, mit hall. Péter közben már tekerte is vissza a videót. A kis képernyőn felvillant a konyhájuk képe: Ilona odalép az asztalhoz, kinyitja Eszter pénztárcáját, kivesz belőle néhány bankjegyet, majd a köntöse zsebébe rejti. A következő felvételen, amelyet a másik kamera rögzített, Ilona a menye csizmáját viszi ki az utcára.
Ezután az iratok utáni kutatás következett: polcról polcra, üvegről üvegre haladva.