Eszter dermedten bámulta a felvételeket, és képtelen volt összerakni magában a látottakat. Ilona tulajdonképpen a saját csapdájába sétált bele. De hát hogyan lehetséges, hogy nem jutott eszébe: a kamera nemcsak Esztert figyeli, hanem őt is rögzíti?
Mintha Péter pontosan kiolvasta volna a gondolataiból, halkan megszólalt:
– Nem tudta kikapcsolni a felvételt. Szerencsére.
Eszter lassan ránézett.
– És… te miért nem szóltál semmit?
Péter végighúzta a tenyerét az arcán, aztán lesütötte a szemét.
– Bizonyítékot akartam gyűjteni. Nem akartam, hogy megint az legyen, mint a gyógyszerekkel. Hogy csak szavak álljanak szemben szavakkal.
Azzal továbbpörgette a videót, már a következő nap anyagához. Eszter a képernyőn azt látta, amint Ilona az üvegek mögül előhúz egy mappát, leül a konyhaasztal mellé, és sorra átlapozza a benne lévő papírokat. Ezután előveszi a telefonját, és minden egyes oldalról fényképet készít.
Később felhív valakit. Hevesen magyaráz, közben a kezével hadonászik, majd egy fecni szélére feljegyez valamit, és a papírdarabot a zsebébe csúsztatja.
– Ezután hívtam fel Márkot – mondta Péter rekedten. – Először mindent tagadott, aztán végül kibökte az igazat. Anyám azt ígérte neki, hogy szétválaszt bennünket, a lakást pedig valahogy átíratják az én nevemről rá, később meg majd neki ajándékozom. Márk ezért vette neki a két kamerát is. Hogy rólad gyűjtsenek terhelő felvételeket.
Eszternek úgy tűnt, mintha a fejbőrén is végigfutna a hideg.
– Az iratokat már bepakolta a táskájába – folytatta Péter. – De az én aláírásom nélkül semmire sem mennek velük. Direkt nem nyúltam hozzájuk. Hadd higgye, hogy minden a terve szerint halad.
Még azon az estén Péter leült az anyjával szemben, és elindította a felvételeket az első perctől az utolsóig. Ilona némán nézte a képernyőt, az arca egyre merevebb lett.
– Szép elképzelés volt – jegyezte meg Péter keserű mosollyal. – Ha értenél a technikához, akár tökéletes is lehetett volna. Csakhogy nem tudtad leállítani a kamerákat. Így mindent felvettek.
Ilona felkapta a tekintetét, de egy pillanat múlva már el is fordította a fejét.
– Menj Márkhoz – mondta Péter száraz hangon. – De előbb add vissza a lakás iratait.
Az asszony szó nélkül felállt, kiment, majd nem sokkal később visszatért az ellopott mappával.
– És még valami – tette hozzá Péter. – Kérj bocsánatot Esztertől.
– Ugyan már! Még mit nem! – fújt egyet Ilona megvetően.
Másnap reggel elutazott Márkhoz. A mappa visszakerült a szekrénybe.
Eszter mindkét kamerát leszerelte, és egyetlen mozdulattal a szemetesbe dobta. Péter nem tiltakozott. Az anyjával és az öccsével azóta sem beszél; már hónapok teltek el így.