Mire idáig jutottak, Anna és Márk alig egy éve voltak házasok. Addig Márk édesanyjánál laktak. Nem voltak ugyan szűkösen, mégis Anna szíve mélyén régóta arra vágyott, hogy egyszer saját ajtót nyithasson ki a saját kulcsával.
Márk többször is előhozta a témát:
– Add el azt a belvárosi garzont – kérlelte. – Abból már komoly önerőnk lenne. Egy kétszobás lakásra biztosan elég lenne az induláshoz, ha pedig kijjebb keresnénk, talán hitel nélkül is megoldhatnánk.
Anna azonban mindig ugyanúgy rázta meg a fejét.
– Nem. Képtelen vagyok megválni tőle.
Tudta, hogy külön élni mindkettőjüknek könnyebb volna, mégsem bírta rászánni magát. Az a kis lakás nem egyszerű ingatlan volt számára, hanem az egyetlen ember ajándéka, aki a szülei halála után felnevelte: a nagyapjáé.
Anna hétéves volt, amikor elveszítette az édesanyját. Az apja beleroppant a gyászba. Egy ideig próbálta tartani magát, aztán egy napon végleg megtört. Hazáig már nem jutott el; napokkal később találták meg, halálra fagyva.
A kislányt a nagyapja vette magához.
Ketten éltek tovább egy falusi házban. Az öreg intézte a ház körüli dolgokat, Anna pedig tanult. Ahogy nőtt, egyre többet segített neki, de a nagyapja nem akarta, hogy az unokája ott ragadjon mellette.
– Neked nem az a dolgod, hogy engem istápolj – mondogatta. – Menj Budapestre, tanulj ki valami rendes szakmát.
Anna végül engedelmeskedett.
Mégsem szakadt el tőle igazán. Szünetekben mindig hazautazott hozzá, olykor még hétvégére is.
– Más lány a te korodban táncolni jár, udvarlókat fogad, te meg folyton engem látogatsz – morogta a nagyapja, de a szeme közben mosolygott.
– Lesz még időm arra is, nagypapa – felelte Anna. – Most nem az a legfontosabb.
Aztán egy nap telefonált a szomszédasszony.
– Annácska, a nagyapád nagyon rosszul lett…
Anna azonnal útnak indult, és a kórházban találta meg őt. Az öreg gyengén megszorította a kezét.
– Nem sok mindent gyűjtöttem össze az életben – mondta halkan. – Alig van mit rád hagynom. A házunk is már majdnem összedől…
– Nekem semmi sem kell, csak gyógyulj meg – tört ki belőle a sírás.
A nagyapja azonban a párnája alól elővett egy bankkártyát.
– A házat majd eladod. Ezen pedig van pénz az induláshoz, önerőnek. Most már csak egyetlen dolgot szeretnék.