– Azt szeretném tudni, hogy biztonságban leszel, és lesz hová hazamenned.
– Nagypapa, inkább a gyógykezelésedre költsük ezt a pénzt… – próbálta győzködni Anna.
Az idős férfi fáradtan megrázta a fejét.
– Nekem az a gyógyulás, ha biztos lehetek benne, hogy nem maradsz fedél nélkül. Ez az utolsó kérésem.
Anna a könnyeit visszafojtva lépett ki a kórteremből.
Még idejében teljesítette a nagyapja akaratát: hitelt vett fel, és megvásárolt egy apró garzonlakást.
– Képzeld, nagypapa, sikerült! Mintha rám mosolygott volna a szerencse – újságolta neki boldogan.
– Akkor jól van – felelte az öreg halvány mosollyal.
Két nappal később elhunyt.
Anna eladta a régi házat, az árából pedig egy összegben kifizette a lakáshitelt.
Később felvették az egyetemre, és ott ismerkedett meg Márkkal. Ő lett az első igazi szerelme.
Márk édesanyja eleinte meglepően kedvesen fogadta Annát.
– Vigyázz rá – mondta a fiának. – Rendes lány, dolgos, házias.
Az esküvőjük visszafogott volt, nagy felhajtás nélkül.
– A pénzt okosabb félretenni a jövőre – jelentette ki az anyósa.
Márk azonban nem akart Anna garzonjában élni.
– Adjuk el rögtön, és vegyünk belőle valami tágasabbat – javasolta.
Anna határozottan nemet mondott.
– Ez a lakás a nagyapám emléke. Nem válok meg tőle.
Végül abban állapodtak meg, hogy Márk édesanyjánál laknak majd, a kis garzont pedig kiadják.
Csakhogy Anna végül nem adta bérbe. Ez maradt az ő apró titka.
A házasság sokkal nehezebbnek bizonyult, mint képzelte. Minden az ő vállára szakadt: főzés, takarítás, bevásárlás, az anyósa körüli teendők.
Márk szinte állandóan dolgozott.
– Pénzt kell keresnem – mondogatta. – Te nem akartad eladni azt a lakást.
Anna igyekezett helytállni, ahogy csak bírt, még mellékállásokat is vállalt.
Egy nap azonban a munkahelyén összeesett.
– Te egyáltalán nem vigyázol magadra – figyelmeztette a főnöknője.
Akkor határozta el, hogy mégis megválik a garzontól.
Elment a házhoz, felment az emeletre. Az ajtót Márk nyitotta ki.
– Csukd be a szemed, meglepetés vár rád!
Azzal kézen fogta, és bevezette a lakásba.