Egy szépségszalon recepcióján ülő ember sértettségével húzta ki magát, és idegesen megigazította a divatos kis felsőjét.
— Anna, komolyan, minek ez a jelenet? — forgatta a szemét. — A zöldség a földben nő magától, ez nem szépségszalon, ahol észmunka kell. Elszórod a magot, aztán vársz. Ezt a lecsót Rékának viszem, egész nap irodában ül, szüksége van vitaminra, te meg majd főzöl még!
— Katalin drágám — mosolyodtam el olyan mézesen, hogy Péter ösztönösen hátralépett egyet. — Ha a növények tényleg csak úgy, maguktól teremnének, az agrármérnöki tudomány nem létezne. A paradicsomot kacsolni kell, kötözni, figyelni a fitoftórát, beosztani az öntözést. Hidd el, ez valamivel összetettebb, mint beírni egy vendéget manikűrre valamelyik üzenetküldőn.
— Te egyszerűen utálod a lányomat, mert te meg egész életedben kasszában ültél! — visította a sógornőm.
— Mások karriercsúcsai hidegen hagynak, Katalin. Jelenleg viszont úgy kapaszkodsz a lecsómba, mint egy kopaszodó vendég az ingyen samponmintába. Tedd vissza.
Katalin levegő után kapkodott a felháborodástól, aztán dühösen visszavágta az üveget a dobozba. Ekkor Júlia lépett színre. Építőáruházi pénztárosként különös vonzalmat érzett a számokhoz és az úgynevezett „tényekhez”.
— Jaj, Anna, ne légy már ilyen fukar! — biggyesztette le a száját, miközben a testével takarta a háromliteres uborkásüveget. — Tele van a kamrád, alig férsz a befőttektől. Ráadásul túl sok ecetet teszel bele, az árt a gyomornak. Mi Rékának vinnénk, neki gyomorhurutja van, a házi legalább egészségesebb, nincs benne vegyszer. Te meg sajnálod a saját rokonaidtól!
— Júlia — dörzsöltem meg fáradtan az orrnyergemet. — Ha a csavarok akciós ára mellett néha mással is foglalkoznál, tudnád, hogy a pácban az ecetsav nem dísznek van. Tartósít, és gátolja azoknak a baktériumoknak a szaporodását, amelyek botulizmust okozhatnak. Az pedig halálosan veszélyes. A gyomorhurutot diétával kezelik, nem lopott savanyúsággal.
— Önző vagy! — Júlia arca vörös foltokban kezdett égni. — Egy üveg uborkáért képes lennél megfojtani a családodat!
— Egy üvegért biztosan nem fojtok meg senkit — feleltem nyugodtan. — De azt most azonnal visszaviszed a pincébe.