— Ehhez számoljuk még hozzá az alapanyagokat, az üvegeket, a tetőket, a fűszereket, az áramot, valamint az én munkámat is, mégpedig egy takarítócég óradíja szerint. Vagyis a végösszeg…
Kimondtam a számot. Gábor halkan füttyentett egyet.
— Vagy fizetnek, vagy visszapakolnak mindent — vágta rá Péter, miközben az asztalhoz lépett, és kivette az anyja kezéből a nyaraló kulcsait. — És mostantól nélkülem ide be nem teszik a lábukat.
Ekkor Mónika asszony telefonja felvillant az asztalon. A kijelzőn ez állt: „István bátyám”. Anyósom remegő ujjal nyomta ki a hangszórót, majd szipogva beleszólt:
— Istvánkám… Nem lesz gomba a jubileumodra. Anna sajnálta tőlünk, elkergetett minket…
A vonal túlsó végén súlyos sóhaj hallatszott. István régimódi, egyenes ember volt, és a nővéréről már régen nem táplált illúziókat.
— Mónika, te megint engedély nélkül odavonultál az egész pereputtyoddal a gyerekek nyaralójába? — mordult fel olyan erővel, hogy még a hangszóró is berecsegett. — Megmondtam neked érthetően: lopott holmi nem kell az asztalomra! Azonnal kérj bocsánatot Annától, és pakoljatok vissza mindent a helyére, te szégyentelen!
A hívás megszakadt. Mónika asszony rákvörösen ült, és mereven bámulta az elsötétült képernyőt.
A kirakodás alig negyedórát vett igénybe. Gábor és Júlia némán hordták vissza a ládákat a pincébe. Katalin összeszorított szájjal elsőként ült autóba, és köszönés nélkül elhajtott. Amikor az utolsó üveg is visszakerült jogos polcára, odaléptem az asztalhoz.
— Az elfogyasztott lekvárért és a felvágott kolbászért, amit az én hűtőmből vettek ki, négyezer-nyolcszáz forinttal tartozik, Mónika asszony — mondtam udvariasan, és kinyújtottam a kezem. — Telefonos utalás is megfelel.
Anyósom szó nélkül elővette a pénztárcáját, két gyűrött bankjegyet az asztalra dobott, majd felszegett állal kivonult Gábor kocsijához.
Péterrel kettesben maradtunk. Átkarolta a vállamat, és a távolodó autó után nézett.
— Tudod — mosolyodott el a férjem —, az uborkákat az üvegházban végül mégsem locsolták meg.
— Sebaj — lesöpörtem a morzsákat a terítőről, a pénzt pedig zsebre tettem. — Majd megöntözöm én. Viszont legalább a gyomokból biztosan kevesebb marad a telken.