— Majd vállalok valami pluszmunkát, te pedig talán szintén…
— Én is? — Eszter felállt, és az ablakhoz lépett. — Vagyis mostantól nekem is két helyen kell robotolnom, hogy kifizessük a te nagylelkűséged árát?
— Hát férj és feleség vagyunk! Közös a kassza!
— Gábor — fordult vissza Eszter, és a férfi csak ekkor látta meg a szemében gyűlő könnyeket —, ha valóban közös a pénzünk, akkor a nagyobb kiadásokról miért mindig egyedül döntesz?
— Nem gondoltam, hogy idáig fajul…
— Pontosan ez a baj! Hogy nem gondolkodtál! Nem gondolkodtál, amikor Benedeknek majdnem négyszáznyolcvanezer forintos laptopot vettél. Akkor sem, amikor Tamásnak hatszázezret adtál a felújítására. És akkor sem, amikor az én jövőbeli fizetésemet költötted el anyád üdülésére!
— Eszter, bocsáss meg…
— Tudod, mire jutottam? — letörölte az arcáról a könnyeket, és hosszan, szinte vizsgálódva nézett rá. — Arra, hogy talán jobb is, hogy nincs gyerekünk.
Gábor összerezzent.
— Ezt hogy mondhatod?
— Úgy, hogy egy gyereknek felelősségteljes apa kell. Te pedig, Gábor, még mindig úgy viselkedsz, mint egy felnőtt testbe zárt kamasz, aki képtelen különbséget tenni jószívűség és felelőtlenség között.
— Eszter, kérlek, ne mondd ezt…
— Akkor mit mondjak? — Eszter hangja egészen elhalkult. — Elköltöttél majdnem kétmillió forintot úgy, hogy engem meg sem kérdeztél. A saját családodat sodortad pénzügyi szakadék szélére, és most még azt is szeretnéd, hogy én cipeljem veled a következményeket.
— Nem akarom rád tolni…
— Dehogynem! „Majd rendbe hozzuk”, „te is vállalhatsz pluszmunkát”. Nem, Gábor. Ezt te hoztad össze, és neked kell kitalálnod, hogyan mászol ki belőle. Én pedig… én nem akarok tovább statiszta lenni ebben a komédiában.
A férfi hátán jeges borzongás futott végig.
— Ezt most hogy érted?
— Beadom a válókeresetet — mondta Eszter egyszerűen. — Már holnap.
— Ne, Eszter! Kérlek! Mindent megoldok, helyrehozom, esküszöm!
— Tudod — ült vissza lassan az asztalhoz —, én ezen már régóta gondolkodom. Már akkor, amikor úgy örültél annak, hogy megemelték a hitelkeretedet. Akkor értettem meg, hogy mi ketten egészen mást értünk felelősség alatt.
— De én csak jót akartam…
— A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Te mindenkinek jót akartál, csak éppen a saját feleségednek nem. Mindenki más eszedbe jutott, a családod viszont nem.
— Ez nem igaz!
— De igen — állt fel Eszter, és az ajtó felé indult. — És a legszomorúbb az egészben az, hogy még most sem látod be.
— Eszter, várj!
De ő már kilépett a konyhából. Gábor hallotta, ahogy a hálószoba ajtaja becsapódik, majd a zár kattanása véglegessé tette az estét.
Ott maradt az asztalnál, előtte a számológép és a számlakivonatok. A számok összemosódtak a szeme előtt, egyetlen összeg azonban úgy égett bele a tudatába, mint valami bélyeg: 1 948 000 forint. Majdnem kétmilliónyi adósság.
És másnap Eszter beadja a válókeresetet.
Reggel Gábor a nappali kanapéján ébredt. Alig aludt valamit; egész éjjel újra és újra lejátszotta magában az előző esti beszélgetést. Talán Eszter csak kiborult. Talán reggelre lehiggad. Talán mégsem gondolta komolyan.
Amikor azonban belépett a konyhába, az asztalon egy cetlit talált.
„Gábor, komolyan mondtam. Este elviszem a holmimat, amikor te már dolgozol. Ne hívj.”
A papír mellett ott feküdtek a lakáskulcsok is.
Gábor felkapta a telefonját, és azonnal tárcsázta a feleségét. Néhány rövid sípolás után géphang szólalt meg: az előfizető jelenleg nem kapcsolható.
Újra próbálta. Aztán megint. Eszter nem vette fel.
A munkahelyén képtelen volt bármire figyelni. A kollégái észrevették rajta, hogy nincs rendben, kérdezgették is, de ő csak legyintett. Hogyan magyarázhatta volna el, hogy egyetlen éjszaka alatt darabokra hullott az élete?
Ebédszünetben végül felhívta a bátyját.
— Tamás, szia. Figyelj, elég nagy bajban vagyok…
— Mi történt?
— Pénzügyileg szorult helyzetbe kerültem. Emlékszel, amikor adtam neked a felújításra? Nem tudnál most legalább valamennyit visszaadni?
A vonal túlsó végén hosszú csend támadt.
— Gábor, te akkor azt mondtad, hogy testvéri segítség. Most hirtelen kölcsön lett belőle?
— Tamás, nem erről van szó. Egyszerűen megváltozott a helyzet…