— Elengedte, félreállt, és nem csinált jelenetet. Nem úgy, mint némelyek, akik évekig pereskednek, és még az utolsó kiskanalon is képesek összeveszni.
Dóra eközben egyre otthonosabban mozgott Péter lakásában. Apránként áthordta a holmijait, majd a bútorokat is a saját elképzelése szerint rendezte át. A fürdőszobában hamarosan krémes tégelyek, parfümök és hajápolók sorakoztak, a hűtőben pedig megjelentek a joghurtok, zöld turmixok és mindenféle diétás finomságok. Péter ajándékokkal halmozta el a lányt, éttermekbe vitte, és igyekezett olyan férfinak látszani, akinek biztos talaj van a lába alatt.
Az év végére Péter elhatározta, hogy rendbe teszi a papírokat. A lakáshitelből már alig maradt valami, nagyjából egy évnyi törlesztés volt hátra. Az autó, amely korábban kettejük nevén szerepelt, immár kizárólag az ő tulajdonába került. A hivatalos iratok szerint minden vagyontárgy egyedüli gazdája ő lett.
— Miért kell ezt pont most intézni? — kérdezte Dóra, miközben az okmányirodából frissen hozott igazolásokat nézegette.
— Hogy később senki ne állhasson elő követelésekkel — felelte Péter magabiztosan. — Annával papíron még mindig házasok vagyunk, de így legalább minden tiszta.
Az iratokat az íróasztal fiókjába tette, kulcsra sem zárta. Eszébe sem jutott rejtegetni azt, amit szerinte törvényesen rendezett. A lakás az ő nevén volt, a hitelt ő fizette, tehát a következtetés számára egyszerűnek tűnt: a tulajdon is az övé.
Anna közben egészen másra készült. Pénzt gyűjtött egy jó ügyvédre. Vállalt pluszműszakot, hétvégenként is dolgozott, csak hogy ne ingyenes, felületes tanácsadásra kelljen hagyatkoznia. Ismerősei biztatták, hogy menjen el valamelyik díjmentes jogsegélyszolgálathoz, de Anna pontosan tudta: ami túl olcsónak látszik, annak rendszerint megvan az ára.
Januárban végül időpontot kért egy családjogi ügyekre szakosodott ügyvédhez, akiről jó véleményeket olvasott. Gábor egy belvárosi irodában fogadta. Ősz szakállú, idősebb férfi volt, csendes figyelemmel hallgatta végig Anna történetét.
— Nézzük meg az iratokat — mondta végül.
Anna az asztalra tette a vastag dossziét. Benne voltak a banki kivonatok a lakáshitelre utalt összegekről, bolti számlák több mint egymillió-kétszázezer forint értékben, építőanyagokról szóló bizonylatok, valamint három évre visszamenőleg a kereseti igazolásai.
Gábor elismerően bólintott.
— Maga nagyon alapos asszony. A válófélben lévő párok fele még a számlákat sem őrzi meg, aztán csodálkozik, ha a bíróság nem tud mit kezdeni a puszta állításaikkal.
— Milyen esélyeim vannak? — kérdezte Anna visszafogottan.
— Nagyon jók. A lakást a házasság alatt szerezték, ezért közös vagyonnak minősül. Az, hogy a hitel kinek a nevén fut, önmagában nem döntő. Az utalásai és a számlái bizonyítják, hogy anyagilag ön is részt vett a közös élet fenntartásában. Egy dologra viszont szüksége lesz: türelemre. A vagyonmegosztási perek nem néhány hét alatt zárulnak le.
Az ügyvéd részletesen elmagyarázta a folyamatot. Először be kell adni a keresetet a házasság felbontása és a vagyon megosztása iránt. Ezután következhet a lakás, a bútorok és a műszaki cikkek értékbecslése. Minden egyes tételt számításba vesznek, amelybe a házasság alatt közösen fektettek pénzt.
— Körülbelül mennyire számíthatok? — tudakolta Anna.
— A lakás esetében a piaci érték fele illeti meg. Az ingóságoknál szintén az értékbecslés szerinti összeg fele. Ehhez jön még az a rész, amelyet ön a hitelből ténylegesen törlesztett. Összességében nagyjából négymillió forintról beszélhetünk.
Anna lassan bólintott. Az összeg jelentős volt, de nem túlzó. Három éven át ugyanúgy hajtott, mint a férje, és minden szabad forintját a közös otthonba tette.
A beadvány összeállítása közel egy hónapot vett igénybe. Gábor pontos, tárgyilagos keresetet készített: semmi indulat, semmi felesleges érzelem, csak tények, számok és jogszabályi hivatkozások. Felsoroltak benne mindent, ami a megosztás körébe tartozott, a kanapétól kezdve egészen a mikrohullámú sütőig.
Márciusban a papírokat benyújtották a bíróságra. Anna megkapta a kereset másolatát és az értesítést arról, hogy az ügyet befogadták. Most már csak az idézést kellett kivárnia, valamint azt, hogy Péter hivatalosan is tudomást szerezzen az eljárásról.
Mielőtt azonban ez megtörtént volna, Anna úgy döntött, személyesen beszél vele. Nem békülni akart, és nem is magyarázkodni. Egyszerűen látni szerette volna Péter arcát abban a pillanatban, amikor ráébred: a játék véget ért.
Szombat reggel elment a régi otthonához. Felment az ismerős emeletre, megállt az ajtó előtt, és csengetett. Péter nyitott ajtót, kócosan, otthoni melegítőnadrágban.
— Anna? Te meg mit keresel itt? — nézett rá meglepetten.
— Beszélnünk kell. Fontos.
Péter kelletlenül félreállt, és beengedte a volt feleségét. A nappaliban Dóra hevert a kanapén selyempizsamában, egy magazint lapozgatva. Amikor észrevette Annát, könyökére támaszkodott, és fürkésző tekintettel végigmérte a belépő nőt.
— Ki ez? — kérdezte Dóra Pétertől.