Egyetlen szempillantás alatt kifutott a vér Erika arcából.
– A kilencszáznégyes lakosztály… – nyögte ki alig hallhatóan. – Céges foglalás. Már két hete visszaigazolták.
Nóra közben a férfi kezében tartott rózsacsokorra pillantott.
– Gyönyörűek ezek a virágok, uram – mondta lágyabb hangon. – Valakinek, aki nagyon fontos önnek?
Gábor lesütötte a szemét, mintha a válasz súlya hirtelen ránehezedett volna.
– A feleségemnek hoztam. Holnap lesz három éve, hogy elveszítettem.
Nóra tekintete azonnal megtelt őszinte részvéttel.
– Fogadja őszinte részvétemet. Mindjárt hozok hozzájuk vázát. Az ilyen virágoknak nem szabad egy pulton hervadozniuk.
Amikor elindult, Melinda félhangosan, de elég élesen odaszúrta:
– Na, ezért nem kellene túl sok önállóságot adni a takarítóknak. A végén még elhiszik, hogy ők vezetik az egész hotelt.
Gábor lassan felnézett rá.
– Mondja el még egyszer, amit az imént mondott.
2. rész
Melinda arcáról abban a pillanatban lehervadt a fölényes mosoly.
– Én nem mondtam semmit.
– De, mondott – felelte Nóra halkan, mégis tisztán. – És sajnos nem először.
Gábor ekkor Erika felé fordult.
– Kérem, hívja ide az igazgatót.
– Most nem ér rá – vágta rá a recepciós, de a hangja már bizonytalanabb volt.
– Akkor közölje vele, hogy Gábor Vance várja lent, a recepción.
A név úgy dermesztette meg őket, mintha jeges vízzel öntötték volna nyakon mindkettőjüket.
Pár perccel később Zoltán Sterling, a szálloda vezérigazgatója sietős léptekkel megjelent az előcsarnokban. Amint felismerte Gábort, a tartása megfeszült, az arca pedig egyszerre lett szolgálatkész és riadt.
– Vance úr… nem tudtam, hogy ma este érkezik.
– Éppen ez volt a szándékom – válaszolta Gábor hűvösen.
Zoltán azonnal magyarázkodni kezdett, és igyekezett az egész helyzetet egyszerű adminisztratív hibának feltüntetni.
– Ez nem adminisztrációs hiba volt – szakította félbe Gábor. – Ez nyílt megkülönböztetés volt, előítéletekkel átitatva.
Lilla ekkor megmozdult az apja karjában, és álmosan felnyitotta a szemét.
– Apa… már a szobánkban vagyunk?
– Mindjárt, kincsem – súgta Gábor.
Nóra csendesen felajánlotta, hogy felkíséri őket a lakosztályba, és közben hoz Lillának egy pohár meleg tejet is.
A kislány fáradtan, de bizalommal rámosolygott.
– A nyuszimat is felhozod?
Nóra mosolya kedvesen kiszélesedett.
– Természetesen. Ma este a nyuszi is kiemelt vendégnek számít.
Zoltán eközben tovább próbálta menteni a helyzetet, és azt bizonygatta, hogy a személyzet csupán a biztonsági protokollt követte.
Gábor hangja ettől még keményebbé vált.
– Mutassa meg nekem azt a szabályzatot, amelyik megengedi, hogy valakit a kabátja miatt gúnyoljanak ki. Mutassa meg azt az előírást, amely alapján egy érvényes, visszaigazolt foglalást alapos ellenőrzés nélkül el lehet utasítani. És azt is szeretném látni, melyik belső rendelkezés mondja ki, hogy a takarítószemélyzettel nem kell tisztelettel bánni.
A hallban néma csend lett.
Gábor végül Nórára nézett.
– Mióta dolgozik ebben a szállodában?
– Tizenkét éve – felelte az asszony.
– És hányszor jelezte ezt a fajta bánásmódot?
– Többször. Írásban is, szóban is.
Zoltán azonnal tiltakozni kezdett, azt állítva, hogy hozzá soha nem jutott el ilyen panasz.
Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja.
Ahogy a kijelzőre nézett, az arca hamuszürkévé vált.
Valaki éppen akkor kezdte eltüntetni a HR-rendszerből a panaszokat és a hozzájuk kapcsolódó személyzeti iratokat.
Gábor tekintete jéghideggé vált.
– Melyik felhasználói fiókból törölték őket?