– Ők azok – motyogta András, és egyszerre kifutott a szín az arcából.
Épp az imént töltött magának kávét, abban a reményben, hogy nyugodtan, minden felhajtás nélkül megvárhatja az éjféli harangszót.
– Kik? – kérdezte Eszter, bár a gyomra már akkor összerándult, mintha valami nehéz kő zuhant volna bele.
– Anya meg Júlia. Úgy döntöttek, nálunk töltik a szilvesztert. Mondtam neked.
– Nem mondtad – felelte Eszter halkan.
András kinyitotta az ajtót. A következő pillanatban Erzsébet lépett be a lakásba, drága nercbundában, mögötte pedig Júlia, egyik kezében egy üveg Törley pezsgővel, a másikban pedig egy közeli élelmiszerboltból hozott, dobozos madártej tortával.
– Nahát, Eszter, te már megint itt fújtatod magad – jegyezte meg az anyósa, miközben körbejáratta a tekintetét a konyhán. – Papírszalvétát legalább vettél? És az abrosz hol van? Csak nem azt a régi, foltos rongyot terítetted fel megint?
– Jó estét, Erzsébet asszony – válaszolta Eszter, miközben olyan erősen szorította a merőkanalat, hogy kifehéredtek az ujjai. – Az abrosz új. Tegnap vasaltam ki.
– Jaj, kartonanyag – fintorgott Júlia, és a csizmáját egyszerűen lerúgta az előszoba közepére. – Borzasztóan ódivatú. Na mindegy, szedd csak össze magad, teríts gyorsan, mert éhesek vagyunk az út után.
Eszter mély levegőt vett. Tűrni kell, ismételgette magában. Ráadásul András ahelyett, hogy mellé állt volna, valami ürüggyel átszökött a szomszédhoz. Így hát Eszter szó nélkül folytatta a készülődést: igazított a tálakon, apró kaporágakat helyezett a saláták tetejére, ellenőrizte a tányérokat, mintha a mozdulatok rendje képes lenne összetartani őt belülről.
Erzsébet és Júlia közben bevonultak a nappaliba, a televíziót teljes hangerőre kapcsolták, majd kényelmesen elhelyezkedve arról kezdtek beszélgetni, mennyire meghízott az emeleti szomszédasszony, és milyen szomorú, hogy Eszter „szintén egyáltalán nem figyel magára”.
András csak jó egy óra múlva került elő, amikorra az ünnepi asztalon már minden a helyén állt. A sült csirke középen gőzölgött, a saláták illata betöltötte a szobát, a pezsgőspoharak pedig üresen sorakozva várták, hogy végre koccintsanak velük.
– Hát akkor boldog új évet, új szerencsét! – jelentette ki ünnepélyesen Erzsébet, és mindannyian ittak.
András, megnyugodva attól, hogy a készülődő feszültség látszólag magától elsimult, jó étvággyal belemártott egy púpozott kanalat a franciasalátába, majd a szájába vette. A következő pillanatban úgy eltorzult az arca, mintha citromot rágott volna homokkal keverve.
– Eszter… te mit csináltál ezzel? – nyögte ki, és nehezen lenyelte a falatot. – Összekeverted a sót a cukorral? Ezt képtelenség megenni!
– Tessék? – Eszter, aki vele szemben ült, értetlenül nézett rá.
Felvette a saját kanalát, megkóstolta ugyanazt a salátát, és azonnal megdermedt. A szájában valósággal felrobbant a só.
Annyi só volt benne, mintha egy egész zacskót öntöttek volna a tálba. Gyorsan belekóstolt a réteges heringsalátába is: pontosan ugyanolyan volt. A csirke viszont teljesen rendben maradt.
Lassan felemelte a tekintetét. Júlia mozdulatlan arccal ült, de a szája sarkában alig észrevehető, gonoszkás mosoly remegett.
Erzsébet közben fontoskodva piszkálta a csirkét a villájával, és feltűnően hangosan csettintgetett hozzá.
– Maguk… – suttogta Eszter, és a hangja megfeszült, élesen csendült a szobában. – Amíg kimentem a konyhából, megsózták a salátákat?
– Eszter, miket beszélsz te? – háborodott fel az anyósa, hatalmasra kerekített szemmel. – Elment az eszed, szegénykém? Mi be sem tettük a lábunkat a konyhába!
– De bementek – mondta Eszter, és hirtelen eszébe jutott, hogy fél órával korábban három percre magára hagyta a konyhát, amíg levitte a szemetet. – András, te hiszel nekem? Én ezt nem sózhattam el. Szakács vagyok, az ég szerelmére! Ezeket a recepteket csukott szemmel is megcsinálom. Ők voltak. Szándékosan tették.
András a kipirult, remegő feleségéről átnézett a nyugodtnak tűnő anyjára és a húgára.
– Ugyan már, Eszter, hát előfordul az ilyesmi – hebegte, miközben megtörölte a száját a szalvétával. – Véletlenül elsóztad, ennyi az egész. Kivel nem esik meg? Ne csináljunk ebből vitát, szilveszter van.