– Szerintem túl nagy ügyet csinálsz belőle – sóhajtott Gábor kimerülten. – Anyám csak azt akarja, hogy a rokonság végre egy asztalhoz üljön.
Eszter abban a pillanatban megértette: ebben a házban senki sem fog mellé állni. Ha változást akar, neki kell lépnie.
A következő vasárnap még sötét volt odakint, amikor már talpon volt. Hajnali ötkor nekilátott a főzésnek, és tizenöt emberre készített bőséges ebédet: forró főételeket, tepsis fogásokat, salátákat, süteményt és krémes desszertet is. Nem akart egyetlen támadási felületet sem hagyni, hogy bárki azt mondhassa, félvállról vette a feladatot.
A család Mónika lakásán gyűlt össze. Alighogy leültek, már pakolták is a tányérjukra az ételt, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna.
– Na, legalább a konyhában használható – jegyezte meg nevetve Júlia, Gábor húga, miközben másodszor is mert magának.
Egyedül Erzsébet néni nézett Eszterre melegséggel.
– Nagyon ízletes lett minden, kislányom.
Mónika erre csak türelmetlenül intett.
– Ugyan már. Ez mostantól a dolga. Nem kell ezért ünnepelni.
Az ebéd alatt Eszter egyre kevésbé érezte magát családtagnak. Inkább olyannak tűnt, mint egy cseléd, akit odarendeltek kiszolgálni. Júlia férje, Csaba alig biccentett felé, máris vizet kért, aztán kenyeret sürgetett. Mindenki utasított, rendelkezett, kért valamit, de a „légy szíves” valahogy senkinek sem jutott az eszébe.
Egy idő után Eszter letette a kezében lévő tálat, és felállt.
– A saját pénzemből vettem meg mindent, és az egész délelőttömet erre áldoztam. Nem várok csodát. Csak annyit szeretnék hallani: köszönjük.
A társaság elnémult.
– Köszönjük? – kacagott fel Mónika gúnyosan. – Azt képzeled, egyetlen ebéddel már tisztelet jár neked?
– Nem rajongást kérek – mondta Eszter halkan, de határozottan. – Csak alapvető emberséget.
Júlia látványosan az égnek emelte a szemét, Gábor pedig inkább a tányérját bámulta.
Ez a néma meghátrálás jobban szíven ütötte Esztert, mint bármelyik csípős megjegyzés.
Később, amikor a mosogató mellett állt, Erzsébet néni mellé lépett, és egészen halkan megszólalt.
– Ne tűrd sokáig szó nélkül. Mónika évek óta így bánik másokkal. Hidd el, én pontosan tudom.