A biztonság érzése olyan távolinak tűnt, mintha egy másik életből maradt volna rá.
– Tudod, anya… most jutott eszembe, milyen volt az elején – suttogta Lilla. – Amikor megismertem, kedvesnek látszott. Odafigyelt rám, törődött velem.
Anna keserűen felsóhajtott.
– Az ilyen férfiak mindig így kezdik. Addig, amíg biztosak nem lesznek benne, hogy már nem menekülsz.
Ekkor megrezzent a telefon az éjjeliszekrényen. Lilla ujjai megfagytak, amikor meglátta Gábor nevét. Az üzenet rövid volt, mégis jéghideg: „Ha holnap bármi ostobaságot csinálsz, csak magadnak köszönheted. Anyádat is kidobatom a lakásból.”
Másnap reggel már a készülődés sem hozott nyugalmat. Gábor váratlanul beviharzott a menyasszonyi szobába.
– Mi ez a haj? Nem ezt mondtam neked!
– Gábor, menj ki innen! – kapta fel a fejét Lilla. – A vőlegénynek nem szabad látnia a menyasszonyt a szertartás előtt.
– Fogd be! – üvöltötte. – Azonnal csináltasd át!
A fodrásznő elsápadva húzódott a sarokba, a koszorúslányok pedig dermedten pillantottak egymásra.
– Kérlek, nyugodj meg… – próbálta Lilla összeszedni a hangját.
– Nevetségessé teszel engem, te szerencsétlen!
Gábor felkapott egy hajlakkos flakont, és teljes erőből a tükörhöz vágta. Az üveg csattanva tört szilánkokra.
– Elég volt! Ebből nem lesz esküvő! – kiáltotta Anna.
– Még egy szót szólsz, öregasszony, és veled együtt a lányodat is kirakatom innen! – förmedt rá Gábor.
Lilla a padlón csillogó darabokra meredt. Minden szilánkban egy eltorzult arc nézett vissza rá, mintha az egész élete tört volna darabokra.
A házasságkötő teremben Gábor már megint tökéletes úriembernek mutatta magát. Szélesen mosolygott, kezet rázott, tréfálkozott a barátaival. Lilla mellette állt mozdulatlanul, mint egy szépen felöltöztetett báb.
– Kijelenti-e, hogy házastársául fogadja…
Az anyakönyvvezető hangja távolinak, tompának hatott. Lilla a sorok között kereste az anyját. Anna elöl ült, görcsösen markolta a zsebkendőjét. A tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott.
– Én… én…
– Mondd már! – sziszegte Gábor a fogai között.
– Igen – préselte ki magából Lilla.
A gyűrű fájdalmasan szorította az ujját. Gábor direkt kisebbet választott. „Így legalább nem hagyod el” – jegyezte meg korábban. Lilla azonban pontosan értette: inkább azt akarta, hogy ne tudja levenni.
Az első táncnál Gábor olyan erősen fogta át a derekát, hogy a levegő is bennakadt a tüdejében.
– Mosolyogj, ostoba! Mindenki minket néz!
– Gábor, ez fáj…
– Kibírod. Félmillió forintot öltem ebbe az egész cirkuszba!
Amikor véget ért a zene, Lilla végre leülhetett. Anna azonnal odasietett hozzá.
– Kislányom, olyan sápadt vagy, mint a fal.
– Anya… ezt nem bírom tovább.
– Akkor menj el. Most, ebben a percben.
– De hogyan? Hiszen itt vannak a vendégek.