Mintha csak erre várt volna a sors, Gábor abban a pillanatban felkapta a mikrofont.
– Tisztelt vendégeink! – harsogta, kissé dülöngélve. – Ideje, hogy mondjak valamit az én drága feleségemről. Mostantól úgy lesz minden, ahogy én akarom. Én vagyok a család feje, ezt jobb, ha mindenki tudomásul veszi!
A teremben zavart, erőtlen taps futott végig. Valaki kényszeredetten felnevetett, de a nevetés azonnal elhalt.
– És az anyósom is megtanulhatja végre, hol a helye! – folytatta Gábor. – Az én otthonomban az én szavam dönt!
Anna lassan felegyenesedett.
– Te aljas gazember!
Odament hozzá, és akkora pofont kevert le neki, hogy a vendégek egyszerre kapták fel a fejüket. A terem egy pillanatra teljesen elnémult.
Gábor arca eltorzult. Újra Lilla karjába markolt, olyan durván, hogy a lány felszisszent.
– Azt teszed, amit mondok! Világos?! – ordította.
Lilla azonban most már nem sírt. A tekintetében valami más gyúlt ki: düh, elszántság, szabadságvágy.
– Nem – mondta halkan, de tisztán. – Nem fogom.
Kirántotta magát a férfi kezéből, majd a gyűrűhöz nyúlt. A szűk karika alig akart lejönni az ujjáról. Erősebben húzta, a bőre felszakadt, de nem állt meg.
– Megőrültél?! Mit csinálsz, te szerencsétlen? – sziszegte Gábor.
– Elhagylak – felelte Lilla, és hangja betöltötte a termet. – Itt, mindenki előtt mondom ki: vége.
A gyűrűt egyenesen Gábor felé hajította. A férfi hátrahőkölt, mintha pofon érte volna.
– Ugyan hová mennél? Nincs semmid!
– Nekem van valakim – szólalt meg Anna, és megszorította a lánya kezét. – Gyere, kislányom. Ennyi elég volt.
Elindultak a kijárat felé. Kétszáz szempár tapadt rájuk. Először csak egyetlen ember kezdett tapsolni. Aztán még egy. Néhány másodperc múlva már az egész terem zúgott a tapsvihartól.
– Még vissza fogsz könyörögni! – üvöltötte utánuk Gábor. – Hallod? Térden csúszva jössz majd vissza!
Lilla az ajtóban megállt, és utoljára hátrafordult.
– Tudod, Gábor, valamiben mégis hálás vagyok neked. Még időben megmutattad, ki vagy valójában.
Odakint finom eső permetezett. A menyasszonyi ruha pillanatok alatt átnedvesedett. Lilla lerúgta a cipőjét, és mezítláb lépett bele az első pocsolyába.
– Anya… most mi lesz?
Anna átkarolta.
– Most, kicsim, végre szabad vagy.
Egy hét sem telt bele, Gábor valóban kidobta őket a lakásból. Magához vette az összes nászajándékot, és ocsmány hazugságokat kezdett terjeszteni róluk.
Lilla mégsem omlott össze többé. Kibérelt egy apró szobát a külvárosban, két munkahelyen hajtott, esténként pedig fáradtan, de békében aludt el.
Mert reggelente már nem félelemmel nyitotta ki a szemét.
Gábor egy év múlva ismét megnősült. Úgy mesélték, az új menyasszony is hófehér ruhában állt mellette.
És ő is sírt.
Csak éppen azok a könnyek sem a boldogságtól hullottak.